Archívum

Bokrok nőttek a Déli-sarkon, amikor legutóbb ennyi szén-dioxid volt a légkörben
Ha úgy működik a hőmérséklet és a szén-dioxid-szint kapcsolata, mint pár millió éve, akkor az eddig gondoltnál is sokkal nagyobb bajban van az emberiség.

… „Ha otthon 200 fokra állítod a sütőt, akkor kell némi idő, míg eléri ezt a hőfokot” – idézett egy közérthető példát a BBC Martin Siegerttől, az Imperial College London Grantham Intézetének professzorától. „Ugyanez igaz a Föld éghajlatára. … Ha a szén-dioxid-szint 400 ppm-re szökik fel, nem áll be új egyensúly egyik pillanatról a másikra. Ehhez akár 300 évre is szükség lehet” – folytatta a szakember. … De lehetetlen pontosan kiszámítani, hogy hol lenne az új egyensúly. A pliocén kutatói sem állítják, hogy tudják a választ, ezért igyekeznek minél több bizonyítékot gyűjteni. …

Nem a gazdaságpolitika miatt, hanem annak ellenére megy jól a magyar gazdaság
Húsz éve voltunk ott a hitelminősítők szerint, mint most, szóval indokolt lenne némi szerénység.

… És ha még továbbra is optimisták a magyar állammal foglalkozó elemzők, akkor talán A mínusz besorolást javasolnak majd a hitelminősítő intézet illetékes bizottságának. … Esetünkben a nettó külső adóssága alakulása, a GDP növekedése, a folyó fizetési és tőkemérleg még meglevő (bár némileg mérséklődő) többlete, az adósságszolgálati teher és néhány más fontos egyensúlyi adat valóban ismét olyan, amely a BBB csoportba tartozó …

Az egyenlőtlenség és a Facebook miatt hanyatlik a demokrácia természettudósok szerint
A természettudomány megerősítette a közgazdászokat: az egyenlőtlenség növekedése játssza a főszerepet a demokrácia visszaszorulásában. A közösségi médiának is óriási romboló szerepe van, ha úgy...

… Nálunk például az ELTE Fizika Intézetében van erre szakosodott tanszék, és ahogy a honlapjukon írják , „ez egy új, fiatal tudományterület, ami azt kutatja, hogy egy rendszer részei hogyan hozzák létre az egész rendszer együttes, kollektív viselkedését … A gazdaságban idealisztikus esetben ehhez hasonlóan működik a kereslet-kínálat dinamikus egyensúlya: ha ez valamiért felborul, akkor elvileg a szabad piac szereplői a tevékenységükkel előbb-utóbb korrigálják az elmozdulást. … Ha azonban nagyobb mértékű az egyensúlyt megbontó zavar, akkor öngerjesztő folyamatok indulhatnak be. … Ha a demokráciát egy ilyen dinamikus egyensúlyban lévő rendszernek tartjuk, akkor könnyebben megérthetőek azok a folyamatok, amelyek ki tudják mozdítani onnan. Ezek közül legfontosabb elemként az egyenlőtlenséget emelik ki a szerzők. … Ilyenkor az a döntő kérdés, hogy az elégedetlenség vagy a csalódottság győz-e, előbbi esetben ugyanis olyan demokratikus ellenállás szerveződhet, amely az egyensúly irányába tolja a rendszert. …

Már a közmunkaprogramot is veszélyezteti a munkaerőhiány
Sok helyen már nélkülözhetetlenek a közfoglalkoztatottak a települések fenntartásában, emiatt az önkormányzatok egyre inkább megérzik, hogy a munkavégzésre legkevésbé alkalmas dolgozók ragadnak benn...

… Mindezek nemcsak a közgazdászok számára érdekes kérdések, hanem egy részük a kormányzatot is foglalkoztatja. 2014-ben még a Költségvetési Tanács rendelt az MTA Közgazdaságtudományi Intézetétől egy átfogó tanulmányt a közfoglalkoztatásról, idén pedig a … programért felelős Belügyminisztérium készíttetett egy elemzést a Hétfa Kutatóintézettel Alvállalkozóként a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontja és az Agrárgazdasági Kutató Intézet is részt vett a munkában. … Főleg azonban az önkormányzatok pénzügyi egyensúlyán mutatkozott meg mindez, ugyanis jelentős költségmegtakarítást értek el közmunkások alkalmazásával a településfenntartási feladatok során. …

Egy látszólagos reformprogram
Azért nehéz megreformálni a magyar modellt, mert a rendszer legnagyobb gyengesége éppen a magyar modell lényege.

… Helyes és szükséges lépés, hogy középpontba állítják az egyensúlyi viszonyokat, az EU és más nemzetközi szervezetek is követelték vagy javasolták ezt. … Például az IMD svájci intézet ranglistáján Magyarország a 2010. évi 42. hely után 2018-ban a 47. volt, a Világgazdasági Fórum (WEF) listáján pedig az 52. helyről a 60. helyre csúszott. …

Süt a kormányról, hogy a költségvetést a belügyének tartja, mindenki más azonnal tűnjön el
[audio mp3=„https://g7.hu/uploads/2018/06/romhanyi.mp3”][/audio] Ha a kormány minimális mértékben törekedne arra, hogy a kutatók és a társadalom felé bizalmat építsen, akkor most visszavonná...

… sut-a-kormanyrol-hogy-a-koltsegvetest-a-belugyenek-tartja-mindenki-mas-azonnal-tunjon-el Ha a kormány minimális mértékben törekedne arra, hogy a kutatók és a társadalom felé bizalmat építsen, akkor most visszavonná az MTA költségvetésének átcsoportosítására vonatkozó javaslatát – mondja a Költségvetési Felelősség Intézet … Ahhoz, hogy a külső egyensúly a következő években ne kerüljön veszélybe, szigorúbb költségvetésre lenne szükség, a növekedési előrejelzések túlságosan optimisták. …

Nem tudod, hogy kire szavazz? Hátha ez segít
Megkérdeztük a pártokat azokról a dolgokról, amiket fontosnak éreztünk. Itt van egy helyen az összes válasz, amit kaptunk tőlük.

… A finanszírozási rendszer átalakításával és további források bevonásával egyensúlyba hozzuk az egyre növekvő forrásigényt és az ország ehhez képest aránytalanul kis mértékű gazdasági teljesítőképességét. … A biztos intézményében egyensúlyba kerülnek az elsősorban adatvédelemmel összefüggő alapjog-védelmi, valamint az átláthatóság biztosítására is szolgáló hatósági funkciók. … A biztos intézményében egyensúlyba kerülnek az elsősorban adatvédelemmel összefüggő alapjog-védelmi, valamint az átláthatóság biztosítására is szolgáló hatósági funkciók. … Az elmúlt évek tanulsága az, hogy az Új Magyar Köztársaság csak akkor lesz képes megvédeni önmagát és polgárait, ha a szabadság és a biztonság új egyensúlyát alakítjuk ki. … A külföldi magyar kulturális intézeteket ismét a hagyományos és a modern magyar kultúra külföldi központjaivá tesszük. • Újjászervezzük a kulturális örökségvédelem rendszerét. • Ne foglalja el a kormány a Budai Várat! …

Magyarország: európai A- vagy B-liga?
Bemutatjuk 25 grafikonban, hogy a sikeres, vagy a kevésbé sikeres európai országok felé közeledünk. Vagy leszakadunk mind a két csoporttól.

… A másikban folyamatos egyensúlyproblémák és társadalmi feszültségek vannak, és erősen hullámzóan tudnak csak alkalmazkodni a változó világgazdasághoz. … e.getElementById(n)){var a=e.createElement(t);a.async=1,a.id=n,a.src=s,o.parentNode.insertBefore(a,o)}}(document,"script","infogram-async","https://e.infogram.com/js/dist/embed-loader-min.js"); (Romhányi Balázs a Költségvetési Felelősségi Intézet vezetője …

Putyinnak a választások után is fontosabb lesz a külpolitikai keménykedés, mint a gazdasági...
Az orosz elnök tudja, hogy a gazdasági sikerek csak erősítenék a középosztályt, sőt, az elit is kevésbé lenne neki alárendelt. Ezért nem érdekelt abban, hogy az ország gazdagodjon.

… A felmérések eredményét az intézet sokak szerint manipulálja, ezért a valós adat valószínűleg ennél is alacsonyabb. … Az orosz pénzügyminisztérium 2014 és 2017 között kénytelen volt felélni az olajpénzekből felhalmozott 87 milliárd dolláros tartalékalapjának jelentős részét, hogy egyensúlyban tartsa a költségvetést. …

Kövess minket Facebookon is!