Percek alatt körbekordonozták a Sándor-palotát a katatörvény aláírása utánra hirdetett demonstráció elől

2022. július 18. – 20:31

frissítve

Percek alatt körbekordonozták a Sándor-palotát a katatörvény aláírása utánra hirdetett demonstráció elől
Fotó: Halász Júlia / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Egymásnak adják a bömbit a katatüntetők a budai Várban, ahova este, egyetlen óra alatt hirdetett meg demonstrációt a Momentum Mozgalom, miután Novák Katalin köztársasági elnök aláírta az – azóta már a Magyar Közlönyben ki is hirdetett – katatörvényt.

Noha a rendőrség néhány perccel a tüntetést meghirdetését követően teljesen körbekordonozta a Dísz teret, így zárva el a demonstráció elől a Karmelitát és a Sándor-palotát, az államfői szignót követően csalódott tüntetők létszáma nem indokolta a készültséget.

A rendkívüli biztonsági helyzetről vélhetően nem tájékoztatták eközben Palkovics László innovációs és technológiai minisztert, aki egy várnegyedbeli étteremben vacsorázott éppen, amikor a Momentum elnöke több ételfutárral meglepte, hogy rákérdezzen, miért volt szükség a mintegy 400 ezer kisvállalkozót ellelhetetlenítő jogszabály-változtatásra. A Momentum-elnök később a kordonoknál egy hangszóróba azt mondta, Palkovics azt válaszolta, hogy nem ő döntött.

Gelencsér Ferenc végül bejelentette, hogy augusztus 8-ra az ellenzék rendkívüli parlamenti ülést kezdeményez, hogy ne lépjen hatályba a katatörvény. Majd átadta a hangszórót a jelenlévőknek, akik utcafórum jellegű, az eddigi tüntetéseken megszokott hozzászólásokkal biztatták egymást.

„Gyerünk, apa, üljünk már le! Én nem bírok állni” – mondta egy idősebb asszony a férjének a Nyíregyházán megrendezett katatüntetés előtt, amelyet a Momentum önkormányzati képviselője, Babosi György szervezett „Katás vagyok, ments meg!” címmel.

Az este hat órára meghirdetett tüntetés előtt, amelyet a főtérhez közeli Városalapítók szobránál tartottak, alapvetően békés volt a hangulat. A résztvevők döntő többsége fagyizott, beszélgetett és csak néhány alkalommal hangzott el egy-egy hangosabb síp- vagy füttyszó.

Fotó: Keresztes Bence / Telex
Fotó: Keresztes Bence / Telex

A körülbelül 100 fős rendezvényen kezdetben civilek szólaltak fel, köztük Vályogosné Váradi Zsuzsanna, a PDSZ helyi óvodai munkacsoportjának vezetője, aki a szakszervezet szolidaritásáról és a pedagógusbér-emelés szükségességéről beszélt, miközben a tömegben megjelent egy Pride-zászló, és néhányan a Márki-Zay Péter által is viselt kék szalagot osztogattak. Utána egy idős, fogyatékos gyermekét egyedül nevelő asszony beszélt a saját problémáiról, ám ő a beszéde közben rosszul lett, és miután leültették, a műsorvezető fejezte be helyette a mondandóját.

Noha az esemény Facebook-beharangozója szerint csak civilek szólalhattak fel, a megszólalók közt két ellenzéki jelölt is volt: Sápi Mónika, aki idén áprilisban Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 4-es számú választókerületének összellenzéki jelöltje volt, és dr. Csipkés József, aki a Momentum támogatásával indult az őszi előválasztáson. Sápi beszéde alatt az addigi békés tömeg némelyest felhördült, és a már jól ismert „Orbán takarodj”, mellett páran gúnyosan „Éljen a vármegye! Igaz?” skandálásával fejezték ki nemtetszésüket. „Szorongassuk meg a nyakukat” – hangzott el a tömegben.

A tüntetésnek nem sokkal fél nyolc előtt lett vége.

Gelencsér Ferenc Momentum-elnök a kordonoknál arról is beszélt, hogy egy dolgot már elértek az egyhetes tüntetéssorozattal:

  • fizetésemelést kapnak a rendőrök

– amire nagy éljenzés kerekedett.

Fotó: Bozzay Balázs / Telex
Fotó: Bozzay Balázs / Telex

„Tudom, hogy fáradtak vagytok, de minél kitartóbbak vagytok, annál nagyobb az esély a változásra. Tudom, hogy most valami nagyot kellene nektek ígérnem, mert minden politikus ezt szokta, de én nem fogok nektek ígérni semmit. A változáshoz ti kelletek!”

– mondta Gelencsér, utalva arra, hogy talán lelombozó az alacsony részvétel, és nyilván értik a kiábrándultságot, de a Momentum elnöke azt mondta: minden jogi fórumot meg fognak próbálni.

„Amíg mi jogászkodunk, addig ti mutassátok meg, hogy együtt erő vagyunk”

– mondta.





A 444 közvetítésén látható volt, ahogy egy Wolt-futár momentumos politikusok gyűrűjében meglepi az éppen a budai Vár egyik éttermében – egyébként Vitézy Dávid államtitkár és mások társaságában – vacsorázó Palkovics László minisztert, és beszédbe elegyedik vele.

Fotó: Momentum Mozgalom / Facebook
Fotó: Momentum Mozgalom / Facebook

A futárt Gelencsér Ferenc Momentum-elnök a következő felütéssel mutatta be, hogy egy ember, akit sikerült egy hét alatt tönkretenniük, ezután megkérdezték a minisztert, mi indokolta, hogy ellehetetlenítsék a katás munkavállalókat. A Momentum-elnök később a kordonoknál egy hangszóróba azt mondta, Palkovics azt válaszolta, hogy nem ő döntött.

Információink szerint a Dísz tér mindkét oldala felől, illetve a Budavári Palota siklóhoz eső része felől is rendőrsorfal zárja el a területet, de ha tippelnünk kéne, siklóval se nagyon lehet feljutni.

Hídfoglalásba torkollott az este hatra meghirdetett tüntetés Szegeden. A tiltakozók az új katatörvény ellen demonstrálnak, útjuk a Rákóczi térről a helyi Fidesz-irodába, majd a Belvárosi hídhoz vezetett. „Orbán, takarodj!”, „Orbán Viktort a Tiszába, jogállamot a hazába!”: ilyen és ehhez hasonló rigmusokat skandáltak.

Fotó: Bálint András / Szegeder
Fotó: Bálint András / Szegeder

A Szegeder percről percre frissülő közvetítése szerint több százan vannak még mindig a hídon. Helyi tudósítónk, Móra Ferenc Sándor információi szerint a hídfoglalást szervező ételfutárok egyeztettek a rendőrökkel, hogy este 11-ig fog tartani a hídfoglalás, cserébe a rendőrök addig nem intézkednek túlságosan. Azt látja, a demonstráció egyre inkább bulijelleget ölt.

A Momentum ifjúsági szervezete, a TizenX akciózott hétfőn délben a Sándor-palotánál, ahol a „Ne írd alá, Kata!” feliratot festették fel a köztársasági rezidencia elé. A Momentum saját Facebook-oldalára tette fel a videót, ahol látszik, ahogy pár fiatal festékszóróval felfegyverkezve tiltakozik a Fidesz új katatörvénye ellen, a mostani tüntetésen vélhetően további kiegészítést is kaphatott volna a „rosszul öregedő” kérés:

Fotó: Momentum TizenX
Fotó: Momentum TizenX

Olvasónk helyzetjelentése szerint a kapukat lezárták, és a Sándor-palota épületét, illetve a környezetét műveleti területté nyilvánítva rendőrsorfalat állítottak a tüntetők elé:

Fotó: Olvasónk
Fotó: Olvasónk

A Telex megkérdezte Gelencsér Ferenc Momentum-elnöktől, hogy mi a tervük a kialakult helyzet tükrében, azaz hogy rendőrsorfal zárja el a Sándor-palotához vezető utat. Azt mondta, még várnak egy kicsit, hogy többen összegyűljenek, aztán majd meglátják, hogyan tovább.

Fotó: Bozzay Balázs / Telex
Fotó: Bozzay Balázs / Telex



A Momentum Mozgalom Facebook-oldalára kikerült felvételen is látszik, nemcsak kordonnal készült a hétfő esti demonstrációra a rendőrség, a hatósági lezárás ellenére a párt a posztban is arra kéri szimpatizánsait, hogy menjenek a budai Várba.

fotó: Momentum Mozgalom
fotó: Momentum Mozgalom

A katatörvény módosításával a katázók ezentúl nem adhatnak számlát cégeknek, ez a változtatás pedig a mintegy 400 ezer katázó háromnegyedét kizárja az adónemből. A katával kapcsolatban korábban több probléma is felmerült, így sok cég rejtett foglalkoztatásként használta azt. A kormány azonban ahelyett, hogy kiszűrte volna a csalókat és finomhangolta volna a törvényt, a mostani döntésével gyakorlatilag kivégezte azt.

A tartalmát leszámítva sokan azt is kritizálták a törvénymódosítással kapcsolatban, hogy az már szeptember elsejétől életbe lép. Ez azt jelenti, hogy a következő hetekben – éppen a nyaralások időszakában – kényszerülhet több százezer ember könyvelőt keresni és hivatalba járni ügyet intézni.

A korábbi lebegtetések után végül július 11-én hétfőn nyújtotta be a kormány a katatörvény módosítását, amit kivételes eljárásban kedden meg is szavazott a parlament. A javaslat ellen akkor civil, valamint szakmai szervezetek és az ellenzéki pártok is tiltakoztak, múlt héten és hétvégén, illetve hétfőn is tüntettek Budapesten és több nagyvárosban. A tüntetések tematikájához idővel csatlakozott a rezsicsökkentés-csökkentés elleni tiltakozás is.

A katatörvény módosításával a katázók ezentúl nem adhatnak számlát cégeknek, ez a változtatás pedig a mintegy 400 ezer katázó háromnegyedét kizárja az adónemből. A katával kapcsolatban korábban több probléma is felmerült, így sok cég rejtett foglalkoztatásként használta azt. A kormány azonban ahelyett, hogy kiszűrte volna a csalókat és finomhangolta volna a törvényt, a mostani döntésével gyakorlatilag kivégezte azt.

A tartalmát leszámítva sokan azt is kritizálták a törvénymódosítással kapcsolatban, hogy az már szeptember elsejétől életbe lép. Ez azt jelenti, hogy a következő hetekben – éppen a nyaralások időszakában – kényszerülhet több százezer ember könyvelőt keresni és hivatalba járni ügyet intézni.

A meghirdetett tüntetés előtt majdnem fél órával már elkezdték lezárni a Sándor-palota környékét, ahol elkezdtek a rendőrök is gyülekezni. A tüntetők nem fogják tudni megközelíteni az épületet, legalábbis a Halászbástya felől biztosan nem.

Novák Katalin államfő hétfőn kora este jelentette be, hogy aláírta az új katatörvényt. A köztársasági elnök szerint

„olyan okot, amely miatt az Alkotmánybírósághoz kellene fordulnom, nem találtam. A törvényhozói szándék, a változtatás célja aligha vitatható.”

Novák Katalin „érzékelte” ugyanakkor a törvényt övező felháborodást, szerinte is helyesebb lett volna, „ha a módosításokról érdemi egyeztetés után születik döntés”, ezért megbeszélést folytatott a kormányfővel és a kormány tagjaival és ígéretet kapott arra, hogy „a részletszabályok kialakítása során megnyugtató válaszok születnek a jogosan felmerülő kérdésekre.”

Ezután tüntetést hirdetett hétfőn 20:30-ra a Momentum Mozgalom a Sándor-palotához, miután Novák Katalin bejelentette, hogy aláírta a katatörvényt. A köztársasági elnök hivatalához azért hívja a parlamenti párt az embereket, mert, mint az esemény leírásában áll:

„a hatalom a kata kivéreztetésével és a rezsicsökkentés eltörlésével emberek millióinak megélhetését sodorta veszélybe. A kormány áprilisban békét és biztonságot ígért, de júliusra bizonytalanságot és elszegényedést hozott. Tiltakozzunk közösen a Sándor-palota előtt a kormány hazugságai és megszorításai ellen”

– írták.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!