A cementre és egyéb más termékekre is kiterjeszthetik az extraprofitadót

2021. július 3. – 14:20

Másolás

Vágólapra másolva

Miután Orbán Viktor a szokásos pénteki rádióinterjúban bejelentette, miként tervez beavatkozni a kormány az építőanyag-piacon tapasztalható brutális árnövekedés ellenében, szombaton a Magyar Nemzetben megjelent cikkben miniszterelnök főtanácsadója belengette, hogy az extraprofitra vonatkozó intézkedések a bejelentett termékeken kívül várhatóan további egyéb termékekre is vonatkoznak majd.

A kavicson, a homokon és a sóderen kívül a cementre és adott esetben egyéb termékekre is kiterjednek majd

– fogalmazott Nagy Márton.

Az építőanyag-gyártóknak és -forgalmazóknak az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felületén kell regisztrálniuk. Emellett részletesen be kell számolniuk a vállalkozásoknak egyebek mellett az adott termék származási helyéről, az áru útjáról. A regisztrációs kötelezettségnek köszönhetően a kormánynak nagyobb rálátása lesz a piaci folyamatokra, és ha szükséges, az állam elővásárlási joggal élhet.

Nagy Márton szerint várhatóan komoly árcsökkentő hatása lesz az extraprofitadó bevezetésének a sóderre, a kavicsra és a homokra.

A pontos részletekre egyébként még várni kell, de az eddigi információk szerint a fő csapásirányok az alábbiak lesznek:

  • Októbertől kiviteli korlátozás lesz az építőiparban, mert a kormány elemzése szerint az árak növekedéséhez hozzájárult, hogy megnőtt az országból kivitt mennyiség. Azért csak októbertől, mert az EU részeként ezt az igényt be kell jelenteni Brüsszelben, és ennyi ideig tart az átfutás (ha egyáltalán jóváhagyják).
  • Már október előtt életbe lép a tervezett építőanyag-export előtti kötelező bejelentés, és állami elővásárlási jogot vezetnek be az építőipari alapanyagokra.
  • Tervben van, hogy fellépnek az „extraprofitot” realizáló kereskedőkkel szemben: termékenként egy meghatározott ár fölött a szint fölé eső összeg 90 százalékát el fogja vonni az állam, „extraprofitadót” vezetnek be (pl. kavicsnál, sódernél mindenképpen, de más termékeknél is nézik a lehetőséget).
  • Az áremelkedéshez az is hozzájárul, hogy alacsony a kínálat bizonyos anyagokból, ezért ösztönözni szeretnék a bányászati tevékenységet: ehhez bevezetik, hogy művelési jogot szerzett, de meg nem nyitott bányáknak egy éven belül meg kell kezdeniük a tevékenységet, máskülönben visszavonják a megnyert koncessziót a tulajdonostól.

Az építőipari alapanyagok egy része nagyon megdrágult az elmúlt hónapokban, aminek globalizált világunkban főleg nemzetközi okai vannak, de azért hazai magyarázatokat is találunk – utóbbiak ellen próbál a fenti beavatkozásokkal tenni a kormány, a drágulás ugyanis lassan felzabálja az állami otthonfelújítási támogatás összegét (bár egyúttal maga is hozzájárul az inflációhoz).

Eközben a Gazdasági Versenyhivatal is felállított egy munkacsoportot, amely kiemelten elemzi az építőanyag-piacról érkező, kartellgyanús tevékenységekkel kapcsolatos panaszokat és jelzéseket. A drágulás okairól ebben a cikkünkben olvashat bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!