„Azt hittem, katonák neveltek. Vagy robotok” – nem az a mondat, amit simán elengedsz beosztottként a céged vezetőjének a karácsonyi partin, de a Jókislány főszereplője, Romy (Nicole Kidman) aligha veheti magára ezt a poént, mert tényleg robot módjára él. Nemcsak azért, mert egy robotikával és az ellátói lánc automatizálásával foglalkozó cég ügyvezetője, de azért is, mert a családja ügyeit is mintaszerűen intézi. Lányai táskájába kézzel írt üzenetet rejt, támogatja színházrendező férjét (Antonio Banderas sokadjára is remek ilyen szerepben). De azt a film már az első jelenetben egyértelműsíti, hogy Romy a vágyait is robot módjára rejti el. Ahogy kibújik férje mellől szex után az ágyból, átmegy egy másik szobába, hogy titokban BDSM-videót nézhessen, és elélvezhessen.
A Jókislányt teljesen érthető módon a BDSM-szexszel adják el, de valójában a film ezt a világot csak illedelmesen karcolgatja, a film rendezőjét és íróját, Halina Reijnt inkább a hatalmi játszmák, a generációs különbségek és a vágyaink kifejezésének lehetőségei érdeklik. A film fő feszültségét is az adja kezdetben, hogy egyik főszereplője sem érti igazán, hogy hogyan is működhetne jól köztük a szexben az alá- és fölérendelt viszony, és ez milyen hatással lehet az életükre.
A Jókislány végig Romy felfedezőútját követi, a rendező többször is nyilatkozott arról, hogy olyan filmet akart, amelyben az erotikus thriller női főszereplőjét végre nem büntetik meg a vágyaiért. A nappal az erős női vezető minden sztereotípiájának megfelelő Romynál egy nála jóval fiatalabb gyakornok, Samuel (Harris Dickinson) érkezése indítja be ezt az önismereti utat, a férfi ugyanis már az első találkozáskor triggerel valamit Romyban. Samuel nem az a félénk gyakornoktípus, és ahogy észleli a nőben mélyre temetett vágyat, direkt provokálni kezdi a főnökét.
A Jókislánynak az első fele az erősebb, az a rész, ahol a két főszereplő még csak próbálgatja a határokat, és azt, hogy milyen formában működhet köztük a dominatív-szubmisszív szexuális viszony. Dickinson és Kidman is érezhetően akkor lubickol igazán a szerepében, amikor a két főszereplő szűkös, zárt térben, hangszigetelt kistárgyalóban vagy lepukkant hotelszobában keresi a megfelelő ritmust, szavakat, környezetet.
Ezekben a párbeszédekben, még olykor tétova mozdulatokban jön ki leginkább a két főszereplő közötti generációs különbség is. Samuel például simán megjegyzést tesz, sőt pozitívan reagál a Romy arcán felfedezhető botox nyomaira, és a nő beleegyezését követeli a szexuális viszonyhoz, miközben Romy valószínűleg még úgy szocializálódott, hogy a konszenzus fogalma még nem is terjedt el. A generációs különbség mellett pedig ott van a hatalmi viszony is kettejük közt, ami főleg a nő számára teszi izgalmassá a játékot. Ahogy az el is hangzik a film egy későbbi pontján, Romy számára akkor izgató a szex, ha annak valódi tétje van, márpedig a nő a karrierjét és a családját is elveszítheti a gyakornokkal folytatott viszonya miatt.
A Jókislány kétértelmű, bénázó, kínos párbeszédeire, jeleneteire elég eltérő módon reagál a közönség is, a film fogadtatását bemutató cikkek, beszámolók is azt az általános tapasztalatot erősítik, hogy a közönség egy része elneveti magát ezeken a részleteken, miközben a terem másik fele teljes csendben, drámai jelenetként követi, ahogy a két főszereplő a helyét keresi a BDSM-viszonyban (ez azon a vetítésen is így volt, amikor a filmet láttam). Az is teljesen érthető, hogy a nézők számára felszabadító élmény a film, ami után könnyebben beszélnek a saját vágyaikról, vagy fogalmaznak meg olyat magukról, amit korábban nem mertek volna. Romy a filmben is valamiféle sötét, elpusztítandó dologként hivatkozik a titkos vágyaira, majd egy tévhittel próbál valahogy magyarázatot találni a viselkedésére: magát is becsapva a kommunában eltöltött gyerekkorához köti a történteket, pedig az a BDSM-közösségről forgatott filmünkből is kiderült, hogy helytelen traumához, mentális betegséghez kötni ezt a fajta szexualitást.
Billeg az is a filmben, ahogy Romy családjának tagjainál lecsapódik a nő életét felbolygató, titkos kapcsolat. Romy még a kettős játéktól egyre kiélezettebb helyzetben is képtelen őszintén beszélni a témáról férjével, mintha továbbra sem tudna szabadulni az őt bénító tabuktól. Ráadásul a házaspár viszonyában az sincs igazán kifejtve, hogyan működhetett a kapcsolatuk közel két évtizeden keresztül úgy, hogy ezek szerint a hálószobában sosem beszéltek nyíltan egymással.
Halina Reijnt azonban a film második felére már nem annyira a háló- vagy hotelszobákban történtek érdeklik, a Jókislány a hatalmi viszonyokra, a modern munkahelyek álszent környezetére fókuszál. Samuellel például olyan videót nézetnek a gyakornoki programja elején, amiben mindenki számára biztonságos munkahelyként mutatják be a techcéget, de Romyra is rá kell szólni egy ponton, hogy a céget reklámozó videóban nem kell tökéletesnek mutatkoznia, mert már teljesen elfogadott a sebezhetőség kimutatása is a vezetőktől.
Jellemző, hogy a film lezárásának legemlékezetesebb párbeszéde már nem Samuel és Romy, hanem beosztott és főnök között zajlik. Amikor ugyanis Romy egyik agilis, a nők elismeréséért harcoló beosztottja, Esme szembesíti a cég vezetőjét tetteivel, az sokkal izgalmasabbat mond el a korunkról, mint amikor Nicole Kidman négykézláb, cicaként lefetyeli a tejet.
A Jókislányt január 30-tól vetítik a magyar mozik.