Április 19-ig meghosszabbították a védelmi intézkedéseket: marad a maszk és a távolságtartás

2021. április 07. – 22:43

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A kormány április 19-ig meghosszabbította a hatályban lévő védelmi intézkedések érvényességét, derült ki a legfrissebb Magyar Közlönyből.

Változatlanok maradnak a maszkviselésre vonatkozó szabályok, a települések belterületén, az utcán és a közterületen továbbra is mindenki köteles maszkot hordani, illetve közterületen és nyilvános helyen a 1,5 méteres távolságot tartani.

Szabadidős sporttevékenység – a kijárási tilalmon kívüli időszakban – továbbra is folytatható egyedül vagy ugyanazon háztartásban élőkkel, azzal a feltétellel, hogy másoktól legalább 1,5 méter távolságot kell tartani, írta a kormany.hu.

A vendéglátó üzletek továbbra sem nyithatnak ki normál üzemben, csak az ott dolgozók tartózkodhatnak ezekben az egységekben. Csak az elvitelre alkalmas ételek kiadása és szállítása érdekében, az ehhez szükséges időtartamig mehetnek be az éttermekbe a vendégek. A szállodák és fitnesztermek továbbra sem fogadhatnak vendégeket.

Ugyanígy április 19-ig meghosszabbodik a Magyarország valamennyi schengeni belső határszakaszára ideiglenesen bevezetett határellenőrzési és határőrizeti feladatok hatálya – írta a Kormányzati Tájékoztatási Központ.

A védelmi intézkedések megtartása mellett ugyanakkor április 7-étől egy sor enyhítést is bevezettek, mert 2,5 millióan már felvették az oltást. A kijárási korlátozás este 10 és reggel 5 óra közé esik csak, az üzletek is tovább tarthatnak nyitva, öttől este fél tízig, és több szolgáltatás is újraindulhatott. Mindezekről ebben a cikkünkben bővebben is írtunk.