Gulyás szerint a kormány már megegyezett az Európai Bizottsággal a helyreállítási tervről, politikai okokból kezdtek módosításokat kérni a pedofiltörvény-botrány után

2021. július 15. – 11:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Csúszik a 2500 milliárdos magyar helyreállítási terv uniós elfogadása, írta meg a sajtó néhány napja. A 24.hu kérdésére Gulyás most azt mondta, a kormány már mindenben megegyezett a Bizottsággal, annak elnöke már három időpontot is felajánlott a találkozóra. Ezután jött a „sajtóbotrány” a melegellenes módosítókkal eltérített pedofiltörvénnyel kapcsolatban, amiben a Bizottság elnöke is megszólalt, Gulyás szerint ezután politikai okból nem akartak rögtön megállapodást.

Az Európai Bizottság egy lezárt ügyben kezdett javaslatokat küldeni, hogy jogi lába is legyen ennek a dolognak. Ezekből egy példát elmondott: a helyreállítási tervekben a támogatások egy része iskolafelújításokra menne, itt kérték, hogy a diszkriminációmentességet garantálják, így bekerült egy szövegrész a Bizottság kérésére.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!