A rossz költségvetési helyzet miatt 675 milliárd forintnyi beruházást halaszt a kormány

2024. április 11. – 11:01

frissítve

A rossz költségvetési helyzet miatt 675 milliárd forintnyi beruházást halaszt a kormány
Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva
  • Gulyás elmondta, hogy a keddi kormányülésen a nemzetközi politikai és katonai helyzetről tárgyalt a kormány, ahol egyébként már Bíró Marcell nemzetbiztonsági főtanácsadó is részt vett;
  • Az Európai Parlamentben szerdán elfogadott migrációs paktumról Gulyás elmondta, hogy a kormány szerint, elképesztően rossz tervezet született, és mindent meg fog tenni, hogy ne kelljen végrehajtaniuk azt. Azt is elmondta, hogy megvizsgálják, hogy jogilag rendben van-e a dolog;
  • Varga Mihály a kormányinfón elmondta, hogy 675 milliárdnyi beruházást halasztanak el, de az nem derült ki, hogy pontosan miket, és az sem, hogy melyik évre vonatkozóan hányat;
  • Vitályos Eszter elmondta, hogy 108 milliárd forintos, uniós forrásból megvalósuló házfelújítási programot indít a kormány, a fennmaradó durván 90 milliárdos támogatási keretet pedig valószínűleg zöld energiára való átállásra és további korszerűsítésre költik majd;
  • Nagy István szerint Brüsszel elárulta a magyar gazdálkodókat, a kormány segít nekik, ezért jelentettek be ötpontos mezőgazdasági intézkedéscsomagot;
  • Varga Mihály az államháztartási hiányról azt mondta, a reptér, a nyugdíjak és a kamatkiadások miatt üres az államkassza. A költségvetés őszre helyezésénél az konkrétan nem derült ki, hogy ez miért függ az amerikai elnökválasztástól, a miniszter a háborús helyzetet emlegette, és hozzátette, hogy nem ettől függ a hiány, és arról is beszélt, hogy Trump alatt javultak az amerikai–magyar kereskedelmi kapcsolatok;
  • Varga arról a vesztegetési botrányról, amelyben idén februárban emeltek vádat, és amelynek vádiratait a 24.hu mellett a Direkt36 szerezte meg, azt mondta, hogy ez nem új ügy, az érintetteket ki is rúgták. Nagy István sem tartotta fontosnak azt az ügyet, ahol az agrárminisztérium egyik pályázatán kétmilliárd forintot utaltak ki Nobilis Kristóf üzletember svájci bankszámlájára, szerinte minden szabályosan zajlott. Beidézni egyiküket sem idézték be;
  • Varga Mihály a benzinárakkal kapcsolatban elmondta, azok szerinte nem az adók miatt magasak;
  • Nagy István azt mondta Magyar Péterről, hogy a mesék a gyerekeknek valók, és elképzelhetetlennek tartotta, hogy a saját minisztériumában valakit azért nevezzenek ki, mert valakinek a rokona;
  • Gulyás Gergely a Kehi pénteken nyilvánosságra kerülő jelentése alapján is azt tudta elmondani a Lánchíd felújításával kapcsolatban, hogy azt komoly korrupció lengi körül, de holnap szerinte mindenki megnézheti ezt, és levonhatja a tanulságokat;
  • Gulyás szerint lehetetlen, hogy a nyomozás arra jusson, hogy Rogánék tényleg kihúzták magukat a nyomozati anyagból, Magyar Péter fenyegetéseiről pedig azt mondta, hogy egy üzenetet kapott tőle, aztán kilépett a csetcsoportból;
  • Gulyásnak volt egy titokzatos kijelentése is, mint mondta, ahhoz, ami Magyar Péterrel most történik, neki nincs köze, de „ha mégis, akkor neki még nagyon hálásak lesznek”.

Az ATV arról kérdezte Gulyást, hogy lehet-e Magyar Péternél olyan hangfelvétel, amelyen Gulyással beszélgetnek a Schadl-Völner-ügyről. Gulyás szerint neki Varga korábban is mondta, hogy a férje egy hangfelvétellel fenyegeti, de nem tudta megmondani, hogy tényleg létezik-e a felvétel. Gulyás szerint az biztos nem lehet igaz, amit Varga Judit a felvételen mond, hogy Völnernek a letartóztatása előtt fél évvel szóltak volna.

Gulyás szerint ahhoz, ami Magyar Péterrel most történik, neki nincs köze, de ha mégis, akkor neki még nagyon hálásak lesznek.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Európában elfogadott migrációs paktummal kapcsolatban Gulyás Gergely ismét leszögezte, hogy ellen fognak állni, meg kell például vizsgálni, hogy az Európai Unió ezt a saját hatáskörében hozta-e meg. Gulyás Gergely kilátásba helyezte például a költségvetés elfogadásának akadályozását is, hiszen azt egyhangúlag kell elfogadni.

Arra a kérdésre, hogy meddig tudja megtartani Magyarország a békepárti álláspontját, Gulyás azt mondta, hogy remélhetőleg addig, amíg nem lesz béke, és hangsúlyozta, hogy az amerikai elnökválasztás vízválasztó lesz ebben. Ha az Egyesült Államok vezetése úgy gondolja, hogy a háborút le kell zárni, akkor változhat a hozzáállás ehhez.

A 444 arról kérdezte Gulyást, hogy szerintük ősszel két hónapra leállt a rendőrségi nyomkövető rendszer, ami miatt meg tudott szökni Magyarországról egy pedofil bűnöző. Gulyás nem tud arról, hogy két hónapra leállt volna a nyomkövető rendszer, de arra nem válaszolt, hogy akkor szerinte mi történt. Arról, hogy Pintér lemond-e a hiba miatt, szerinte Pintért kell kérdezni.

Gulyás szerint az semmilyen nemzetközi szabályba nem ütközik, hogy Bolsonaro két napot töltött a brazíliai magyar nagykövetségen. Szerinte erről Bolsonaro nyilatkozatát kell elolvasni.

Gulyás szerint nem sérti Magyarország szuverenitását, hogy az országban a jövőben kínai rendőrök is járőrözni fognak. A kínai rendőrök nem viselhetnek fegyvert, és nem intézkedhetnek Magyarországon. Ezzel együtt szerinte hasonló szerepet tölt be egy rendőr, mint egy tolmács. Szerinte Budapesten kínai kolónia és kínai turisták is vannak, az ő jelenlétük indokolja a rendőrök érkezését.

Az otthonfelújítási program után megmaradó 90 milliárd forintnyi támogatásról Vitályos Eszter konkrétan nem tudta elmondta, hogy mire fogják felhasználni, de szerinte elsősorban zöld energiára való átállást és további korszerűsítési programokat fognak belőle megvalósítani. Szó esett arról is, hogy a CT- és az MR-vizsgálatok államosítása ki lett tolva egy évvel, ezzel az üggyel kapcsolatban Gulyás szerint folynak az egyeztetések.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

A HVG a Schadl–Völner-ügy nyomozati anyagáról kérdezte Gulyást, az anyagból Varga Judit szerint kihúzták magukat Rogánék. Gulyás azt mondta: őt még nem hallgatták ki az ügyben. Szerinte lehetetlen, hogy a nyomozás arra jusson, hogy Rogánék tényleg kihúzták magukat a nyomozati anyagból.

Gulyás Gergely szerint rossz gyakorlat az ügyészség részéről, hogy belerakták a nyomozati anyagba az OBH elnöke és Schadl György közötti telefonbeszélgetést, amelyet a Telex hozott nyilvánosságra. Szerinte csak olyan dolgokat szabad belerakni a nyomozati anyagba, ami alátámasztja a vádat. A Schadl–Völner-ügyben szerinte komolyan hibáztak az ügyészek.

Gulyás szerint őt Magyar Péter nem zsarolta, egy üzenetet kapott csak Magyar Pétertől egy csoportban, amiben Varga Judittal voltak együtt. Az üzenet megérkezése után ő kilépett a csoportból, később Magyarral nem kommunikáltak. Az, amit Magyar neki írt, nem büntethető, így ő nem tett feljelentést.

Gulyás Gergely szerint a Lánchíd felújításával kapcsolatban készült Kehi-jelentés egyelőre azt igazolja, hogy komoly korrupció lengi körül a projektet. Ezt a jelentést pénteken nyilvánosságra is fogják hozni, és mindenki levonhatja majd belőle a megfelelő következményeket.

Karácsony Gergely és Pikó András az NKE új kampuszáról szóló tervezett tüntetéséről azt mondta, hogy szerinte ez egy különösen gyengén teljesítő polgármester újraválasztási kampányának része. Azt is hozzátette, hogy az egyetem mindig nyitott volt a párbeszédre, a benyújtott törvényjavaslat pedig Vitályos Eszter szerint tartalmazza is a kártalanítás feltételeit.

A Telex a Pénzügyminisztériumban történt korrupciós ügyről kérdezte Varga Mihály pénzügyminisztert. Varga szerint ők mindenkit kirúgtak, aki ebben érintett volt, a többi pedig a nyomozók és a bíróság dolga.

Varga megköszönte a Telexnek, hogy szerinte tárgyilagosan számoltunk be az ügyről. Itt a Direkt36 kedden megjelent cikkéről van szó, amiben részletesen leírták, hogyan zajlott a minisztériumokon átívelő korrupció.

Varga itt pontosan azt mondta: „Mindenképpen szeretném megköszönni egyébként a Telexnek, hogy korrekt módon írt erről az eljárásról. Tehát pontosan, szabatosan leírták azt, ami most a vádhatóság részéről történik.”

Varga a Telex kérdésére azt mondta, hogy a két meghatározó amerikai elnökjelölt háborúhoz való viszonya eltérő, ezt a magyar kormánynak figyelembe kell vennie, ahogy a háborús veszélyt fokozó kinyilatkoztatásokat is.

Trump alatt a magyar–amerikai gazdasági kapcsolatok jelentősen növekedtek a miniszter szerint, ezért nem is félnek egy esetleges elnökváltástól. Varga hozzátette, hogy ő úgy látja, Trump bilaterális egyensúlyra törekszik, az utána következő adminisztráció viszont felmondta például a kettős adózásról szóló megállapodást, ami hátrányos volt.

Nagy István korábban a parlamentben azt mondta, hogy az állami cégeknél szerinte a vezetőket szakmai szempontok szerint választották, míg Varga Judit és Kocsis Máté szerint Magyar Pétert családi kapcsolatai alapján nevezték ki.

Nagy leszögezte, hogy az ő álláspontja nem változott, de csak arról tud nyilatkozni, hogy az Agrárminisztérium alá tartozó szervezetekben senkit nem neveznek ki családi és kapcsolati alapon.

Azt, hogy Magyart milyen alapon nevezték ki, mesének nevezte, a mesék pedig szerinte gyerekeknek valók, így ő ezzel nem akar foglalkozni.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

A Magyar Hírlaptól olyan kérdés érkezett Varga Mihályhoz, hogy lesz-e hatása a migrációs paktumnak a magyar költségvetésre, amire Gulyás Gergely szögezte le ismét, hogy nem akarnak részt venni ebben egyáltalán. Ez természetesen jogvitát fog eredményezni, de vannak még szövetségeseik ebben Európában.

Nagy István elmondta, hogy számítanak jogi lépésekre az ukrán behozatali tilalommal szemben az EU irányából, de ettől még mindent meg akarnak tenni, hogy kiálljanak a magyar gazdák érdekeiért. Arra, hogy szövetségre akarnak-e lépni más országokkal ezzel kapcsolatban, azt mondta, hogy végül mindig kiderül, hogy Magyarország csak magára számíthat.

Nagy István agrárminisztert kérdezték arról, miért közelít 900 forinthoz a kenyér átlagos kilós ára, amikor minden hozzá szükséges alapanyag egyre olcsóbb. Nagy szerint ez őt annyiban érinti, hogy a kenyérhez szükséges lisztet a termelők 53 forintos kilós áron adják el. A maradék 800 forint nem a gazdákon múlik.

Nagy szerint tavaly azért volt olyan nagy az élelmiszer-infláció, mert korábban Magyarországon volt a legolcsóbb az élelmiszer. Mostanra jutottunk el a nemzetközi árszínvonalhoz.

Nagy szerint a rendszerváltás után leépült a magyar élelmiszeripar, a kormány ezt most újra akarja építeni. Az élelmiszeripar leépülése miatt visszacsúsztunk a mezőgazdasági termelés szintjére, ezt meg kell változtatni.

Szerinte a lényeg, hogy a gabonát bőrében kell értékesíteni, tehát az állatokkal kell megetetni, és aztán a húst kell eladni. Ezt szerinte az apáinktól tanultuk.

Erre Varga a nyugdíjprémium kifizetéséről azt mondta, hogy erre világos szabályok vannak, 3,5 százalék fölött fizetik ezt ki, így ha marad a 2,5 százalékos tervezett növekedés, akkor nyilvánvalóan nem lesz. Az erre elkülönített 20,5 milliárd forintról azt mondta, hogy nem kell aggódni miatta, van ennek helye.

A benzinárról a miniszter azt mondta, hogy a benzinárakért nem az adótartalom a felelős, az enélküli nettó ár a középmezőnyben van, ezért szerinte nem az adókkal kell foglalkozni, hanem a termelői költségeket kell csökkenteni, hogy lemenjenek az árak, nem akarnak adóügyi döntéseket hozni.

Az agrárminisztert a magyar méztermelők nehéz helyzetéről kérdezték. Szerinte a problémát az okozza, hogy az EU Kínából szintetikus, iparilag előállított mézet importál, ezen kívül pedig Ukrajnából nagyon olcsó természetes méz jön be.

Emiatt a drágábban dolgozó magyar termelők nem tudják külföldre eladni a náluk lévő mézet, mivel a piaci ár a termelési ár alatt van. Magyarországon viszont nem lehet szintetikus kínai mézet kapni.

Nagy azt mondja, hogy minden brüsszeli találkozón felhozza a méz problémáját, és a célja, hogy az EU jóval kevesebb kínai szintetikus mézet hozzon be.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

A TV2 azt kérdezte Nagy Istvántól, hogy az Ukrajnából érkező élelmiszerekre vonatkozó tiltás kiterjed-e a feldolgozott termékekre is, amire a miniszter azt mondta, hogy igen. Varga Mihályt a költségvetés potenciális módosításáról kérdezték, erre azt mondta, hogy a kormány nyitott a változtatásokra, de a tervezett gazdasági növekedés mellett úgy gondolja, hogy nem lesz szükség több kiigazításra.

Nagy István agrárminisztert arról az ügyről kérdezték, amelyben az agrárminisztérium egyik pályázatán kétmilliárd forintot utaltak ki Nobilis Kristóf üzletember svájci bankszámlájára. Nagy szerint akik ebben érintettek, nem dolgoznak már a minisztériumnál. Nobilis Kristóf fia, Nobilis Márton viszont ma is az Orbán-kormány államtitkára.

Nagy szerint olyan ügyvédi irodáktól rendeltek meg tanulmányokat, amelyek már korábban is dolgoztak nekik. A megrendelés és a teljesítés is szabályos volt, a munkát kifizették. Ő nem tudja, miért van még napirenden ez az ügy. Még nem kapott idézést az ügyben, de ha kap, akkor el fog menni az ügyészségre.

Erről az ügyről itt írtunk többet.

A 24.hu arról a vesztegetési botrányól kérdezte Vargát, amelyben idén februárban emeltek vádat, és amelynek vádiratait a 24.hu mellett a Direkt36 szerezte meg. Erre azt mondta, hogy 2022 óta változatlan az álláspontja abban az értelemben, hogy ők hozták akkor nyilvánosságra, hogy több kollégájuk ellen eljárás folyik, őket ki is rúgták. Szerinte ez egy régi ügy, Magyarországon pedig a korrupcióval szemben zéró tolerancia van.

Arra a kérdésre, hogy számít-e bírósági meghallgatásra, azt mondta, hogy ezt majd a bíróság eldönti, Orbán Viktornak pedig elmondása szerint nem adott külön tájékoztatást erről.

Varga Mihály szerint a költségvetésen nem változtat az, hogy meddig tartja vissza az Európai Bizottság a Magyarországnak járó uniós forrásokat. Szerinte elindultak az utalások, és azzal számolnak, hogy ezek mostantól már jönni fognak. Az elmúlt hónapokban több mint 500 milliárd forintnyi pénz érkezett meg.

Varga a beruházások halasztásával kapcsolatban elmondta, hogy idei, és a következő években esedékes beruházások is tolódnak, de arányszámokat és konkrétumokat sem mondott az RTL kérdésére. Arról is beszélt, hogy a megváltozott kamatkörnyezet, a háborús helyzet, az energiaárak növekedése mindenkinek megpróbáltatásokat jelent, számos ország nehéz helyzetben van a költségvetési hiányt illetően.

Magyarország is olyan pályán akarja tartani a költségvetést, amellyel csökkenteni lehet a hiány mértékét. Azt is hangsúlyozta, hogy a költségvetés kialakításakor azt is mérlegelni kell, hogy a magas foglalkoztatottságot, a magas családtámogatási arányokat, a bér- és nyugdíjemeléseket hogy lehet fenntartani. Szerinte a jelenlegi költségvetés segít is ebben.

Azt is megkérdezték tőle, hogy csak idén lesz-e ősszel benyújtva az idei költségvetés, vagy innentől így lesz-e mindig, mire Varga azt mondta, hogy nem ettől függ, hogy kell-e rajta később módosítani. A tavaszi benyújtással szerinte pontosabban tudták megjósolni az államháztartási hiányt, hosszú távon szerinte jó gyakorlat volt ezt követni, de a háborús helyzetben nem tudja, hogy a jövőben mi lesz.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Nagy István agrárminiszter szerint idén egyelőre nem nagyon jók a magyar mezőgazdaság kilátásai, főleg, mert a Dél-Alföldön eddig nem esett elég eső. Emiatt örülnének, ha idén összejönne az a termésmennyiség, amit tavaly teljesített a magyar mezőgazdaság.

Vargának nekiszegezték a kérdést, hogy mi köze az amerikai elnökválasztásnak a magyar költségvetés belső folyamataihoz, elvégre a többi környezeti tényező nem új, a közelmúltban is arról volt szó, hogy áprilisban benyújtják a 2025-ös költségvetést, és a keretszámokat is közölték már.

A miniszter erre azt válaszolta, hogy a helyzet folyamatosan változik, a NATO-ban olyan döntések születnek, amelyek az eszkalációhoz is hozzájárulhatnak, erre a magyar kormánynak és a költségvetésnek is reagálnia kell. Szerinte az őszi tervezés segíteni fog abban, hogy egy háborús helyzetben milyen számokat tudnak adni.

Varga arra nem válaszolt, hogy miért függ ez az amerikai elnökválasztástól, ahogy arra sem, hogy a kitűzött keretszámok hogyan alakulnának, ha nem Donald Trumpot, hanem Joe Bident választanák meg, de azt hangsúlyozta, hogy fontos az elnökválasztás. Az eddigi tervezet szerinte most megy a fiókba.

Varga Mihály szerint egy háborús környezetben kevésbé lehet előre tervezni, ezért döntöttek úgy, hogy nyár eleje helyett csak novemberben nyújtják majd be a jövő évi költségvetést. Ez viszont nem jár tartalmi vagy módszertani változással.

A repülőtér visszavásárlásáról szóló tárgyalásokról Varga nem akart nyilatkozni, szerinte ez a kollégái feladata. Ő a pénzügyi kérdésekért felelős, és csak annyit tud mondani, hogy idén a pénzforgalmi hiány 4000 milliárd forint körül alakulhat majd. Varga arra nem akart válaszolni, hogy a kormány mennyiért veszi meg a repülőteret, illetve annak mekkora részét veszi meg.

Varga arról sem akart nyilatkozni, hogy elképzelhető-e új benzinárstop a következő hónapokban.

Nagy István szerint semmi értelme 50 millió eurót költeni a rovar- és műhúsipar szereplőire. A miniszter elmondta, hogy a gazdák meghátrálásra kényszerítették a brüsszeli bürokratákat, ezért is sikerült elérni, hogy Ursula von der Leyen azt mondta, hogy nem hoznak döntéseket az európai gazdák feje felett. Azt is elmondta, hogy amíg nincs megfelelően szabályozva az ukrán gabonaimport, addig Magyarország minden körülmény között fenntartja az Ukrajna felé irányuló határzárat.

Varga Mihály szerint ha felvetődik, hogy az Európai Unió adókat vetne ki, akkor azt a kormány megvizsgálja, de ilyen egyelőre nincsen. Az EU-s közös hitelfelvételről azt mondta: Magyarország kezesként vett részt abban, de a pénzből egyelőre csak előleget kapott. Ebből le fogják vonni a megfelelő következtetéseket.

Varga az Index kérdésére azt mondta a háromgyerekes anyák szja-mentességéről, hogy ősszel fogják benyújtani a költségvetést, ezzel kapcsolatban szoktak ilyen adóügyi kérdésekkel is foglalkozni.

A miniszter azt is elmondta, azzal számolnak, hogy jelentősen fognak növekedni a reálbérek, nőni fog a megtakarítással rendelkezők száma, ebben az évben tovább akarják növelni az állampapírral rendelkezők számát is. Ebben segíthet az is, hogy otthonról, kényelmesen lehet már kincstári számlát nyitni és állampapírt venni. A kormány fő célja, hogy az államadósság és a hiány is csökkenjen.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Miért olyan nagy az államháztartási hiány? – tették fel a kérdést. Varga szerint van egy csomó olyan kiadás, ami az év első negyedévében nagyobb, mint a másik három negyedévben. 2100 milliárd forintot fizettek például ki csak kamatkiadásként, ami 600 milliárddal több, mint egy éve. A 13. havi nyugdíjakkal együtt februárban 1900 milliárd forintot fizettek ki a nyugdíjasoknak. Ezen kívül biztosították a ferihegyi repülőtér megvásárlásához szükséges összeget.

Az Origo azt kérdezte Vargától, hogy pontosan mely beruházásokat ütemezik át a 675 milliárdnyi halasztás keretében. Varga azt mondta, hogy a kormány minden beruházást átnézett, a döntés pedig arra vonatkozott, hogy a tárcáknak keretösszeget adnak, mert ők látják a legjobban, hogy mit lehet halasztani. A legfontosabb szerinte, hogy ezeket a beruházásokat nem törlik, csak eltolják, és hozzátette, hogy a megmaradó beruházások meg nem valósulása esetén dinamikusan tud változni a helyzet. Arra tehát Varga nem válaszolt, hogy konkrétan mely beruházásokról van szó.

Ötpontos intézkedéscsomagról döntött a kormány a magyar mezőgazdasági és élelmiszeripari szektor segítése érdekében. Ennek részeként:

  1. Azon mezőgazdasági termékekre, amelyeket tilos behozni Ukrajnából, bejelentési kötelességet vezetnek be, akárhonnan is jöjjenek.
  2. Az államkincstár május végéig ki fogja fizetni a tavaly benyújtott támogatási kérelmeket a mezőgazdasági és élelmiszeripari termelőknek. Emiatt átcsoportosítják az erőforrásokat az államkincstáron belül.
  3. Az Agrár Széchenyi kártyával felvehető kedvezményes hitelek keretösszegét 2026-ig 45 milliárd forinttal egészítik ki.
  4. A mezőgazdasági termelőknek hektáronként 97 literig visszaigényelhetik az elhasznált gázolaj jövedéki adóját. A visszaigénylés mértékét most 90 százalékra emelik.
  5. Nagy István ezen kívül elmondta, hogy 2027-ig 1500 milliárd forint áll rendelkezésre mezőgazdasági és élelmiszeripari támogatásokra, de azt nem mondta el, ebből mennyi új forrás.

Otthonfelújítási program kapcsán a kormány minden eszközzel azon dolgozik, hogy biztonságos, fenntartható és megfizethető programot biztosítson. Önfenntartási képességünket és energiaszuverenitásunkat meg kell őriznünk, erre a háború is rámutatott, ez pedig a fogyasztás csökkentésével is elérhető. Ebben nagy eredményeket értek el Vitályos szerint, jóval kevesebb földgázt fogyasztottak az emberek. A csok részeként már lehetett felújítási támogatást igényelni, de most lesz egy új ilyen is.

108 milliárd forint keretösszegű új konstrukció jelenik meg uniós forrásból, az 1990 előtt épült családi házak energetikai korszerűsítéséhez nyújt majd segítséget. Épület külső elemeinek hőszigetelése, nyílászárók cseréje, fűtésrendszer, vízrendszer, kéménybélelés korszerűsítése van benne. 2,5 és 3 millió forint közötti összeg lesz a támogatás, az átlag alatti járásokban ennél nagyobb is lehet, az átlag felettiekben pedig alacsonyabb.

Egyértelmű elvárás, hogy legalább 30 százalékos energiamegtakarítást kell majd elérni, ami egyébként a nyílászárók cseréjével és a szigeteléssel el is érhető. Lesz önerő, kamatmentes hitel és vissza nem térítendő támogatás, így összesen 6 millió forinttal járul hozzá a kormány a felújításához. A támogatást a kereskedelmi bankok MFB pontjain lehet majd igényelni. Vitályos szerint a program támogatja az építőipar fellendülését is.

Az agrárminiszter szerint soha ekkora zöld ideológiai nyomás nem érte még az európai agráriumot, mint az elmúlt időszakban, a green dealt pedig szakmai alapot nélkülöző diktátumnak nevezte, amellyel az európai gazdák elvesztették a versenyképességüket és a jövőképüket is.

Az orosz–ukrán háborúval is komoly kihívások jöttek be, az ukrán termékek hatalmas mennyiségben jelentek meg az EU-s piacon a vámmentesség miatt, ez a helyzet pedig más globális tényezőkkel együtt Európa-szerte érdemben járult hozzá az alacsony termelői árszintekhez szerinte, és súlyos túlkínálat jellemzi a piacot.

Emellett minden korábbinál több teher hárul a termelőkre, amiből szerinte egyértelmű, hogy Brüsszel elárulta a magyar gazdálkodókat, és az ukrán oligarchákat támogatja. A magyar kormány ugyanakkor Nagy szerint mindig a nehéz körülményekben lévő gazdák érdekében cselekszik, akik a nehéz években is folyamatosan biztosították az ország élelmiszer-ellátását. Itt felértékelődik a kormányzati szerep az ágazatban, ezért ötpontos csomagot jelentettek be.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!