Három járványellenes intézkedést jelentett be a kormány

2021. október 28. – 10:43

frissítve

Három járványellenes intézkedést jelentett be a kormány
Fotó: Illyés Tibor / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtök délelőtt újabb kormányinfót tartott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. A tájékoztatón bejelentette, hogy a koronavírus-járvány negyedik hullámára a kormány három lépéssel válaszol: a munkaadók előírhatják az oltást a munkavállalóknak, újból maszkot kell húzni a közösségi közlekedésben, és látogatási tilalom lép életbe az egészségügyi intézményekben. De a miniszter jó kétórás tájékoztatóján előkerült a Márki-Zay Péter állítólagos lejáratására készült fideszes kampányanyag vagy a benzinárak kérdése is.

Gulyás azt mondta, hogy levélben fordulunk az Európai Bizottsághoz, és kérjük, hogy pénzzel járuljanak hozzá a magyar kerítésépítés, külső határvédelem költségeihez, „legalább részben térítsék” azt meg. Gulyás szerint eddig 588 milliárd forintot költöttünk erre a célra, és csak 7 milliárd forintot adott az EU.

Gulyás az önkormányzatokat is felszólította arra, hogy döntsenek arról, előírják-e saját dolgozóiknak a koronavírus-vakcinákat.

Gulyás a járványadatok ismertetését és a magyar oltási program méltatását követően bejelentette, szakértői konzultációt követően a kormány három járványellenes intézkedésről döntött:

  1. A munkaadók szervezeteinek javaslatára a cégek előírhatják az oltást az alkalmazottaknak.
  2. A közösségi közlekedésben november 1-től kötelező lesz a maszkviselés.
  3. Az egészségügyi intézményekben látogatási tilalmat rendelnek el, a szociális intézményekben ezt a tilalmat az intézményvezetők rendelhetik el.

Érdemes elolvasni friss elemzésünket arról, hogyan vethető össze a most kopogtató (vagyis az aktuális adatokat tekintve inkább dörömbölő) negyedik hullám a tavaly őszi második hullámmal a legfontosabb trendeket tekintve.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!