A Mi Hazánk is helyi népszavazást kezdeményez a debreceni akkumulátorgyárról
A párt szerint már több mint 250-en jelentkeztek aláírásokat gyűjteni.
Népszavazást kezdeményez a Momentum a debreceni akkumulátorgyár ügyében
A debreceni akkumulátorgyár miatt múlt pénteken szabadultak el az indulatok: hazaárulózták a főispánt, és lincshangulat uralkodott, egy nőt pedig megütöttek.
Népszavazással érné el az LMP, hogy csak ott legyen akkugyár, ahol ezt támogatják a helyiek
A debreceni akkumulátorgyár ügye miatt adták be a kezdeményezésről szóló dokumentumot a Nemzeti Választási Irodában.
Debrecen polgármestere szerint az akkumulátorügy egy nagy politikai cirkusz részévé vált
A fideszes politikus bízik abban, hogy a debreceniek véleménye kiegyensúlyozottabb a városban zajló folyamatokról.
Megütöttek egy nőt a debreceni akkumulátorgyár botrányba fulladt közmeghallgatásán
Tettlegességig fajult a vita a gyár ellenzői és támogatói között.
Hazaárulózták a főispánt, lincshangulat a debreceni akkumulátorgyár közmeghallgatásán
„Az unokái le fogják köpni a sírját!” Az első percben ordítozásba és fújolásba fordult a rendezvény, amin a debreceniek a CATL akkumulátorgyár környezetvédelmi engedélyeztetésével kapcsolatban...
Átlátszó: 2016 óta nem vettek mintát a kútból, ami megmutatná, mérgezi-e a talajvizet a gödi...
2018 óta egyébként még nehezebb lenne: a kutat ugyanis betemették.
Házi őrizetbe kerültek a Debrecenben gyárat építő kínai Semcorp alapítói
A 24.hu-nak a külügy annyit mondott: a vállalat semmilyen fennakadást nem jelzett.
Kifújolták és percekig nem hagyták megszólalni a kínai akkumulátorgyár képviselőjét Debrecenben
Videón, ahogy a fideszes polgármester sikertelenül próbálja meg lecsillapítani a kedélyeket.
Az LMP országos népszavazást kezdeményez az akkumulátorgyárak építéséről
Elfogadhatatlannak tartják, hogy az emberek megkérdezése nélkül nyújt több tízmilliárd forintos támogatást a kormány külföldi nagyvállalatoknak.
Kövess minket Facebookon is!