Hidegvérrel kinyírta a katát a kormány

Legfontosabb

2022. július 11. – 16:03

frissítve

Hidegvérrel kinyírta a katát a kormány
Egy masszőr vállalkozó nyugtát 2016. december 30-án – Fotó: Balázs Attila / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Korábbi kommunikációjával ellentétben nem szigorítaná, hanem praktikusan megszüntetné a kormány a kedvező és egyszerű kata adónemet, azaz a kisadózó vállalkozók tételes adóját. Jöhet a könyvelők paradicsoma (abban az értelemben, hogy több százezer eddig egyszerűen adózó tér vissza a könyvelőjéhez, természetesen feladat is sok lesz), rengetegen kényszerülnek vissza a bonyolult adminisztrációba.

Minden várakozáshoz képest durvább kata-adótervezet jelent meg a parlament honlapján. Van egy olyan politikai intézkedéstípus, amit a kormányok gyakran alkalmaznak. A recept így szól: a megválasztásod után jelents be valami egészen drasztikusat, aztán két dolog történhet:

  • a következő választásig vagy elfelejti az istenadta nép, hogy kinek köszönheti a sanyargatást,
  • vagy, ha nagyon nagy a tiltakozás, legalább legyen miből engedni.

Na, erre nem számítottam!

Nem idézzük fel a paraszt bácsi és a sportrepülőzés klasszikus „na, erre nem számítottam” esetét, de a várakozásokhoz képest, tényleg minden szempontból erősebb intézkedés született.

Azt, hogy a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) megváltozhat, természetesen lehetett tudni. Mi is írtunk róla, meg arról is, hogy az államnak amúgy joga van változtatni az adójogszabályokon. De azt, hogy a legrosszabb forgatókönyvekhez képest is drasztikus lépés következhet be, vagyis hogy a fürdővízzel tényleg kiönti a kormány a gyereket is, azért kevesen hitték, bármennyire is erre utalt a kormány és az őt kiszolgáló kamara kommunikációja.

Mindenki repül belőle

Pálffy Miklós, a Niveus Consulting Group együttműködő jogi partnere így látja a helyzetet:

Amennyiben a most benyújtott törvényjavaslatot elfogadják, az minimálisra szűkíti azon vállalkozók körét, akiknek érdemes továbbra is ezt a kedvező, kis adminisztrációval járó adónemet választaniuk, anélkül, hogy az ügyfélkörük (vagy lehetséges ügyfélkörük) egy részéről le kellene mondaniuk. Vagy a mostani javaslat pont arra fogja sarkallni az érintetteket, hogy céges megrendelőknek ne állítsanak ki számlát, holott a feketegazdaság visszaszorítása talán a kata legnagyobb erénye – volt eddig.

Pontos megfogalmazás, vagyis a mai napon egyéni vállalkozók, bt.-k, kft.-k, ügyvédek, ügyvédi irodák sora döbbenhetett meg. Ha a most benyújtott kataszabályzat így marad, akkor gyakorlatilag nem marad értelme a katának.

A jogszabálytervezet szerint ugyanis a jövőben csakis egyéni vállalkozó választhatja ezt az adózási formát, csak főállásúként, és kizárólag akkor, ha csak lakossági ügyfeleknek szolgáltat.

Az egyetlen kivétel a taxis, ami két okból is érthető.

  • Részben azért, mert a sok emberrel beszélgető taxisokra érdemes vigyázni, mint a hímes tojásra, ne ventilálják az elégedetlenségüket naponta 10-20 utasnak.
  • Ráadásul a kormány ezt az ágazatot már amúgy is tönkretette. Budapest gyakorlatilag megszűnt világvárosnak lenni, hiszen az nem igazán nevezhető világvárosnak, ahol a taxihiány miatt lehetetlen eljutni egyik pontból a másikba. Az okok ismertek, az Uber kiűzése, a hatósági áras egységesítés, illetve a kormány bűnein természetesen kívül eső budapesti covidos turistahiány annyira beszántotta, annyira megtizedelte a szektort, hogy a maradék taxisra már vigyázni kell.

Aki katás maradhat

A jövőben, ha valaki egyetlen céges számlát is kiadna, azonnal kiesik a kedvező adózásból. Elvileg lehet azt mondani, hogy a falusi kozmetikus majd használhatja a katát, de ha ez így lesz, az csak a magyar gazdaság teljesítményének érdemi visszafogásával valósulhat meg. Hiszen gondoljunk csak bele néhány életszerű esetbe!

  • A fodrász a faluban dolgozhat, de ha esetleg megbízást kapna egy közeli színházba, vagy egy forgatásra, azt nem vállalhatja el.
  • A nyelvtanár fogadhatja a lakossági ügyfeleit, de már egy céges tanfolyamot nem vállalhat el a település gépgyárában, mert akkor kiesne a katából.
  • A mosogatógépszerelő kimehet Tóth Béla falusi magánszemélyhez, de ha Tóth úr öt fős cégének az irodájában hibásodik meg a mosogatógép, akkor nem a helyi szaki jön majd ki.

Kafka a köbön

A teljesen abszurd jogszabály-tervezet sajnos vagy adóelkerülésre („nem kérek számlát, de csináld meg Jóska!”), vagy gazdasági tevékenység visszafogására („nem tudom elvállalni, mert nem akarok kiesni az adónemből”), vagy bonyolultabb adminisztrációra kötelezi a kkv-kat és az egyéni vállalkozókat.

Az egész ügy cinizmusára jellemző, hogy az adókulcs (már akinek megmarad ez a lehetőség) még kedvezőbb is lett, hiszen az árbevételi limit 12 millió forintról 18 millió forintra emelkedik, és ugyanúgy 50 ezer forintot kell tételes adóként fizetni (vagyis a kata adó csökkent). Azaz láthatóan nem érdekli a kormányt, hogy a súlyos megszorítások idején nem emel, hanem mérsékel egy adónemen, mert nem számol azzal, hogy ez bárkinek használható marad.

A másik döbbenet a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szerepe. Ezzel a használhatatlan, elbonyolított és sok adminisztrációval járó tervezetre definíciószerűen nem lehet büszke a kamara, amely sokat haknizott a katareformmal, és végül a neki „kötelezően” hozzájárulást fizetőknek (kivéve a taxisoknak) ennyi negatívumot okozott. Megfordítva:

vajon mennyire képviselte a kamara ebben az esetben a tagdíjat fizető tagjainak érdekeit?

Mindenesetre sokatmondó, hogy hivatalos MKIK-reakció híján egyelőre annyit tudni: „mindig sok problémát és extra munkát jelentenek az évközbeni változások, ezért nem tartja szerencsésnek Nagy Elek, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, hogy a hétfőn, a parlament elé benyújtott új kataszabályokat már szeptember 1-jén bevezetnék. A lépés ugyanakkor a jelen költségvetési helyzetben érthető” – derült ki az elnök válaszaiból, amelyet a hvg.hu e-mailes megkeresésére küldött. A BKIK egyébként kifogásolta egyúttal azt is, hogy Parragh László kommunikációja alapszabály-ellenes, és gyakran sérti a vállalkozókat.

A kata adónem változását, esetenként megszüntetését sürgető Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Parragh László ugyanis már a hétvégén belengette a változásokat, pontosabban a Magyar Nemzetnek mondott néhány részletet arról, hogy miként képzeli el az új katát. Minderre reagálva a BKIK most azt közölte: „Parragh László a kata megszüntetését javasló és számos más alapszabály-ellenes nyilatkozata a BKIK elnökségének álláspontja szerint már több éve rontja a teljes kamarai rendszer, valamint tisztségviselői, munkatársai reputációját.” Parragh vállalkozókat sértő, homofób, illetve a tanárokat és tűzoltókat kifigurázó nyilatkozatai miatt józanságra kérték a kamarai elnököt, és arra szólították fel, „hogy a kamara nevében csak az MKIK alapszabályának betartásával tegyen kijelentéseket”.

Annyi esély lett volna

A kata megváltoztatásának pontos iránya sokféle lehetett volna

  • adóemelés,
  • a differenciált (bonyolultabb) adókivetés,
  • sóval behintés.

Utóbbival a kormány szinte biztosan a saját szempontjai szerint is a legrosszabbat választotta, igaz, abban bízhat, hogy a választók még akkor sem fogják ezért megbüntetni, ha majd világít az önsorsrontás. Hiszen eddig sem tették, mindig átmegy, hogy sikeres a magyar gazdaságpolitika, hiába teljesítünk másoknál rosszabbul, legyen szó az inflációról, a devizánk árfolyamáról, vagy a hiány elszállásáról. Mindig mindent a háborúra lehetett fogni, de még akár egy sajátos dicsőségpropagandát is lehetett folytatni,

„a magyar növekedési többletről”,

ami lefordítva azt jelentette, hogy az uniótól kapott sok forrást el tudtuk költeni.

Mit tehetnek az érintettek?

Mi következik innen? Mindenkinek újra kell keresnie egy könyvelőt, választania kell valami más adónemet. Az egyéni vállalkozóknak maradt egy (bonyolult) átalányadója, vissza lehet térni a társasági adózásba, vagy a vállalkozói személyi jövedelemadóhoz,

mindegyik lényegesen hátrányosabb adó, sokkal több adminisztrációval.

Aztán lehet még abban reménykedni, hogy a kormány csak ijesztget.

Adná magát esetleg az ötlet, hogy nem lehet-e két sapkában villanyt szerelni, vagy fodrászkodni? A magánügyfelekre ott van a kata, a többi munkára pedig egy vállalkozás? Az ilyen kiskapukat majd az élelmes magyar biztosan megtalálja, de a rövid válasz, hogy nem. Amikor ugyanis valaki katát választ, akkor főállású lehet, vagyis egy másik vállalkozásnak már nem tud másképpen számlázni, illetve ott nem lehet alkalmazott.

Kudarclista

A beszántásnak természetesen lesznek hívei is. Ügyvédi irodák, akik azt látták, hogy a versenytársaik katáznak, állatorvosi rendelők tulajdonosai, akiket nyomasztott, hogy csak látszatvállalkozókkal tudnak versenyképesek maradni, bérből és fizetésből élők, akiket zavart, hogy mások milyen kevés adó megfizetésével megússzák.

Ám az mindenképpen jelentős kormányzati kudarc, hogy a

  • magyar adórendszer – a korábbi söralátétes ígéretekkel ellentétben – megint bonyolódik,
  • hogy az állam a saját ellenőrzési, szabálybetartatási inkompetenciáját felismerve, ahelyett, hogy javítana a képességein, adminisztratív terhekkel bombázza azokat a vállalkozókat, akik a munkaerő-hiányos magyar gazdaságban akár valami értelmeset is csinálhatnának,
  • a gazdasági nehézségek idején az állam a magyar kkv-k tevékenységek mesterséges visszafogásával, az ellen-motivációval és az adóelkerülés előnyeinek felnagyításával reagál.

Sok mindent lehetett mondani a Fidesz gazdaságpolitikájára, de ez tényleg nem volt jellemző a rezsimre eddig.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!