Az építőanyagárak letöréséért felel kormánybiztosként Gyutai Csaba, aki korábban a szabálytalan Várbeli beruházásokat irányította

2021. július 14. – 23:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kormánybiztossá nevezték ki Gyutai Csabát, az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. vezérigazgatóját, az ő feladata lesz az építőanyaghiány enyhítése és az utóbbi időben elszálló árak megfékezése – derül ki a Magyar Közlönyből. Az „építésgazdasági intézkedések összehangolásáért” felelős kormánybiztos kinevezése július 15-től hatályos.

Gyutai Csaba korábban Zalaegerszeg fideszes polgármestere volt, majd a Budai Várbeli beruházásokat menedzselő miniszterelnökségi cégnél dolgozott, amelynél egy átvilágítás komoly szabálytalanságokat tárt fel (erről a cikk végén olvashat).

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter július 7-én jelentette be, hogy az építőanyagok, különösen a fém és a fa jelentős áremelkedése miatt a kormány több ponton beavatkozik az ágazatba. Az építőanyagok és építőipari termékek kivitelére engedélyt fognak bevezetni 2021. október 1-től, de az előzetes regisztrációt azonnali hatállyal bevezetik. Mostantól csak úgy lehet külföldre eladni vagy kivinni acél- és vasterméket, követ, kavicsot, homokot és sódert, hogy arra előre engedélyt kérnek. A közúti fuvarozást is be kell jelenteni.

Gyutai Csaba a Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nkft. ügyvezető igazgatójaként 2018. április 18-án – Fotó: Máthé Zoltán/MTI
Gyutai Csaba a Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nkft. ügyvezető igazgatójaként 2018. április 18-án – Fotó: Máthé Zoltán/MTI

Az államnak elővásárlási joga lesz az építőipari alapanyagokra, és fel fognak lépni az „extraprofitot” realizáló kereskedőkkel szemben. Az áremelkedéshez az is hozzájárul, hogy alacsony a kínálat bizonyos anyagokból, ezért ösztönözni szeretnék a bányászati tevékenységet: ehhez bevezetik, hogy művelési jogot szerzett, de meg nem nyitott bányáknak egy éven belül meg kell kezdeniük a tevékenységet, máskülönben visszavonják a megnyert koncessziót a tulajdonostól.

A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint Gyutai Csaba Palkovics László innovációért és technológiáért felelős miniszter irányítása alatt dolgozik, a minisztériumban külön titkárság segíti a munkáját. Gyutai a kormánybiztosi feladatai ellátásánál együttműködik az általa eddig irányított ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft.-vel.

Gyutai feladata lesz egyebek mellett az építőanyagok kivételével kapcsolatos bejelentési eljárás rendjének kialakítása, az állam elővásárlási jogának és vételi jogának gyakorlásahoz szükséges intézkedések végrehajtása. Neki kell felügyelnie az építőanyagok fuvarozással kapcsolatos bejelentésre vonatkozó intézkedéseket, a kiegészítő bányajáradékkal és a kitermelési kapacitással kapcsolatos szabályozást, valamint „az építőanyagok helyettesíthetőségével kapcsolatos kormányzati célok megvalósítását”.

Gyutai Csaba tagja a Miniszterelnökség által májusban létrehozott Rozsdaövezeti Bizottságnak is. Ennek a testületnek kell javaslatokat tennie a leromlott állapotú, korábban ipari vagy más gazdasági célra használt ingatlanok fejlesztésére.

Gyutai korábban a Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft.-t, valamint a Várgondnokság Közhasznú Nonprofit Kft.-t vezette. 2017-ben a Miniszterelnökség titkos átvilágítást készíttetett a vári cégek működéséről, amely súlyos szabálytalanságokat tárt fel – írtuk meg akkor az Indexen. A jelentést később az Átlátszó kiperelte és közzétette.

Kiderült például, hogy Gyutai beköltözött a Várgondnokság Kft. lakásába, éveken át nem fizetett sem bérleti díjat, sem rezsit, fillérekért osztott ki lakást családtagjainak is. Ezt elvileg az akkor Lázár János által vezetett Miniszterelnökség engedélyével tette, de erről nem készültek dokumentumok és szerződések. Gyutai azt nyilatkozta, hogy juttatásairól korábbi főnöke, L. Simon László tudott, és tőle sem szóban, sem írásban fegyelmit nem kapott. Az ügyben annak idején egymásra mutogatott Lázár Jánosés L. Simon László.

A kormány 2018-ban a két rossz hírű céget egy új cégben egyesítette. 2018-től Gyutai a Várkert Bazár igazgatója volt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!