Adó

A 2023-as infláció még a példaértékű hazai áfafizetési fegyelmet is kikezdte
2023-ban megugrott itthon a be nem szedett áfa összege, bár még így is uniós átlag alatt maradt a potenciálisan beszedhető összeghez képest.
Az kapja meg az anyáknak járó adókedvezményeket, aki kitölti ezeket a nyilatkozatokat
A kedvezmények nem járnak automatikusan, az érvényesítéshez adóelőleg-nyilatkozatot kell kitölteni.
Nagy az egyetértés a nemzeti konzultáció kitöltői között
A kormány közölte az adóemelésekről szóló konzultáció eredményeit, a válaszadók mindenben egyetértettek a kormány narratívájával.
Százmilliókat kerestek azzal, hogy létrehozták az oringo.hu-t, majd elkezdték a nagyüzemi adócsalást
Egy búvárbolt feletti irodából irányították azt a számlagyárat, amely milliárdos nagyságrendben csalta az adót. Cikkünkben bemutatjuk, hogyan.
Orbán szerint 1,6 millióan válaszolták meg a nemzeti konzultáció adóemelésekről szóló kérdéseit
Többen válaszoltak ezekre a kérdésekre, mint az előző konzultáció kérdéseire. De még mindig messze a Soros-tervről szóló konzultációt töltötték ki a legtöbben.
Orbán nem árulta el a saját programját, de most ő akarja elmondani a Tiszáét
A Fidesz kombinálta a Soros-tervet a háborús tervvel, így született meg a Tisza-terv. Talán az eddigi legkuszább narratíváját építette fel a kormány, hogy lejárassa az ellenzéket.
Bárki vagy bármi is írta a Tisza állítólagos adótervét, borzasztóan silány munkát végzett
Mesterségesintelligencia-szakértővel néztük át a rövid úton hírhedtté vált, a Fideszben és a kormánymédiában tényként kezelt, a Tisza által hazugságnak tartott dokumentumot. Ami sokkal inkább...
Cooky szót emelt a kormány mellett, Messengeren kérik a fideszes politikusok, hogy menjen a lájk a...
„Ami most van, jó, ahogy van, nem szabad változtatni semmin! Nem nyúlunk semmihez, ami jól működik, jó, oké?” – hangzik el a Rádió 1 műsorvezetőjétől a Facebook-videójában.
MZP: A Fidesz bevezette az ebadót. De macskaadót? Hogyan? Ekkora hülyeséget!
A hódmezővásárhelyi polgármester ezúttal a Hír Tv-ben vitázott.
A fogamzásgátlók megadóztatásával növelnék a születésszámot Kínában
2024-ben feleannyi gyerek született az országban, mint 10 évvel korábban.
Kövess minket Facebookon is!