Októbertől csak engedéllyel lehet bizonyos építőanyagokat kivinni vagy eladni külföldre

2021. július 7. – 15:24

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra a szokásos csütörtök helyett szerdán beszéltek a kormányinfón, ahol az EP és a magyar kormány közti feszült helyzettel kezdték a melegellenes törvénymódosítással kapcsolatban.

Gulyás elmondta, hogy legalja és tűrhetetlen, hogy egy meleg bosszúpornó miatt jogerősen két év börtönre ítélt máltai baloldali képviselőre bízták a melegellenes törvénymódosítással kapcsolatos EP-vizsgálatot.

Gulyás az Európai Parlamentben zajló szerdai vitára utalt, amit a melegellenes törvénymódosítás miatt tartottak. A Magyar Közlönyben hétfőn jelent meg egy kormányhatározat ezzel kapcsolatban.

Gulyás szerint a gyermekvédelem állami kötelezettség, és

Brüsszel nem mondhatja meg, ki hogyan nevelheti a gyermekét.

Magyarország minden vitának elébe áll Gulyás szerint, és újra minősíthetetlennek nevezte az EP-vitát, és az abban részt vevő baloldali pártokat és frakciókat, köztük a szerinte nem jobboldali Néppártot.

Kitértek a járvánnyal kapcsolatos védekezésre is, amellyel kapcsolatban Gulyás elmondta, hogy napok óta olyanok halnak meg a Covid miatt, akik nem voltak beoltva. Az is kiderült, hogy a háziorvosok most már akár házhoz is mehetnek azokhoz a 60 év felettiekhez, akik még nem kapták meg az oltást. Később az is kiderült, hogy körülbelül már 6 millió oltottságnál járunk, és 2,5 millió beoltott után érnénk el a 100%-os beoltottságot.

Később arról is szó volt, hogy kötelezővé lehet-e tenni az oltást, amiről Gulyás szerint nem döntött a kormány, és társadalmi vitát kezdeményezne a témával kapcsolatban. Hozzátette, hogy ehhez hasonló döntést más országban sem hoztak meg. Azt viszont nem tudja a kormány, hogyan került be Magyarországra a járvány delta variánsa.

A negyedik hullám érkezésére pedig készen áll a magyar egészségügy. A korábbi hullámokhoz hasonló szigorításokra Gulyás szerint nem kell számítani, de az elképzelhető, hogy az oltási igazolvány ismét kötelező lesz bizonyos esetekben.

Jelenleg jól állunk oltásokkal, a legtöbb a Pfizerből és a Sinopharmból van raktáron, és még nem kellett szavatossági idő lejárta miatt kidobni egyáltalán vakcinákat.

Megemelkedett az építőelemek ára az építőiparban, különösen a fém és a fa esetében, emiatt döntött a kormány az ügyben.

Az építőanyag és építőipari termékek kivitelére engedélyt fognak bevezetni. 2021. október 1-től lesz ez élő, de az előzetes regisztrációt azonnali hatállyal bevezetik. Vagyis mostantól csak úgy lehet külföldre eladni vagy kivinni acél- vagy vasterméket, követ, kavicsot, homokot és sódert, hogy arra előre engedélyt kérnek. A közúti fuvarozást is be kell jelenteni. Az építőanyagokra vonatkozó korlátozás feloldásának idejét egyelőre nem tudta Gulyás megmondani.

A bányák egy éven belül elvesztik a bányajogot, ha egy éven belül nem kezdik el legalább az előkészítését a kitermelésnek.

A Magyar Nemzet kérdésére Gulyás sajnálatát fejezte ki, és nem érti, miért nem lehet az augusztus 20-i ünnepségen kivilágítani az egyébként felújítás alatt álló Lánchidat. Szerinte ennek nem lehetne akadálya.

Gulyás később az ATV kérdésére elmondta, hogy a melegellenes törvénymódosítást csak európai bírósági döntés alapján vonja vissza a magyar kormány. Hozzátette azt is, hogy Vera Jourová persona non grata, és hiába próbál a magyar kormánnyal találkozót kezdeményezni, erre Gulyás szerint ők nem hajlandóak. Az ATV arra is rákérdezett, hogy Orbán Viktor miért nem vett részt a sokat emlegetett EP-vitán Brüsszelben. Gulyás szerint azért nem vett részt, mert ennek a vitának semmilyen jelentősége vagy hatása nem volt.

Gulyás csak figyelemfelkeltésnek hívta a nemrég megjelent konzultációs kormányplakátokat, amelyek szerinte jól sikerültek, és elérték a céljukat. Az ATV újságírója többször is rákérdezett, hogy ezzel a kormány nem próbálja-e befolyásolni a konzultációs ívek kitöltőit, amire Gulyás azzal válaszolt, hogy felnőtt emberek el tudják dönteni, hogyan szavaznak.

Az RTL arra volt kíváncsi, hogy kihez fordulhat segítségért egy olyan tinédzser, aki a saját szexuális beállítottságát kérdőjelezi meg, és ha olyan szülei vannak, akik ebben nem adnak támogatást. Gulyás szerint nyugodtan beszélhet egy ilyen fiatal a tanárával is, de azt nem akarják, hogy civil szervezetek neveljék szexuálisan a gyerekeket.

Az Antall József Tudásközponttal kapcsolatos Direkt36-os oknyomozásról Gulyás elmondta, hogy nem zárult még le a vizsgálat a közpénzek megfelelő elköltése miatt, de ahogy megtörténik, az eredményről személyesen Gulyás fog beszámolni.

Gulyás arra a kérdésre, hogy miért nem engedi be a Magyar Hangot a kormányinfóra, azt válaszolta, hogy 10-szer annyi szerkesztőség szeretne részt venni, de nem tudnak beengedni mindenkit. Később Gulyás arról beszélt, hogy olvasottság alapján minden fontos résztvevő ott lehet a kormányinfón, de arra kikerülte az RTL-nek a választ, hogy részt vesznek-e alacsonyabb olvasottságú médiafelületek a mostani kormányinfón.

Az is szóba került, hogy közeledik a benzinár a bűvös 500 forinthoz literenként, amelyhez hasonlóra legutóbb 2012-ben volt példa. Gulyás elmondta, hogy nem tervezik emiatt csökkenteni az üzemanyagadót.

Az is kiderült, hogy az Országos Kórházi Főigazgatóság szeptemberben javaslatot tesz annak a problémának a megoldására, hogy szakemberhiány lépett fel a szülészet-nőgyógyászati területen.

A 24 kérdésére Gulyás elmondta, hogy nem egyezik a véleménye azzal az állítással, hogy a homoszexualitás betegség lenne. Később a 444 kérdésére nem tudta definiálni, mit jelent a szexuális propaganda, szerinte ez a fogalom mindenkinek egyértelmű.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!