Népszavazást kezdeményez a Momentum a debreceni akkumulátorgyár ügyében

2023. január 25. – 10:35

Másolás

Vágólapra másolva

Helyi népszavazást kezdeményezett Debrecen momentumos önkormányzati képviselője a városba tervezett kínai akkumulátorgyár ügyében, írja az MTI a párt közleménye alapján. Mándi László hétfőn nyújtotta be hitelesítésre a helyi választási bizottságnak a népszavazási kérdést, hogy a debreceniek kifejthessék véleményüket az akkumulátorgyárról. A Momentum szerint a fideszes városvezetés a helyiek tájékoztatása és megkérdezése nélkül tervezi felépíteni a hatalmas vízigényű és környezetszennyező CATL akkumulátorgyárat.

„Meggyőződésünk, hogy egy ekkora beruházás nem lehetséges a helyiek bevonása és megkérdezése nélkül. Több mint kétszázezer ember jövőjéről nem dönthetnek zárt ajtók mögött” – indokolta a kezdeményezést a Momentum.

A helyi népszavazásra javasolt kérdés a következő:

„Egyetért-e Ön azzal, hogy Debrecen közigazgatási területén tilos legyen olyan ipari létesítményt létrehozni, amelynek az óránkénti átlagos vízigénye meghaladja a 130 köbméter értéket?”

Az LMP hétfőn országos népszavazást kezdeményezett azért, hogy csak ott épülhessen Magyarországon akkumulátorgyár, ahol ehhez a helyi lakosság hozzájárul.

Ahogy arról beszámoltunk, a debreceni akkumulátorgyár múlt pénteki közmeghallgatásán elszabadultak az indulatok: hazaárulózták a főispánt, és lincshangulat uralkodott, egy nőt pedig, aki az akkumulátorgyár mellett érvelt, megütöttek. Tudósítóink szerint az eseményre hatalmas volt az érdeklődés, és már az első percben ordibálásba és fújolásba fulladt.

Tavaly augusztusban jelentették be, hogy Debrecen mellett építi meg második európai akkumulátorgyárát a globális piacvezető CATL. A projektet azonnal nemzetgazdaságilag kiemelt beruházássá nyilvánították, az állam csak az ipari park áramellátásának fejlesztésére 88 milliárd forintot szán. A gyárnak rengeteg ellenzője van, ennek okairól is részletesen írtunk helyszíni beszámolónkban.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!