10 milliós bírságot kapott a Sztárbox miatt az RTL

2024. február 22. – 14:05

Másolás

Vágólapra másolva

A rosszul megválasztott korhatári kategória miatt 10 millió forintos bírságot szabott ki az NMHH Médiatanácsa az RTL-re a november 19-i Sztárbox adása miatt. Az indoklás szerint a műsorszám a kiskorúak személyiségfejlődését negatívan befolyásolhatta, így nem felelt meg a III. kategória (12 éven aluliaknak nem ajánlott) szempontjainak.

A Médiatanács szerint az erőszak bemutatása miatt 16 éven aluliaknak nem ajánlott kategóriába kellett volna sorolni, és ennek megfelelően csak 21 óra után lehetett volna leadni.

A Médiatanács ezért a 10 millió forint bírság kiszabása mellett a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte az RTL-t. A jogsértés ismétlődő jellege miatt a médiaszolgáltató vezető tisztségviselőjét is 50 ezer forint bírsággal sújtotta a testület.

A Médiatanács vizsgálata a Tények Plusz január 18-i műsorszámát is, amely egy sorozatgyilkosokkal levelező magyar kriminálpszichológust mutatott be, de a testület szerint a riport nem tartalmazott erőszakot. A Médiatanács bejelentés nyomán vizsgálta az „Összezárva Hajdú Péterrel” című műsorszám január 2-i adását. A III. korhatári kategóriában közzétett reality kifogásolt részletével kapcsolatban a Médiatanács nem tárt fel jogsértést – olvasható a közleményben.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!