Hárommillió oltott felett, napokon belül további enyhítési, nyitási döntéseket hozhat a kormány Gulyás Gergely szerint, aki úgy vélte, májusig 4 millió ember oltására elegendő vakcina áll majd rendelkezésre Magyarországon, júniusra pedig már 7 milliónál több embert lennénk képesek beoltani, így magunk mögött tudhatnánk a járványt.
Sem újabb védelmi, sem pedig enyhítő intézkedéseket nem jelentett be az eheti kormányinfón Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő az oltási programról, vakcinatervekről, és Petry Zsolt ügyéről beszélt, a Telex kérdésaire csak válogatottan válaszolt csütörtökön.
Gulyás például viccnek titulálta a Telex összefüggését firtató kérdését, miután kiderült, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) április 7-éig várta az idénre halasztott futball-Európa-bajnokságot rendező tizenkét város jelzését, hogy mennyi nézőt tudnak beengedni a mérkőzésekre. A szervezet szlovén elnöke, Alexander Ceferin márciusban azt mondta, elképzelhetetlen, hogy zárt kapusak legyenek a meccsek, és elveszik a rendezési jogot azoktól a rendező városokat, amelyek nem engednek be nézőket a találkozókra.
Magyarországnak is szerdáig kellett elküldenie ezt számot, mert Budapesten négy meccset rendeznek júniusban. Egybeesés, hogy kedden jelentette be Orbán Viktor, hogy megvan a két és fél millió oltás, és április 7-én megkezdődik az ország nyitása.
Szerda reggeltől kinyithattak a boltok, újraindulhattak a szolgáltatások, és a kijárási tilalom is az eddigi 20 helyett csak 22 órakor lép életbe.
A kormány április 19-ig meghosszabbította a hatályban lévő védelmi intézkedések érvényességét, minden másban azonban átállt a nyitás, valamint az oltásprogramban általuk sikernek vélt eredmények győzelmi kommunikációjára. Ugyanakkor nemcsak a focis, esetleges összefüggés, a szerda reggeli brutális járványadatok is ezernyi kérdést vetettek fel a nyitással kapcsolatban.
Az ugyanakkor biztos, hogy dübörög a magyar oltási program is. Csakhogy a kormány leginkább az egy adaggal beoltottakra támaszkodna a nyitáskor, annak ellenére, hogy a vakcinák első dózisa még nem nyújt teljes védettséget. Erről ebben a cikkünkben írtunk bővebben, a felmerülő kérdésekre pedig a kormánytól várunk választ.
Magyarországon szerdán fokozatos nyitás kezdődött, miután a hét elején a legalább az első adaggal beoltottak száma elérte a 2,5 milliót. Ez azt jelenti, hogy szerdától a kijárási tilalom kezdete este tíz órára módosult, és hajnal ötig tart. Az üzletek hajnali öttől fél tízig tarthatnak nyitva, és valamennyi bolt ki is nyithat, de az üzletekben és boltokban biztosítani kell, hogy tíz négyzetméterenként csak egy vásárló legyen.
Arról, hogy a gyakorlatban mindez hogy nézhet majd ki, ebben a cikkben írtunk részletesen.
A szolgáltatásoknál a március 8-i szigorítások előtti szabályokra térnek vissza, vagyis kinyithatnak a fodrászok, kozmetikák és más szolgáltatók, ugyanakkor a vendéglátó egységek továbbra sem nyithatnak ki normál üzemben, és a szállodák sem fogadhatnak vendégeket.
A védelmi intézkedéseket ezzel párhuzamosan április 19-ig meghosszabbították, így egyebek mellett változatlanok maradnak a maszkviselésre vonatkozó szabályok, a települések belterületén, az utcán és a közterületen továbbra is mindenki köteles maszkot hordani, illetve közterületen és nyilvános helyen a 1,5 méteres távolságot tartani.
A Magyar Orvosi Kamara korainak tartja a nyitást:
„A Magyar Orvosi Kamara elnökségének határozott álláspontja, hogy a korlátozások feloldásának jelenleg egészségügyi, járványügyi alapon nyugvó szakmai indoka nincs.”
Arról, hogy kockázatos-e megkezdeni a nyitást az első oltás után, ebben a cikkünkben írtunk részletesen.
A kormány úgy tervezi, hogy április 19-én kezdődhet meg az iskolák nyitása, emiatt az ADOM Diákmozgalom (az egykori Független Diákparlament) felhívást tett közzé, amelyben a jelenléti oktatás ellen a diákok, szülők, tanárok összefogását kérte.
- Napi új fertőzöttek száma: 4814 (az előző naphoz képest: +2881)
- Napi új halálos áldozatok száma: 272 (az előző naphoz képest: –39)
- Kórházi ellátást igénylők száma: 11 663 (az előző naphoz képest: –539)
- Lélegeztetőgépre szorulók száma: 1337 (az előző naphoz képest: –70)
- Napi mintavételek száma: 30 023 (+17 822 az előző naphoz képest )
- Az első dózissal oltottak száma: 2 608 084 (+71 333 a szerdai közlés óta)
- Ebből a második dózissal is beoltottak száma: 1 007 947 (+2011 a szerdai közlés óta)
A csütörtöki adatokról részletesen ebben a cikkünkben olvashat. Előző nap tragikus rekordnyi, 311 halálos áldozatot jelentettek, amit Müller Cecília országos tisztifőorvos az ünnep miatti adattorlódással magyarázott az operatív törzs szerdai sajtótájékoztatóján.