Három járványellenes intézkedést jelentett be a kormány

2021. október 28. – 10:43

frissítve

Három járványellenes intézkedést jelentett be a kormány
Fotó: Illyés Tibor / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtök délelőtt újabb kormányinfót tartott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. A tájékoztatón bejelentette, hogy a koronavírus-járvány negyedik hullámára a kormány három lépéssel válaszol: a munkaadók előírhatják az oltást a munkavállalóknak, újból maszkot kell húzni a közösségi közlekedésben, és látogatási tilalom lép életbe az egészségügyi intézményekben. De a miniszter jó kétórás tájékoztatóján előkerült a Márki-Zay Péter állítólagos lejáratására készült fideszes kampányanyag vagy a benzinárak kérdése is.

A Telex megkérdezte Gulyás véleményét arról, hogy szerinte indokolt-e a közmédiának 2022-re előirányzott 130 milliárd forintos költségvetés (mely a 10 évvel ezelőtti büdzsé duplája), amire a saját bevallása szerint a focimeccsen kívül a tévében mást nem néző miniszter lényegében azzal érvelt a közmédia mellett, hogy az elmúlt években a sportközvetítések sokkal jobbak lettek (és a jogdíjakból valamennyi visszacsorog az egyesületekhez is).

A közelmúltban Dancs Ferenc külügyminisztériumi helyettes államtitkár és Orbán Viktor is arra utalt – előbbi kiváló diplomáciai érzékről tanúbizonyságot téve a washingtoni magyar nagykövetség október 23-i fogadásán, utóbbi a Békemeneten –, hogy az Egyesült Államok be fog avatkozni a 2022-es magyar országgyűlési választásokba. Gulyás a Telex kérdésére semmilyen konkrét titkosszolgálati vagy másmilyen értesüléssel nem tudta alátámasztani hazánk legfontosabb NATO-szövetségesével szemben megfogalmazott kemény vádat, csak a demokrata Biden-kormányzat állásfoglalásaira hivatkozott. Szavaiból az viszont kiderült, hogy az USA még nem reagált a magyar kormányfő vádjaira.

A Telex arról kérdezte Gulyást, hogy a magyar faluprogram matricáját lehetett látni október 23-án egyes olyan buszokon, amelyek Budapestre szállítottak embereket. Gulyás szerint ők nem pártpolitikai rendezvényre jöttek, hanem a hivatalos állami megemlékezésre. A mindenkori kormány állami megemlékezésén való részvételt helyes, ha a falubuszok segítik, mondta.

Gulyás a Telex kérdésére azt mondta: nem ő dönt arról, milyen adatokat gyűjt az illetékes állami intézmény. Egyébként ő nincs ez ellen, ezt a személyiségi jogokra tekintettel lehetne közölni.

Gulyás a kormánypárti média unszolása ellenére sem akar számháborúba bocsátkozni, de ő úgy hallotta, minimum hússzoros volt a létszámkülönbség a Békemenet és az ellenzéki össz-megemlékezés között.

Fotó: Illyés Tibor / MTI
Fotó: Illyés Tibor / MTI

És a 444.hu unszolására sem hajlandó megosztani, milyen számítások és megfontolások alapján írta elő a tömegközlekedési eszközökön a maszkhasználatot, és miért maradtak ki a karácsonyi bevásárlásokra megtelő üzletek, bevásárlóközpontok.

A részletszabályozásból fog majd kiderülni, hogy az egyes állami cégeknél kötelezővé teszik-e és milyen körben az oltást, de Gulyás szerint a többségüknél „ez lesz az irányadó”. A 444 kérdésére elmondta, hogy amúgy a közszféra oltottsága jobb az átlagnál, míg a fegyveres testületeknél például alacsonyabb az átoltottság.

Gulyástól azt is megkérdezték, hogy szerinte kin múlik a gyűlöletkampány elkerülése, amikor Orbán Viktor csütörtökön egy rövid videót posztolt arról, ahogy egy idős, lelkes rajongója azt mondja:

Egy patás ördög ez a Gyurcsány. Egy patás ördög.

A miniszter erre csak azt mondta, hogy nem látta (a 13 másodperces) videót, de ő úgy tud hozzájárulni a kampány mérsékléséhez, ha „nem mondom el, mit gondolok Gyurcsány Ferencről”.

Most, hogy az állam fogja működtetni a repteret: Gulyás szerint egy új terminál építése elkerülhetetlen, ahogy az is, hogy vasúttal végre el lehessen érni a repteret, emellett a parkolókapacitást is növelni kell és az eddiginél jobb szolgáltatást biztosítani.

Gulyás elmondta, hogy a jogi helyzet tiszta, és ők már a Tarlós-féle és a jelenlegi városvezetésnek is adtak támogatást a jelenleg tetszhalálban vegetáló projekt befejezésére. Jelenleg folyik a politikai pingpong a fővárosnak üresen is évi 790 millió forintba kerülő épületről. A múlt heti csörte után a miniszter most azt üzente „az ország leggazdagabb önkormányzatának”:

Mindennek van határa!

Fotó: Illyés Tibor / MTI
Fotó: Illyés Tibor / MTI

Az államigazgatásban most nem engedélyezik az otthoni munkavégzést, mert inkább azt szeretnék elérni, hogy mindenki oltassa be magát.

Gulyás szerint még nem volt arról szó, hogy újrakezdődjenek az operatív törzs napi sajtótájékoztatói, de egyébként ennek „semmi akadálya” nem lenne, ha az igény erős lesz rá, és a vírushelyzet indokolja.

Gulyás nevetve hárítja el Márki-Zay Péter állítását, miszerint a Fidesz a DK-nak átadott egy dokumentumcsomagot, hogy az előválasztási kampányban a benne lévő információkkal lejárassák őt.

Jó lenne megállapodni, de van a költségvetésnek egy teljesítőképességi határa, mondta a témáról Gulyás.

Arra mindig az a válasz, hogy „mindenki oltassa be magát”. Gulyás érezhetően nem akarja további korlátozásoknak még csak a lehetőségét sem felvetni.

A témába vágó, külföldi példákat említő kérdésre Gulyás a PCR-gyártók lobbiját emlegette. Nem merült fel nálunk, hogy a kormány ingyenessé tegye a PCR-tesztelést. Szerinte ez csökkenthetné az oltás iránti kedvet, ami rossz és helytelen lenne.

Kedden egyébként a több mint 20 egészségügyi szakértő által aláírt, a járvány megfékezéséről szóló szakmai felhívás kérései között szerepelt, hogy hozzanak létre lakóhelyközeli, ingyenes tesztelési pontokat az ország minden részén.

Kormánypárti „kérdések”-re válaszolva az is kiderült, hogy Gulyás szerint Márki-Zay Péter (még mindig) a migráció támogatói közé tartozik, a baloldal pedig úgy érhetne el győzelmet a gyűlölettel szemben, ha magukat állítaná le.

Gulyás azt mondta: ahogy a múltkor, most is megmarad a kórházi látogatási tilalom alatt is az a kivétel, hogy a haldoklókat lehet látogatni. Gulyás szerint nem merült fel, hogy szükség lenne kórházi ágyak felszabadítására, műtétek elhalasztására.

„Nem érzem úgy, hogy nekem ezt bármilyen formában minősítenem kell” – válaszolta Gulyás arra a kérdésre, mit szól ahhoz, hogy a Napi.hu listája szerint Mészáros Lőrinc lett a legjótékonyabb magyar.

Fotó: Illyés Tibor / MTI
Fotó: Illyés Tibor / MTI

Gulyás kitérően azt mondja, hogy az aktuális járványadatok tükrében „mindig vizsgáljuk, milyen új intézkedéseket tenni”. A köztéri maszkhasználat bevezetését nem tervezi a kormány, az üzletekbe, beltéri közösségi helyekre előírt – járványügyi szakemberek által régóta szorgalmazott – maszkhasználatról viszont sejtette, hogy még nincs napirenddel.

Gulyás a Márki-Zay Péter által nyilvánosságra hozott „Fidesz-kottáról” azt mondta: Márki-Zayt „még a sajátja is kinevették” emiatt, mert Gulyás szerint amit nyilvánosságra hozott, azok sajtóban megtalálható információk voltak. „Nem érdemes egymást ennyire lenézni” – jegyezte meg.

Gulyás azt mondta, durva kampányra számít, mert szerinte a politikai ellenfeleiknek az az érdeke, hogy minél durvább, minél „több rágalommal, vádaskodással” teli kampány legyen, mert teljesítményben nem tudnak versenyezni.

Szintén kérdésre Gulyás elmondta, hogy a kormány „vizsgálja” a lehetőségeket, amelyekkel a kormány megállíthatná az üzemanyagárak emelkedését, majd kidomborította, hogy a kormány 2010 óta nem emelte a jövedéki adót. A bonyolult uniós vonatkozásokra hivatkozva azonban a miniszter nem árult el konkrétumokat.

ismerte el a miniszter újságírói kérdésre azt a lehetőséget. Az Alkotmánybíróság korábban nem találta alkotmányellenesnek az oltatlanokra kimondott korlátozásokat, de a taláros testület előtt fekszik egy olyan beadvány, mely az egészségügyi dolgozók kötelező koronavírus-oltásának jogszerűségét firtatja.

Fizetés nélküli szabadságra kell küldeni azt, aki nem hajlandó beoltatni magát, ha pedig egy éven keresztül fenn kell tartani a rendkívüli intézkedést, akkor egy év elteltével el is lehet bocsátani – részletezte a kormányzati döntést újságírói kérdésre Gulyás, aki szerint az oltás beadatásának határidejéről az „egy-két nap múlva” megjelenő kormányhatározat rendelkezik.

Az ATV kérdésére Gulyás egyértelműsítette, hogy egyelőre két oltásra vonatozik az, hogy a munkáltató kötelezően előírhatja a munkavégzés feltételeként az oltottságot.

„Láttam és jó filmnek tartom” – mondta Gulyás az Origónak arra a kérdésére, hogy megnézte-e már az Elk*rtuk című filmet.

Jelentette ki Gulyás; de amíg ezzel nem rendelkezünk, addig a bérgyártásra vagyunk utalva a 2022 végén megnyíló – többféle oltóanyagot előállító – debreceni vakcinagyárban.

Fotó: Illyés Tibor / MTI
Fotó: Illyés Tibor / MTI

A Norvég Alappal kapcsolatos kérdésre Gulyás azt mondta: Magyarország készen áll a megállapodásra, de számolnak azzal, hogy Brüsszel be kíván avatkozni a választásba, és akkor a megállapodást elhúzhatják. Gulyás szerint a megállapodás mindenesetre előbb-utóbb létrejön, az időpontnak „különösebb jelentősége nincs”, mert a magyar kormány eddig is előfinanszírozott, a kérdés tehát az, hogy az Európai Unióval mikor számoljuk el ezeket.

Válaszolt a miniszter a kínai kereskedelmi kapcsolat alakulásáról szóló köztelevíziós kérdésre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!