Kormányinfó: Pénteken Orbán bejelenti a harmadik oltással kapcsolatos terveket

2021. július 15. – 10:42

frissítve

Kormányinfó: Pénteken Orbán bejelenti a harmadik oltással kapcsolatos terveket

Másolás

Vágólapra másolva

Élőben közvetítjük a csütörtöki kormányinfót, a helyszínen pedig kollégánk is ott van, hogy feltegye a Telex kérdéseit.

Közvetítésünket is lezárjuk.

A Hvg.hu megkérdezte, miért nem jöhetett be a Magyar Hang a kormányinfóra. Gulyás Gergely erre azt mondta, 2 órája és 5 perce vagyunk itt, minden kérdést fel lehetett tenni, mire a Hvg.hu újságírója megerősítette, hogy ezt szeretné kérdezni, miért nem jöhetett be a Magyar Hang. Mire a miniszter: „Értem, nekem ez a válaszom.”

Függöny.

Természetesen ha beüt a negyedik hullám, jöhetnek plusz korlátozások, szabályok az iskolákban, de alapvetően normális, jelenléti oktatásra készül a kormány szeptembertől, válaszolta Gulyás Gergely az Azonnali kérdésére.

Mikor indulhat a pedagógusok számára indított mentálhigiénés képzés, amit Ujhelyi István kezdeményezett, és a kormány jónak tartott, érdeklődött a lap. A miniszter azt mondta, két héten belül szeretne összehívni erről egy egyeztető fórumot, érdemes megfontolni, hogy beszámíthasson egy ilyen képzés továbbképzésnek.

Az építőanyagárak elszabadulása ellen tett lépéseket a kormány, mikortól lehet ennek hatása, kérdezte az RTL. Gulyás szerint rövid távon az áremelkedés megállítása várható, pár hónap után pedig csökkenni fognak az árak.

Ahogy azt megírtuk, az építőanyagárak letöréséért felel kormánybiztosként Gyutai Csaba, aki korábban a szabálytalan várbeli beruházásokat irányította. Gulyás az RTL kérdésére azt mondta, logikus döntés volt Gyutai kinevezése, mert ő az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. vezérigazgatója, ezért nem kellett külön hivatalt létrehozni. Logikus volt, hogy e mellett a feladat mellett legyen kormánybiztosa ennek a területnek.

A deltavariáns magyarországi terjedéséről Gulyás azt mondta, nálunk még nincs negyedik hullám, de bármikor megkezdődhet, és az már a deltavariáns okozta hullám lesz. A fertőzés lényegesen gyorsabb ennél a variánsnál, ezért nem elég a 60-65%-os átoltottság, hanem 80-85% kellene. Ahol lassabban haladnak az oltással, ott tudott a negyedik hullám beindulni, mondta Gulyás.

Mit lehet mondani azoknak, akiknél a SOTE antitestvizsgálatán is az derült ki, hogy nincs antitestje, kérdezte a 444. Ez az arány a Sinopharmnál a legmagasabb (az otthon elvégzett negatív tesztesek között 16%), de a többinél sem nulla, így mindenkinek ugyanazt lehet mondani: Gulyás szerint senki nem ígérte egyik oltásnál sem, hogy 100%, hogy bekövetkezik az antitesttermelés, de ennek ellenére még mindig az oltás a legjobb esélyünk. A 444 egy az MTA honlapján megjelentetett immunológusi nyilatkozatra hivatkozva azzal érvelt, hogy ha nincs antitest, akkor biztosan nem védettség, Gulyás szerint ez egy felelőtlen nyilatkozat, hiszen a SOTE ennek ellenkezőjét állítja.

Az Emmi saját vizsgálata május eleje óta nem tudott még semmi publikus eredményt felmutatni, hozta fel a 444, a miniszter azt mondta, sürgetni fogja ezt a folyamatot.

Számos uniós ország lehagyott már minket az első oltásokban, miért vesztettük el az előnyünket, ami megvolt? Gulyás azt mondta, ha a második oltást nézzük, akkor továbbra is másodikok vagyunk. A 444 szerint ettől függetlenül heteken belül le fognak minket hagyni. A miniszter azt mondta, a verseny véget ért ott, amikor kevesebb vakcina állt rendelkezésre, mint ahányan oltatni akarnak, az említett trendben annak van jelentősége, hogy más országokban többen akarják beoltatni magukat, ebben szabadság van.

A KSH utolsó publikus mérésében 68 százalék biztos, 12 százalék talán beoltatta volna magát, tehát elvileg van ebben egy tartalék. Miért nem sikerült őket rávenni az oltásra, kérdezte a 444 felhozva azt is, hogy indult egy 16 milliárd forintos kampány. Gulyás kétségbe vonja, hogy biztosan volt ez a tartalék, mert a kérdőívekben nem mindig őszintén válaszolnak az emberek.

Továbbra sincs döntés arról, hogy magyar katonák mennének Afganisztánba, miután az Egyesült Államok kivonul onnan. A miniszter elmondta, hogy egy repülőtér védelméről volt szó, hogy azt látnák el magyar katonák, de konkrét megegyezés ebben sem született még.

Ha harmadik vakcinát adnak, akkor a tudományos eredmények szerint az a leghatékonyabb, ha mindenki másmilyet kap, mint elsőre és másodikra kapott, mondta Gulyás.

Kollégánk, Joób Sándor végül feltette a Magyar Hang kérdését, ezt a lapot ugyanis nem engedik be a kormányinfóra. A kérdés az egészségügyi szakdolgozók bérére vonatkozott, akiknek a fizetését nem emelték az orvosokéval együtt, hiányzik 15 ezer szakdolgozó, a Magyar Hang arra volt kíváncsi, hogyan tervezi rendezni a helyzetet a kormány. Gulyás elmondta, hogy ami az alapbért illeti, egy jelentős emelés áll előttünk, január elsejével fog ez megtörténni, de már a megelőző években is jelentős emelés volt. A miniszter szerint néhány hónap múlva normális működés mellett, békeidőben meglátjuk, van-e még emberhiány, és ha igen, mit kell tenni.

A Telex kérdései következnek. Joób Sándor kollégánk arról érdeklődött, mi áll a Magyar Közlönyben megjelent 10 pontos lista hátterében, amely azokat az elemeket tartalmazza, amiket elvesznek Kásler Miklóstól. Milyen trendbe illeszkedik ez, azért van-e, mert folytatódik az a folyamat, amelynek keretében az Emmi hatásköreit csorbítják? Gulyás Gergely szerint nincs szó ilyesmiről.

A Zala megyei traumatológián felmondott traumatológusokról azt kérdeztük, vajon van-e rá esély, hogy visszacsábítsák őket, jelenleg ugyanis nehézkesen oldható meg az ellátás. Gulyás szerint nem fogják tudni őket visszahívni, mert ezek az orvosok jóval a meghatározott bértábla feletti fizetést igényeltek, és ezt nem fogják nekik megadni.

Arról is érdeklődtünk, a pedofiltörvénnyel összeegyeztethető-e, hogy a Barátok közt egyik epizódjában két nő csókolózott. Gulyás szerint ezt a Médiahatóság hatásköre eldönteni.

Megkérdeztük, lesz-e arra lehetőségük a kismamáknak, hogy aki egy orvoshoz a terhessége idején magánrendelésre járt, ugyanennél az orvosnál szülhessen aztán az állami kórházban. (Ezt most ellehetetlenítik a hálapénz ellen hozott intézkedések.) Gulyás szerint ezt a helyzetet nem tervezik kezelni a továbbiakban sem.

Csúszik a 2500 milliárdos magyar helyreállítási terv uniós elfogadása, írta meg a sajtó néhány napja. A 24.hu kérdésére Gulyás most azt mondta, a kormány már mindenben megegyezett a Bizottsággal, annak elnöke már három időpontot is felajánlott a találkozóra. Ezután jött a „sajtóbotrány” a melegellenes módosítókkal eltérített pedofiltörvénnyel kapcsolatban, amiben a Bizottság elnöke is megszólalt, Gulyás szerint ezután politikai okból nem akartak rögtön megállapodást.

Az Európai Bizottság egy lezárt ügyben kezdett javaslatokat küldeni, hogy jogi lába is legyen ennek a dolognak. Ezekből egy példát elmondott: a helyreállítási tervekben a támogatások egy része iskolafelújításokra menne, itt kérték, hogy a diszkriminációmentességet garantálják, így bekerült egy szövegrész a Bizottság kérésére.

Az Index kérdésére válaszul Gulyás elmondta, hogy naponta 2-3 ezren foglalnak az utóbbi időben időpontot oltásra. A kormány a lassulás ellenére nem tervez jutalmat bevezetni annak fejében, hogy valaki beoltatja magát. A 12 éven aluliak oltásáról nem hozott még döntést a kormány, mert a tudomány nem tart még itt, amint kiderül, hogy ez biztonságos, akkor fognak erről beszélni.

Gulyás Gergely azt mondta, az uniós forrásokból finanszírozott pályázatokat ki fogják írni, és téríteni fogják időben attól függetlenül, mikor érkeznek az EU-tól a pénzek. Az ütemezést az zavarhatná most, hogy a kormánynak vitája van az EB-vel a helyreállítási tervvel kapcsolatban, ami jelentős csúszást eredményezhet a folyósításban. Gulyás szerint az állam kedvező feltételekkel tud hitelt felvenni, mindent a tervek szerint fognak időzíteni, az EU-ból pedig érkezik a pénz, amikor érkezik, „a kormány tudja, mennyi jár az országnak”, nem ezen fognak múlni a kiírások.

A Magyar Nemzet a 9–11. osztályos diákok kéthetes külföldi nyelvtanulási programjáról érdeklődött. Gulyás szerint ez jó eséllyel a jövő évben indul, már zajlanak az előkészületek.

A Népszava azt vetette fel, hogy bár a pedofiltörvény elvitte a fókuszt, korábban kiderült, hogy a Bizottságnak számos kifogása volt konkrétan a magyar helyreállítási terv tartalmával is. Gulyás szerint ezekben meg tudtak állapodni a Bizottsággal, a pedofiltörvény után viszont az EB újból elővette ezeket az ügyeket, már megállapodott ügyekben friss kérésekkel álltak elő. Ezt a kormány a pedofiltörvény hatásának tudja be.

A miniszter arról beszél, a kormány készül a negyedik hullámra, és az ezzel járó esetlegesen bevezetett korlátozásokra is fel van készülve, de alapvetően fog különbözni ez a hullám a korábbiaktól, mégpedig azért, mert a polgárok jó része már védett lesz az oltással. És a magyarországi oltások mindegyike védettséget jelent a delta variánssal szemben is. Olyan korlátozó intézkedéseket generálisan tehát várhatóan nem kell majd hozni, mint korábban voltak, de akik nem oltattak, azokra lehet, hogy érvényesek lesznek korlátozások, akár a védettségi igazolvány használatával lesz korlátozás.

Tállai András néhány évvel ezelőtti bravúros benzinárcsökkentési akciójára utalva az ATV megkérdezte, a kormány nem tervezi-e csökkenteni a rekordon álló benzinárat például az adótartalom csökkentésével. Gulyás szerint főként a nemzetközi piac, az olajár miatt van az áremelkedés, a kormány ezzel nem sok mindent tud kezdeni, Tállai pedig csak a mezőkövesdi benzinkutakon tudta csökkenteni a kiskereskedelmi árat, tehát a két dolgot nem lehet összekeverni. A magas infláció miatt arra is rákérdezett az ATV, nem tervez-e áfacsökkentést a kormány bizonyos termékekre. A válasz alapján ez nincs az asztalon, a kormány pedig bízik a jegybankban, hogy a monetáris politika eszközeivel megfelelő mederben tudják tartani az inflációt.

5,3%-os az infláció várható mértéke, tervezi-e a kormány az áfacsökkentést bizonyos termékeknél, kérdezte az ATV. Gulyás a válaszában azt mondta, a kormány azt reméli, a jegybank tudja kezelni ezt a helyzetet. A gazdaság élénkítése mindenhol inflációs hatással jár, de ez nem egy hosszú távú folyamat, átmeneti jelenség.

Az ATV értesülése szerint már a mai napon megindulhat Magyarország ellen a kötelezettségszegési eljárás a pedofiltörvény melegellenes részei miatt. Gulyás szerint ezt még nem kapták meg, de ha valóban megindul, akkor Varga Judithoz fog érkezni. Az ATV rákérdezett, a nyár folyamán még kiadandó végrehajtási rendeletekben finomíthatják-e még a pedofiltörvényt, és ezek a rendeletek változtathatják-e az EU álláspontját is. Gulyás szerint eleve abszurd alapokon áll, izzadságszagú az EU összes érve, ami a kötelezettségszegési eljárást alátámasztja (nevetséges a kormány szerint, hogy sérti az áruk szabad áramlását a törvény). Emiatt a kormány úgy véli, nem lesz változás a Bizottság részéről, hiszen „politikai megrendelést teljesítenek”.

Kásler arról beszélt, hogy szerinte a 60 év felettieket oltanák be a harmadik oltással, 4-6 hónappal a második után, és az első kettőtől eltérő oltásra lenne a szükséges. Gulyás szerint a kormány ugyanazokból az anyagokból dolgozott, mint Kásler, a kormány a tudományra hallgat, több egyeztetés van, holnap reggel lesz ismert a kormány döntése.

Az ellenanyagméréssel kapcsolatos vizsgálatokról Gulyás elmondta, az antitest mérése az egyetlen összetevője a védettség mérésnek a sok közül. Karácsonyék mérése szakmailag értékelhetetlen, az oltóanyagok hatékonyságával kapcsolatos megtévesztésére alkalmas, míg a Semmelweis Egyetem azokat is külön megvizsgálta, akiknél nincs elegendő ellenanyag, és kiderült, ott is van védettség.

Az elmúlt hetekben a Telexen is gyakran olvashattak a koronavírus elleni oltások után termelődő antitestekről vagy éppen ezek hiányáról szóló híreket, a napokban pedig még ennél is jobban besűrűsödtek az ilyen híradások: előbb kedden a fővárosi önkormányzat, majd szerdán a Semmelweis Egyetem tette közzé a vizsgálata eredményeit. A Telex Gyorstalpalóban röviden elmagyarázzuk, miről szólnak ezek pontosan, milyen következtetés vonható le belőlük, és mi az, ami viszont nem.

Az Origo arról érdeklődött, hogy mi a kormány véleménye arról, hogy az Európai Bizottság aktívan, gyorsan fellép az általa negatívan értékelt pedofiltörvény ellen. Gulyás Gergely azt mondta, hogy az Európai Bizottság azért lép gyorsan, mert láthatóan nagy fontosságot tulajdonítanak az ügynek. A miniszter szerint a gyorsaság nem volna baj, de a Bizottság most politikai nyilatkozatokat tesz, bele kíván szólni olyan ügyekbe, ami nem uniós hatáskör, pl. német vagy lengyel alkotmánybírósági döntésekbe. Az ilyen viselkedés, a tagállami alkotmánybíróságok felülbírálása a miniszter szerint hosszabb távon akár szétverheti a teljes Európai Uniót. Szükség van arra, hogy párbeszéd legyen az uniós alkotmányos intézmények és a tagállami alkotmányi szervek között. Az uniós jog elsősége biztosítandó, ahol van uniós hatáskör, mondta a miniszter, de tisztázni kellene, hogy mi tartozik az uniós jog és mi tagállamok alkotmánybíróságainak hatáskörébe. A magyar alkotmánybíróság előtt is van hasonló ügy a migrációval kapcsolatban. Minden tagállamnak van alkotmányos identitása, amiről kizárólag ő dönthet Gulyás szerint.

A kormány tárgyal a munkaadók és a munkavállalók képviselőivel, illetve figyelembe veszi a nemzeti konzultáció eredményeit, ezek alapján tervben van egy újabb többéves bérmegállapodás kötése, amelyben valószínűleg ismét rögzítenék azt, hogy milyen ütemben csökkenjen tovább a szociális hozzájárulási adó a minimálbér emelésével összefüggésben. Az adóék csökkentése Gulyás szerint jót tesz a gazdaságnak, minden felvetésre nyitottak, ami a költségvetési egyensúly megőrzése mellett csökkenti az állampolgárok terheit.

A magyar kormány szívesen támogatná az EU 55%-os szén-dioxid-kibocsátáscsökkentési célját (Fit For 55%), de szerintük ebben a formában elfogadhatatlan a javaslat, mert a rezsicsökkentés eredményeit támadná, a lakások és autók tulajdonosaival fizettetné meg a kibocsátáscsökkentés költségeit. Mivel csak egyhangúlag lehet megszavazni ezt a javaslatot, és Magyarország így vétózni fogja, ebben a formában ez Gulyás szerint nem fog átmenni.

Gulyás lényegében csak elismételni tudná Varga Judit – korábbi posztban szereplő – álláspontját a helyreállítási terv csúszása és a melegellenessé tett pedofiltörvény (a kormány megfogalmazásában gyermekvédelmi törvény) kapcsán. A kormány szerint az Európai Bizottság azért nem engedi át egyelőre a helyreállítási tervet, mert a gyermekvédelmi törvényt nehezményezik, és az EU a két dolgot összekeveri. Mindamellett Gulyás szerint még mindig több minden szól az EU-tagság mellett, mint ellene, viszont ez az irány nagyon rossz. A kormány a nagy nemzetközi ellenszélben sem tervez változtatni a melegellenessé tett pedofiltörvényen, nem akarják, hogy LMBTQ-aktivisták is tarthassanak szexuális felvilágosítást iskolákban.

Gulyás szerint politikai haszonszerzés érdekében különböző oltóanyagokkal szemben bizalmatlanságot gerjesztenek egyesek, de mindenkit arra kér, ne tegye, hiszen ezzel az oltással szembeni bizalmatlanságot fokozzák. A Semmelweis Egyetem kutatásából az derült ki, hogy minden Magyarországon használt oltóanyagnál megállapítható, hogy védettséget ad.

A miniszter elmondta, hogy Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országa járványügyi szempontból. A két oltással rendelkezők arányát nézve második Európában, van elég oltóanyag, és a kormány mindent megtesz, hogy növelje az oltottság arányát. A kormány azt javasolja mindenkinek, hogy csak akkor utazzon külföldre, ha mindkét oltást megkapta.

Három terület van, amiről tárgyalt a kormány, és Orbán pénteken a konkrét döntésekről is beszámol majd. Ezek:

  • A harmadik oltás kérdésében várható döntés.
  • A kötelező oltás kérdésében nem változott a kormány álláspontja, hogy helyes az az elv, hogy mindenki felelős önmagáért, de vannak olyan területek, ahol meg kell vizsgálni, hogy indokolt-e a kötelezővé tétel.
  • A negyedik hullám attól függ, mennyien oltatják be magukat. Az a kérdés, hogy a fiatalok és a 60 év felettiek oltottságának emelése érdekében mit lehet tenni. A 12–15 évesek 12%-a van csak beoltva például.

Az elmúlt napok egyik izgalmas kormányzati témája, hogy az Európai Bizottság meghosszabbította a magyar nemzeti helyreállítási terv értékelésének határidejét, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy csúszik annak elfogadása. Az uniós alapból a kormány 2500 milliárd forintos vissza nem térítendő forrásra tart igényt (az olcsó hitelről lemondott), amelynek első részlete, 326 milliárd forint a tagállamok jóváhagyása után pár héten belül megérkezne.

Lapértesülések szerint az uniós döntéshozók nem látják megfelelőnek a Magyarország felé kiszabott országspecifikus ajánlások érvényesülését a tervben. Varga Judit igazságügyi miniszter szerint azonban a melegellenssé tett pedofiltörvény miatt csuklóztatják az országot.

49 új beteget azonosítottak, de nem regisztráltak egyetlen elhunytat sem. Friss cikkünk táblázatokkal itt érhető el.

Egymást érik a hírek az oltás utáni ellenanyagtesztekről, ember legyen a talpán, aki eligazodik közöttük. Ebben a cikkünkben összefoglaltuk röviden, miért fontosak ezek, mi derül ki belőlük, és mi nem. És akkor most mi is a helyzet a kínai vakcinával?

Sok vállalkozónak okozott bosszúságot az a 100 milliárd forintos keretösszegű uniós pályázat, amely négy és fél perc alatt elfogyott, és amelyben sokaknak esélyük sem volt megnyomni a „benyújtás” gombot, mert a rendszer végig akadozott. A kormány reagált a problémára, György László, az ITM államtitkára reggel bejelentette, hogy kijavítja a Ginop-pályázatot, minden pályázatot befogad, és még 100 milliárd forintot ráemel a programra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!