Most 30 milliós bírságot kapott az RTL a Sztárbox miatt

2024. április 11. – 10:27

Másolás

Vágólapra másolva

Előzőleg már kiszabott több bírságot a Médiatanács az RTL Sztárbox c. műsora miatt, most pedig újabb harmincmillió forintot kell majd fizetnie a csatornának. Az NMHH Sajtó híre szerint a Médiatanács a Sztárbox újabb öt epizódját találta jogsértőnek. A testület az idén két korábbi (januárban, illetve februárban meghozott) határozatában már elmarasztalta a médiaszolgáltatót azért, mert két Sztárbox-epizód közzétételével megsértette a műsorszámok korhatári kategóriába sorolására és sugárzási időpontjára vonatkozó törvényi előírásokat.

A testület álláspontja szerint a show-műsor további 5 epizódja esetében is téves volt az RTL által választott, 12+ korhatári kategória. A kifogásolt részek az erőszakos jelenetek és az erőszak következményeinek reflexió nélküli bemutatása miatt a kiskorúak személyiségfejlődését negatívan befolyásolhatták, ezért azokat 16 éven aluliaknak nem ajánlott jelzéssel kellett volna műsorra tűzni a IV. korhatári kategóriának megfelelő időpontban, tehát 21 óra után, írták a sajtóközleményben.

A Médiatanás az RTL-t a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte, a médiaszolgáltató vezető tisztségviselőjét pedig 50 000 forint bírsággal sújtotta a jogsértés ismételtsége miatt.

Ugyanezen az ülésen arról is döntöttek, hogy 7 150 000 forint bírságot kap a Rádió 1, amiért a műsorvezetők a Balázsék c. műsorban 2023. november 29-én megszégyenítettek egy idős asszonyt, aki az ország karácsonyfáját adományozta. A Médiatanács szerint a műsorvezetők azzal, hogy gúnyolódtak az idős asszonyon és megszégyenítették őt, negatív magatartásmintát közvetítettek a 12–16 éves korosztálynak.

„A vizsgált műsorrészben a műsorvezetők semmit nem tettek azért, hogy ellensúlyozzák a betelefonáló hallgatók által előadottakat. A Médiatanács szerint a műsorszámot az abban taglalt témák problematikus bemutatásmódja és a műsorrész egészének nyers, közönséges volta miatt a 16+, azaz a IV. korhatári kategóriába kellett volna sorolni, és ennek megfelelően csak 21 óra után lehetett volna közzétenni” – írták. A Rádió 1-nek emellett közleményben tájékoztatnia is kell a hallgatókat a jogsértésről.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!