Fül, szív és száj akart lenni, aláíró kéz lett

Legfontosabb

2022. augusztus 21. – 07:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Fül, szív és száj akarok lenni azok számára, akiket most kevésbé látunk, hallunk és értünk” – mondta Novák Katalin első köztársasági elnöki beszédében a beiktatási ceremóniáján május 14-én. Az azóta eltelt 100 nap tapasztalatai alapján azonban úgy tűnik, nem az elesettek füle, szíve és szája lett, hanem Orbán Viktor aláíró keze.

Első nagyinterjújában az M1-nek arról beszélt, hogy nem tartja szerencsésnek a „centivel való méricskélést”, és elődjéhez, Áder Jánoshoz hasonlóan azt az elvet fogja követni, hogy ha száz jó törvényt tárnak elé, százat ír alá, ha száz rosszat, ugyanennyit küld majd vissza. Úgy tűnik tehát, hogy az elmúlt 100 napban Nováknak kivétel nélkül csak jó törvényeket küldött a parlament, az államfő ugyanis mindent, de mindent aláírt.

Aláírta például a 11. alkotmánymódosítást, benne a vármegyékkel és az ispánokkal, valamint azzal – az ellenzéki pártok számára kifejezetten kellemetlen – újítással, hogy az Európai Parlamenti és az önkormányzati választásokat ezentúl egyszerre tartják.

A kérések és tüntetések ellenére aláírta a katatörvény módosítását, aminek következtében szeptembertől több százezer katázó térhet át más, bonyolultabb és drágább adózási formára vagy hagyhat fel tevékenységével Magyarországon. Az aláírás után indulő tüntetések miatt a Sándor-palotát is körbe kellett kordonozni. Novák a Facebookon publikált indoklásában azt írta:

„Rendkívüli időket élünk. A háború nyomában járó gazdasági válság felforgatja hétköznapjainkat. Rajtunk kívül álló erők kiszámíthatatlanná teszik a jövőt. Magyarország biztonságát az államháztartás, a költségvetés stabilitása is megalapozza. Válsághelyzetben biztos kézre, hideg fejre és együttérző szívre van szükség.

Helyes, ha ebben a helyzetben az államfő nem gördít akadályt az Országgyűlés döntésének érvényesülése elé.”

Novák nem gördített akadályt a pedagógussztrájkokat ellehetetlenítő törvény elé sem, simán aláírta a jogszabályt, ami korlátozza a magyar tanárok sztrájkjogait. A pedagógusszakszervezetek levélben kérték, fontolja meg a döntését, de az aláírás olyan villámgyors volt, hogy a levél valószínűleg meg sem érkezett a Sándor-palotába, amikor már száradt a tinta a törvényen.

Novák persze nem csak aláírt ebben a 100 napban, utazott is. Első útja Lengyelországba vezetett, ahol elítélte a putyini agressziót Ukrajnában. Ebben a tekintetben a kormánynál egy fokkal konkrétabban nyugatbarát üzeneteket hangoztat a köztársasági elnök, ez már a beiktatási beszédéből is kiderült.

A köztársasági elnök már májusban magánlátogatásán járt Romániában, ahol Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével is egyeztetett, majd egy, a teljes magyarság képviseletéről szóló Facebook-poszt miatt kisebb összetűzésbe is keveredett a román külüggyel. Novák azt írta, képviselet tekintetében számára nincs különbség a határon innen és azon túl élő magyarok között, erre a román külügy azzal reagált, hogy Novák nyilatkozata nem felel meg a nemzetközi jognak, hiszen egyetlen állam sem formálhat semmilyen jogot más államok polgáraival kapcsolatban.

Erdélyi magánútja során Novák az akkor épp magyar nemzeti színekre festett csúcsjelzőt is meglátogatta a Székelykőn, ezt nem sokkal később román szélsőjobboldaiak – folytatva a hegycsúcson rég dúló festékháborút – román színekre festették át. Gyulafehérváron pedig román trikolóros kokárdát és csokrot nyomtak Novák kezébe.

A köztársasági elnök ezután Bukarestbe is ellátogatott, ahol Klaus Iohannis román államfővel találkozott.

Járt Szlovéniában is, ahol együtt kocogott Borut Pahor szlovén államfővel, akit egy Milák Kristóf által dedikált úszósapkával lepett meg.

Elment aztán Brazíliába is, ahol Jair Bolsonaro elnökkel találkozott. Azzal a Bolsonaróval, aki más, vitatott kijelentései mellett a nőkről is számtalanszor nyilatkozott lekezelően.

Novák Katalin és Bolsonaro Brazíliában – Fotó: Sergio Lima / AFP or licensors
Novák Katalin és Bolsonaro Brazíliában – Fotó: Sergio Lima / AFP or licensors

„Bolsonaro elnök úrral mi a béke követei vagyunk” – mondta Novák, miután egyeztetett a brazil elnökkel, és egy előadásában a két ország teljesítményét azzal hasonlította össze, hogy Brazília fociban világbajnok, Magyarország pedig a családok támogatásában.

Mindemellett persze mással is szerepelt a médiában, kitüntette például Jordan Peterson kanadai pszichológust, örökbe fogadott egy menhelyi kutyát, sámlit csináltatott magának egy roma asztalossal, a sámlin ülve egy nénivel beszélgetett a háborúról, és – fideszes politikusoktól szokatlan módon – adott egy interjút a Telexnek is. Akkor azt hittük, ez egy új korszak kezdetét jelzi, de kormánytagoktól azóta is hiába kérünk interjúkat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!