Novák Katalin: Ha száz jó törvényt kapok, százat fogok aláírni

2022. június 10. – 09:45

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtök este először adott nagyinterjút köztársasági elnökként Novák Katalin az M1 tévé 48 perc című műsorában, ahol arról beszélt, hogy a legjobb meggyőződése alapján fog dönteni a törvények aláírásakor.

A márciusban megválasztott államfő nem tartja szerencsésnek a „centivel való méricskélést”, és elődjéhez, Áder Jánoshoz hasonlóan azt az elvet fogja követni, hogy ha száz jó törvényt tárnak elé, százat ír alá, ha száz rosszat, ugyanennyit küld majd vissza.

„Igyekszem megtalálni a hangulatot mindenkivel, aki hajlandó erre” – mondta a 24.hu összefoglalója szerint arra a kérdésre, hogy tervez-e rendszeresen egyeztetni ellenzéki pártokkal, aminek korábban hagyománya volt. Az államfői pozíció lehetőséget ad bizonyos távolságtartásra is, jegyezte meg Novák, és tíz év kormányzati munka után ezt örömmel is teszi.

Nagyon megrázó mindennap látni azokat a beszámolókat, amelyek az ukrajnai háborúból érkeznek, miközben Novák szerint jó látni a segítségnyújtást is.

„Az oroszok nem fogalmaztak meg valódi háborús célkitűzést”

– jelentette ki a köztársasági elnök, hozzátéve: Vlagyimir Putyin még háborúnak sem nevezte az inváziót.

Novák Katalin interjúja a 48 órában – Fotó: Novák Katalin / Facebook
Novák Katalin interjúja a 48 órában – Fotó: Novák Katalin / Facebook

Most mindenki találgat szerinte, hogy mi lesz a vége, de számunkra az fontos – folytatta –, hogy ne eszkalálódjon a konfliktus, és a kárpátaljai magyarok úgy élhessenek, ahogy a háború előtt éltek. Ő ideérti azt is, hogy szabadon megélhessék a magyarságukat.

Novák arról is beszélt az interjúban, hogy „egy olyan vízfej alakult már ki” Brüsszelben, amely elsősorban saját magának a fenntartásában és a további erősítésében érdekelt, és ez sokszor szembemegy a hatékony és jó döntésekkel. Európában érdemes szem előtt tartani, hogy szuverén nemzetállamok döntöttek úgy, hogy bizonyos területeken összehangolják egymással az érdekeiket és a lépéseiket, de nem szabad a szuverén nemzetállamoktól elvenni sem a szuverenitást, sem a nemzetállami jelleget.

Öt év múlva akkor értékelné sikerként elnöki ciklusát:

  • ha sikerülne közelebb hozni az embereket egymáshoz, és minél többen gondolnának vissza úgy a ciklusára, hogy „az én elnököm is volt”;
  • ha fejlődnének a nemzetközi kapcsolataink, és egyre többen fordulnának bizalommal, érdeklődéssel Magyarország felé;
  • és ha megvalósulna egy nemzetegység, amiben végül a lehető legtöbben osztoznánk.

Öt év múlva Novák egy „mosolygós Magyarországot” szeretne látni, „egy a saját értékeire büszke, azokért kiálló és ugyanakkor mások iránt is nyitott Magyarországot”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!