Megint az ellenanyagokról, oltásról

2021. július 15. – 12:30

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Mit lehet mondani azoknak, akiknél a SOTE antitestvizsgálatán is az derült ki, hogy nincs antitestje, kérdezte a 444. Ez az arány a Sinopharmnál a legmagasabb (az otthon elvégzett negatív tesztesek között 16%), de a többinél sem nulla, így mindenkinek ugyanazt lehet mondani: Gulyás szerint senki nem ígérte egyik oltásnál sem, hogy 100%, hogy bekövetkezik az antitesttermelés, de ennek ellenére még mindig az oltás a legjobb esélyünk. A 444 egy az MTA honlapján megjelentetett immunológusi nyilatkozatra hivatkozva azzal érvelt, hogy ha nincs antitest, akkor biztosan nem védettség, Gulyás szerint ez egy felelőtlen nyilatkozat, hiszen a SOTE ennek ellenkezőjét állítja.

Az Emmi saját vizsgálata május eleje óta nem tudott még semmi publikus eredményt felmutatni, hozta fel a 444, a miniszter azt mondta, sürgetni fogja ezt a folyamatot.

Számos uniós ország lehagyott már minket az első oltásokban, miért vesztettük el az előnyünket, ami megvolt? Gulyás azt mondta, ha a második oltást nézzük, akkor továbbra is másodikok vagyunk. A 444 szerint ettől függetlenül heteken belül le fognak minket hagyni. A miniszter azt mondta, a verseny véget ért ott, amikor kevesebb vakcina állt rendelkezésre, mint ahányan oltatni akarnak, az említett trendben annak van jelentősége, hogy más országokban többen akarják beoltatni magukat, ebben szabadság van.

A KSH utolsó publikus mérésében 68 százalék biztos, 12 százalék talán beoltatta volna magát, tehát elvileg van ebben egy tartalék. Miért nem sikerült őket rávenni az oltásra, kérdezte a 444 felhozva azt is, hogy indult egy 16 milliárd forintos kampány. Gulyás kétségbe vonja, hogy biztosan volt ez a tartalék, mert a kérdőívekben nem mindig őszintén válaszolnak az emberek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!