Nincs elég orvos a baleseti sebészethez a zalaegerszegi kórházban, mióta felmondtak a traumatológusok

2021. július 10. – 08:39

Másolás

Vágólapra másolva

Miután június végén felmondott hét traumatológus a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban, most úgy tűnik, nincs elég orvos a baleseti sebészeti ellátáshoz, írja a Nyugat.hu. Emiatt a betegeket előreláthatóan az év végéig az 50-60 kilométerre fekvő nagykanizsai vagy szombathelyi, vagy a több mint 130 kilométerre lévő kaposvári kórházba kell szállítaniuk a mentőknek a Népszava cikke szerint.

Mindezt megerősítette egy pénteki Facebook-posztban a zalaegerszegi kórház is: bár szerintük a sürgősségi betegellátás és a traumatológiai járóbeteg szakrendelés „változatlanul működik”, azt hozzáteszik, hogy

a műtéti beavatkozásra szoruló betegeket a nagykanizsai, a szombathelyi és a kaposvári kórház fogadja.

Mint írtuk korábban, a zalaegerszegi traumatológusok sérelmezték az ügyeleti díjuk alacsony mértékét, és bár a kórház szerint igyekeztek ezeket emelni, az orvosokkal így sem sikerült megállapodniuk. „Megállapítottuk, hogy az újabb követelések a szakmaiságot nélkülözik, teljesítésük jogszerűen nem lehetséges, valamint a társosztályokra indokolatlanul hárított volna át jelentős ügyeleti terheket” – írta pénteki közleményében a kórház.

Hozzáteszik, hogy „a lehető legrövidebb időn belül” újjászervezik a zalaegerszegi traumatológiai osztályt, „olyan szakorvosok bevonásával, akik munkájuk során a gyógyítást és a betegek ellátását tekintik elsődleges céljuknak, intézményünk és kollektívája iránt pedig elkötelezettek”.

A felmondó orvosok távozásuk után azt írták a Telexnek, hogy „a munkaügyi jogvita tartalma nem tartozik a nyilvánosságra, arról a felek nem nyilatkozhatnak érdemben, így mi nem is tesszük, csak annyit jelenthetünk ki, hogy a munkáltatói közleményben foglaltakat visszautasítjuk, és a megfelelő fórumokon kívánjuk a jogainkat érvényesíteni”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!