Archívum
Mellár Tamás: A DK–MSZP–Párbeszéd együttműködés miatt a Párbeszéd el fog jelentéktelenedni
A képviselő szerint Jávor Benedek jól döntött, hogy nem vállalta, hogy a közös EP-lista hetedik helyén „bohóckodjon”.
300 kölyköt nemzett a vakvezető golden retriever, most visszavonul
Triggernek vakvezető kiskutyák százait köszönheti a rendszer, most örökbe fogadja ideiglenes gazdája.
A legjobb hazai gamerek csatáján jártunk
A Valorant döntőn forgattunk a Gamerlandben, ahol már nemzetközi szinten elismert versenyzők is részt vettek.
A rossz költségvetési helyzet miatt 675 milliárd forintnyi beruházást halaszt a kormány
Nagy István és Varga Mihály is ott volt a kormányinfón Gulyás Gergely mellett. Magyar Péter felvételének nyilvánosságra hozatala óta ez volt az első kormányinfó, a felvételről és Magyar Péterről...
Baranyi nemrég visszavonult tanácsadóját indítják az ellenzéki képviselők a polgármesteri székért...
Gegesy Ferenc 1990 és 2010 között vezette a kerületet. Baranyi a Telexnek azt mondta, nem érti, miért fogadta el a felkérést annak ellenére, hogy korábban kétszer buktatták meg a helyi szocialisták.
Most 30 milliós bírságot kapott az RTL a Sztárbox miatt
A Rádió 1-et pedig több mint hétmillió forintra büntették, mert Balázsék gúnyolódtak az ország karácsonyfáját adományozó idős asszonyon.
Péter Magyar announces his party
The newcomer of Hungarian politics joined an already existing, but completely unknown party and is planning to field candidates in the upcoming June EP elections.
Az indiai John Wicktől Keanu Reeves is csak pislogna
A Majomember a Skinsből és a Gettómilliomosból ismert Dev Patel szerelemprojektje. Az elátkozott forgatásból egy véres és nyers akciófilm lett. Vágó: Jancsó Dávid, Jancsó Miklós fia.
Meghalt a szumós, aki bebizonyította, nem csak a japánokról szólhat ez a sportág
A 233 kilót is elérő Akebono Hawaii-ról indulva lett a szumó első külföldi nagy bajnoka, agresszív stílusának kevesen álltak ellen. 54 évesen szívelégtelenségben halt meg.
Agresszívan viselkedő hajléktalan miatt távolították el Bächer Iván emlékpadját a Pozsonyi útról
A helyiek úgy tudják, csak megtisztítják, az önkormányzat szerint azonban nem kerül már vissza, emléktábla lesz a helyén.








