A Magyar Hangot nem engedték be, feltettük egy kérdésüket

2021. július 15. – 12:08

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kollégánk, Joób Sándor végül feltette a Magyar Hang kérdését, ezt a lapot ugyanis nem engedik be a kormányinfóra. A kérdés az egészségügyi szakdolgozók bérére vonatkozott, akiknek a fizetését nem emelték az orvosokéval együtt, hiányzik 15 ezer szakdolgozó, a Magyar Hang arra volt kíváncsi, hogyan tervezi rendezni a helyzetet a kormány. Gulyás elmondta, hogy ami az alapbért illeti, egy jelentős emelés áll előttünk, január elsejével fog ez megtörténni, de már a megelőző években is jelentős emelés volt. A miniszter szerint néhány hónap múlva normális működés mellett, békeidőben meglátjuk, van-e még emberhiány, és ha igen, mit kell tenni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!