Megütöttek egy nőt a debreceni akkumulátorgyár botrányba fulladt közmeghallgatásán

2023. január 20. – 15:25

Másolás

Vágólapra másolva

Tettlegességig fajult a debreceni akkumulátorgyár pénteki közmeghallgatása, megütöttek egy, az akkumulátorgyár mellett érvelő nőt – írja a Magyar Hang.

A Telex tudósítói már eljöttek a helyszínről, de kérdésükre a közterület-felügyelők megerősítették a történteket.

A Magyar Hang helyszíni tudósítói szerint „a támadó férfi kezdetektől fogva hevesen ellenezte a gyárat, az eljárásban résztvevők hatósági legitimitását is megkérdőjelezte.

A férfi aztán a gyár mellett érvelő nőt rálökte a hivatalnokok és szakértők asztalára, majd a nő a földre esett.

A fizikai tettlegesség után a férfi elszaladt, többen, köztük az áldozat férje utána eredt”. Ezt követően a közmeghallgatás vezetője befejezettnek nyilvánította a fórumot, néhány perc után viszont mégis a folytatása mellett döntöttek.

A megütött nő férje a lapnak azt mondta: a felesége a fórum előtti téren pihen. Elmondása szerint a rendőrök előállították a támadót.

A Telex beszámolóját a debreceni CATL akkumulátorgyár környezetvédelmi engedélyeztetéséről szóló közmeghallgatásról itt olvashatja. Tudósítóink szerint az esemény, amire hatalmas volt az érdeklődés, már az első percben ordibálásba és fújolásba fulladt.

Tavaly augusztusban jelentették be, hogy Debrecen mellett építi meg második európai akkumulátorgyárát a globális piacvezető CATL. A projektet azonnal nemzetgazdaságilag kiemelt beruházássá nyilvánították, az állam csak az ipari park áramellátásának fejlesztésére 88 milliárd forintot szán. A gyárnak rengeteg ellenzője van, ennek okairól is részletesen írtunk helyszíni beszámolónkban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!