Hogy változik az élet 2021-ben?

Hogy változik az élet 2021-ben?
Illusztráció: Fillér Máté / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

És akkor egy pillanatra mindenki álljon meg, csukja le a szemét, vegyen egy mély levegőt, fújja ki magát, és mondja el magában háromszor:

VÉGRE VÉGE 2020-NAK.

Az évnek, ami az évszázad legrosszabbjaként készül épp bevonulni a történelembe, bár ha valakiben pislákol némi realitásérzék, az azért sejtheti, hogy lesz ez még így se. De kár volna apokaliptikus gondolatokkal tönkretenni a minden bizonnyal pompás lockdown-szilveszteri hangulatot. Egyelőre maradjunk annyiban, hogy ha ezt olvassuk, akkor 2020-at biztosan túléltük, ami már önmagában szép teljesítmény, hát még az, ha a józan eszünket is sikerült közben megőriznünk. Vagy gondoljunk arra, hogy az idei tapasztalatokkal felvértezve a jövő esetleges borzalmait vállrándítással elintézhetjük majd, az eufórikus örömérzethez pedig egy darabig akár annyi elég lehet, hogy maszk nélkül mászkálunk, megöleljük a családtagjainkat, beülünk valahova enni-inni a haverokkal, vagy elmegyünk moziba.

A 2020 és 2021 közötti váltás ugyanakkor nem csak szimbolikus határvonal, hanem a szorgosan dolgozó államapparátusnak és csatolt részeinek köszönhetően tényleges változásokat is hoz, alább összeszedtünk az idő múlásának fontosabb gyakorlati következményeit.

Adóügyek

A korábbi ütemtervnek megfelelően a kisvállalati adó (kiva) mértéke 13-ról 11 százalékra mérséklődik, árbevételi plafonja pedig duplázódik, 3 helyett 6 milliárd forint lesz a határ.

A katás adózók egy részének viszont fekete év lesz a mostani, hiszen a bújtatott foglalkoztatás elleni harcban keményen megsarcolják azokat a bevételeiket, amelyek egy partnertől jönnek, és 3 millió forint fölé esnek (a pluszt ugyan a megrendelőnek kell fizetnie, de ez nyilván könnyen áthárító a munkavállalóra a díjazás csökkentésével). A tavaszi változathoz képest némileg enyhült az elképzelés, mert bizonyos esetekben (a katással kapcsolt vállalkozási jogviszonyban álló külföldi jogi személytől, illetve a külföldi kifizetőtől jövő bevételeknél) végül nem a teljes 3 millió fölötti rész, hanem csak ennek a 71,42 százaléka után kell majd 40 százalékos büntetőadót fizetni. Így kb. 29 százalékra módosul a tétel.

A koronavírus miatti önkormányzati elvonás keretében a gépjárműadó 2021-ben a központi költségvetésbe vándorol, így a NAV szedi be. Elvileg ez nem fog plusz teherrel járni az autótulajdonosoknak, 2021-ben az adó első részletét március 15-e helyett elég április 15-éig befizetni, és adóhivatal év elején minderről értesítőt küld.

Megint lesz 5 százalékos újlakás-áfa 2021-től, jelenlegi tudásunk szerint 2022 végig. Ha a kivitelező nem nyeli le a különbséget, akkor az új lakást vásárlók akár milliókat spórolhatnak ezzel.

A pozsonyi csatához mérhető pálinkaszabadságharc eredményeképpen 2021-től jövedékiadó-mentes lesz a magánfőző által előállított párlat, évi legfeljebb 86 literig.

(Az eredeti tervek szerint a szociális hozzájárulási adó 2021-ben tovább csökkenne (13,5 százalékra), de mivel a makromutatókat, amikhez a hatéves bérmegállapodásban ezt kötötték, eltérítette várt pályájukról a koronavírus, ez nem valószínű, hogy élesedhet, marad tehát a 15,5 százalék.)

Lesznek dolgok, amelyek drágulnak

A cigaretta például jelentősen. A dohánytermékek árát 2021-ben két lépcsőben emelik, az új típusú dohánytermékek (pl. e-cigaretta, Iqos) adótartalma pedig 50 százalékkal emelkedik. Piaci szakértők szerint ez a fogyasztók szintjén cigisdobozonként mintegy 134 forintos áremelkedést jelent január 1-jétől, ehhez jön hozzá áprilisban további 94 forint. Vagyis tavasszal 1600 forint fölé ugrik egy doboz ára.

Nő az egészségügyi szolgáltatási (tb) járulék, 2021. január elsejétől már havi 8000 forintot kell fizetniük az érintetteknek (tehát akiknek nincs munkajogviszonyuk, vagy nem fedezik az egyéb díjaik ezt).

Emelkednek a postai árak. A legfeljebb 50 grammos, belföldi, közönséges levél feladásának díja 10 forinttal 145 forintra emelkedi. A maximum 50 grammos elsőbbségi levél ára 15 forinttal emelkedik, 200 forintba kerül januártól. További változások itt.

Az autópályák díja is nő inflációkövetéssel, ez praktikusan néhány száz forintot jelent minden kategóriában, összehasonlításért ide kattintson.

Fizetés, technológiai izék

Ha a kiskereskedők betartják a szabályokat, akkor 2021-ben már sehol nem kell bosszankodunk, mert nem lehet elektronikusan fizetni: ahol online pénztárgép van, ott az elektronikus (pl. QR-kódos) fizetést is lehetővé kell tenni.

A fizetést egy másik fronton nehezíti viszont, hogy januártól kötelezővé válik a kétfaktoros ellenőrzés, amikor online vásárolunk. Mindez a mi érdekünkben, a csalások nehezítésére történik, úgyhogy ne bosszankodjunk, hanem állítsuk be a nekünk legkényelmesebb megoldást, az összes ehhez kapcsolódó tudnivalót ebben a cikkben összeszedtük.

2021. január 1-jétől minden számlát jelenteni kell a NAV-nak, tehát a korábbi szűkebb érintett kör után most már a belföldi és külföldi magánszemélyeknek és vállalkozásoknak kiállított bizonylatokat is fel kell vinni az online számla rendszerébe. A dolog örömteli része, hogy az ígéret szerint jövőre új funkcióval bővül az Online Számla 3.0, amely véget vethet a papír és pdf számlák korának, a NAV-nak küldött adatok elektronikus számlaként is funkcionálnak majd, és ezzel akár 700 forintot is spórolnak számlánként a vállalkozások.

2021-től lép életbe a kormányrendelet, amely minden magyarországi szálláshelyet a vendégek okmányának digitális beolvasására és az adatok azonnali továbbítására kötelez az NTAK-nak. (Ehhez nem lesz elég befotózni, szkennelni kell, de egy magyar fejlesztéssel az okostelefonok is alkalmassá tehetők a feladatra, így nem feltétlen szükséges drágább eszközbeszerzés.)

Családok, kedvezmények

Több új családtámogató és GDP-növelő intézkedést jelentett be a kormány idén ősszel, amelyek 2021-től indulnak élesben:

  • jön az otthonfelújítási program, amihez februártól kölcsön is jár; a feltételeknek megfelelő családoknak a támogatást 3 millió forintig lehet lehívni a költségek feléig, kedvezményes hitel pedig 6 millió forintig igényelhető;
  • gyermekesek vagy gyermeket tervezők csokkal vásárolt ingatlanra illetékmentességet és áfamentességet kapnak;
  • tetőtér-beépítéshez igénybe vehető lesz a csok (ugyanúgy akár 10 millió forintos vissza nem térítendő támogatásig).

Ugyan nem januári, de mégiscsak jövő évi, szintén a gyerekeseket pozitívan érintő változás, hogy július 1-jétől a csecsemőgondozási díj (csed) összegének megállapításakor az egy napra jutó jövedelem 100 százalékát veszik alapul a korábbi 70 százalék helyett.

Egyebek

Miután hosszú évek mizériája után megszületett a Megállapodás, december 31-én kilépnek a britek az Európai Unióból!! Hehe, csak vicceltem, sosem lépnek ki. Ennek ránk vonatkozó praktikus vonzatait külön cikkekben fogjuk kivesézni, de az már tudható, hogy rögtön nem, csak majd októbertől fog kelleni útlevél az Angliába látogatóknak.

Lehetséges, hogy a tavaszi lesz az utolsó óraátállítás itthon, ugyanis elvileg 2021-től kezd megszűnni a téli-nyári időszámítás az EU-ban. Ha a nyári időszámítást választjuk, akkor tavasszal még egyszer át kell tekerni, de aztán többé nem.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!