Kifújolták és percekig nem hagyták megszólalni a kínai akkumulátorgyár képviselőjét Debrecenben
2023. január 9. – 22:18
frissítve
„Nem kérünk belőle! Nem kell! Milyen demokrácia az, ahol nem kérdezik meg a lakosságot egy ekkora horderejű beruházás előtt? Kilopták a legjobb termőföldeket!”
– ilyen és ehhez hasonló bekiabálások szakították meg perceken keresztül azt a debreceni lakossági fórumot, amelyen a város mellett építkező CATL akkumulátorgyár próbált bemutatkozni. Az esetről szóló videót a Debreciner töltötte fel YouTube-oldalára.
A történet ott kezdődik, hogy 2022 közepén bejelentették: Debrecenben fog akkumulátorgyárat építeni a kínai CATL, ami a világ legnagyobb akkumulátorgyártó cége. Ez nem egy kispályás építkezés lenne: a 2025-ös átadással tervezett gyárban több ezer ember dolgozhatna.
A beruházás ellen azonban azonnal tiltakozni kezdtek debreceni civilek és ellenzékiek, érvelésük szerint a gyár ugyanúgy veszélyeztetné a környék ivóvizét, ahogy a gödi Samsung-gyár is Göd környékét. Az LMP még egy helyi népszavazás lehetőségét is belengette, de ebből egyelőre nem lett semmi.
Papp László fideszes polgármester azóta több lakossági fórumon megpróbálta lenyugtatni a kedélyeket. Szerinte az akkumulátorgyár nem jelent veszélyt, és amúgy is rengeteg munkahelyet hozna létre a környéken.
Január 9-e hétfőn is tartottak egy ilyen fórumot, amin kint volt a Debreciner, akik videót készítettek a „beszélgetésről”. Ezen az látszik, hogy a gyár képviselője megpróbál néhány alapadatot elmagyarázni a cégről, de a hallgatóság egy része perceken keresztül bekiabál, kipfujolja, kitapsolja, és különböző módokon belefojtja a szót. A polgármester egyszer megpróbálja lenyugtatni a kedélyeket, kevés sikerrel.
A felettébb kínos jelenet a Debreciner videójában itt nézhető meg: