Márki-Zay Péter szerint az emberek jelentős részét csak a propaganda, az agymosás érte el, a Mi Hazánk bejutott a parlamentbe

Márki-Zay Péter szerint az emberek jelentős részét csak a propaganda, az agymosás érte el, a Mi Hazánk bejutott a parlamentbe
Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva
  • Az eddigi részeredmények szerint a listás szavazókörök 98 százalékos és az egyéni szavazókörök 99 százalékos feldolgozottságánál a Fidesz-KDNP 135, az Ellenzék 56, a Mi Hazánk 7 képviselővel áll, és bejutott a parlamentbe. Bejutott egy német nemzetiségi képviselő is.
  • Nem dőlt meg a részvételi rekord, a választók 69,47 százaléka ment el szavazni vasárnap.
  • Orbán Viktor győzelmi beszédében arról beszélt, hogy „akkora győzelmet arattak, hogy azt még a Holdról is lehetett látni”.
  • Márki-Zay Péter szerint az emberek jelentős részét csak a propaganda, az agymosás érte el.
  • Jakab Péter beszólt Márki-Zaynak, szerinte Márki-Zay nem leváltotta, hanem megbuktatta az ellenzéket.
  • Gyurcsány Ferenc szerint Márki-Zay nem volt a legjobb kapitány.

Mészáros Lajos, a Fidesz egyik Fejér megyei jelöltje már ott tart a kommunikációs egymásra licitálásban, hogy az ellenzék „a gyermekeinket küldené a csatatérre”.

Hadházy Ákos ellenzéki politikus a Facebook-oldalán jelezte, korán kelt ma, hogy szavazhasson. Szerinte ez a meccs nincs lefutva, „sok jel mutat arra, hogy a Fidesz is nagyon meg van ijedve a saját méréseik miatt”. A poszt legérdekesebb része az, amiben arról ír, hogy több jelzést kapott arról, hogy nagyon sokan lesznek ma olyanok, akik nem önként fotózzák le a szavazólapokat. „Vannak munkavállalók, akiket megzsarol a munkaadója, hogy a Fideszre kell szavazni és erről fotót is kér. És persze tudjuk, hogy tömegesen fizethetnek is szavazatokért”. Hadházy szerint

„több lehetőség is van ilyenkor. Először be kell húzni az ikszet, aztán jöhet a fotó, de a lapot még nem kell az urnába dobni. lehet ugyanis kérni új lapot, ha valaki elsőre elrontotta. Ezután csak a javítottat kell majd betenni a borítékba, a kizsarolt fideszes szavazatot pedig majd a fényképen meg lehet mutatni a zsarolónak. Az is egy lehetőség, ha a fotó után még egy ikszet tesz valahova – ekkor érvénytelen lesz a szavazat, de legalább nem segíti a Fideszt. De a legjobb megoldás azoknak, akik nem érzik kiszolgáltatottnak magukat: ezeket a zsarolásokat negligálni és az elkövetőket fel kell jelenteni”.

Novák Katalin, Magyarország új köztársasági elnöke a Budapest XI. kerület, 042. számú szavazókörben adta le a szavazatát.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Olvasóink fotóján és videóján az látható, hogy hosszú sor alakult ki a svájci Bernben található szavazókör előtt is. A Nemzeti Választási Iroda honlapján található információk alapján a Muristrasse 31. szám alatti szavazókörbe összesen 2 989-en jelentkeztek be. Svájcban a bernin kívül még Genfben lehet szavazni, ott 525-en jelentkeztek be a névjegyzékbe.

Hann Endrével, a Medián közvélemény-kutató vezetőjével elemezzük az eddigi adatokat, és ezek lehetséges következményeit, itt.

Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a II. kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban kialakított szavazókörben édesanyjával, Semjén Miklósnéval és feleségével, Semjénné Menus Gabriellával szavazott.

Fotó: Soós Lajos / MTI
Fotó: Soós Lajos / MTI


Hoppál Péter Baranya 2. számú választókerületében indul a Fidesz színeiben, de lakóhelye szerint Baranya 1. számú választókerületéhez tartozik, itt is szavazott vasárnap délelőtt, a Bittner Alajos utcai szavazókörben.

Hoppál Péter szavaz – Fotó: Aradi Hanga Zsófia / Telex
Hoppál Péter szavaz – Fotó: Aradi Hanga Zsófia / Telex

Baranya 1-ben Kővári János pécsi önkormányzati képviselő indul Mellár Tamással, az ellenzéki összefogás jelöltjével szemben. Hoppál a szavazás után azt mondta, Pécsen magas részvételre számít, a Kővári és Mellár közötti eredmény szerinte a kertvárosi (Pécs egyik legnagyobb lakótelepe) szavazókon fog múlni, mert négy éve is azokban a szavazókörökben volt a legszorosabb az eredmény. Hozzátette, ez az eddigi „legcsúnyább kampány”, amiben részt vett, eddig soha nem tett feljelentést, idén viszont hat esetben is, plakátrongálások, álhírterjesztés és rágalmazás miatt.

Máltáról küldött jelentést olvasónk, Barna: „Negyed 9-kor csak én voltam, aztán jött egy család később. Mindenki nagyon kedves meg segítőkész volt.”

Magányos urna a máltai konzulátuson – Fotó: Olvasónk, Barna / Telex
Magányos urna a máltai konzulátuson – Fotó: Olvasónk, Barna / Telex

„A nagykövetségi iroda helyett a központi területektől messzebb, egy random irodaházban volt a szavazás a helyi hatóságok kérésére, feltehetően azért, mert az eredeti helyszíntől egy sarokra fog ma Ferenc pápa szentmisét tartani, és le lesz zárva az egész környék” – tette hozzá olvasónk.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Karácsony Gergely családjával együtt az Örökzöld Óvodában szavazott.

Délelőtt egy Budapest XIII. kerületi, újlipótvárosi iskolában tett látogatást az EBESZ magyarországi országgyűlési választásokra delegált Választási Megfigyelő Missziójának vezetője, Jillian Stirk nagykövet. Az EBESZ-től szokatlan, hogy egy uniós országba küld missziót (korábban, 2013-ban Bulgáriában volt erre példa), de a szervezet szerint fontos, hogy az ország egész területén jelen legyenek a megfigyelők, és a választás teljes folyamatára rálássanak. Az EBESZ szerint a megosztott politikai környezet miatt szükség van a közbizalom megerősítésére a választást illetően.

Fotó: Dull Szabolcs / Telex
Fotó: Dull Szabolcs / Telex

Az EBESZ korábbi indoklása szerint – és ezt Jillian Stirk most is elmondta – az új jogszabályok alkalmazása, a kampány ellenőrzése és a média tudósítása terén végeznek munkát, és tesznek majd jelentést.

Fél 12-kor írtunk arról, hogy szokatlan módon addig csak 3 rendkívüli eseményről számolt be az oldalán az NVI. Aztán a 11 órás részvételi adatok megérkezése után hirtelen felkerült az NVI oldalára még 6 rendkívüli esemény:

  • A Vas megyei Bobán a szavazóhelyiségben egy választópolgár rosszul lett, hozzá mentőt hívtak, az esemény a szavazás menetét nem zavarta.
  • A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fábiánházán a szavazatszámláló bizottság egyik választott tagja jelezte, hogy rosszul érzi magát, ezért hazament. A Helyi Választási Iroda gondoskodott egy választott tag bevonásáról, így a bizottság továbbra is határozatképes maradt.
  • Limában a külképviseleten megjelent egy magyar turistacsoport, amelynek két turisztikai vezetője rendben leszavazott, ellenben 8 fő, a turistacsoport tagjai nem szerepeltek a névjegyzéken. A csoportból csak egyik ember nehezményezte ezt, ő felvetette magát a visszautasítottak jegyzékébe.
  • A Baranya megyei Vokányban egy szavazó kísérője fényképfelvételt kívánt készíteni. A sajtó munkatársának mondta magát, de ezt igazolni nem tudta, felszólításra elhagyta a szavazóhelyiséget. Ezt követően a szavazó szerette volna saját magát lefotózni a szavazat leadása közben, de ettől a szándékától önként elállt.
  • A Fejér megyei Etyeken szétesett a szavazóköri bélyegző. A Helyi Választási Irodát azonnal tájékoztatták, és kérték a cserebélyegző biztosítását.
  • A Hajdú-Bihar megyei Konyáron a bélyegző meghibásodása miatt a szavazatszámláló bizottság felfüggesztette a szavazást 10:58 percig. A hiba elhárítását követően a szavazás folytatódott.

Folyamatosan érkeznek a szavazók Stockholm magyar nagykövetségére, egyik olvasónk szerint körülbelül 150 méteres sor lehet a szavazásnál:

Sorban állás Stockholm magyar nagykövetségénél – Fotó: Olvasói fotó / Telex
Sorban állás Stockholm magyar nagykövetségénél – Fotó: Olvasói fotó / Telex

Olvasónk, Eszter is hasonló élményekről számolt be a svéd fővárosból: „Nagyon sokan vannak, szerintem most olyan 30 percet kell várni, hogy egyáltalán bejuss a nagykövetség épületébe. Nagyjából 100 ember állhat a sorban, és folyamatosan érkeznek. Többségben fiatalok, turisták vagy családok kisgyerekkel. Mindenki várakozik és beszélget, jó a hangulat.”

Olvasónk szerint körülbelül fél órát kellett várni, mire bejutnak a nagykövetségre – Fotó: Olvasónk, Eszter / Telex
Olvasónk szerint körülbelül fél órát kellett várni, mire bejutnak a nagykövetségre – Fotó: Olvasónk, Eszter / Telex

Épp jó hosszú a sor Berlinben, a budapestieknek körülbelül 30-45 percet kell várniuk, a nem budapestiek 20-30 percet várnak. A nagykövetség dolgozói folyamatosan dolgoznak rajta, hogy gyorsítsák a folyamatot. Közben kint, a brandenburgi kapu előtt épp célba érnek az első berlini félmaratonisták, írja a Telexnek a DW Magyar berlini tudósítója. Videót is küldött a helyszínről:

Az állami hírügynökség ismét bemutatta a szavazásra lelkesen bandukoló, a képaláírások szerint palóc népviseletbe öltözött bujáki asszonyokat. Részletek itt>>>

„Mindenkit kérek, vigye magával a személyes okmányait❗️ Jelzések alapján sokaknál meghiúsult a szavazás, mert a balos delegáltak nem engedték szavazni, aki nem tudta bemutatni. Ne ezen múljon a ország sorsa❗️” – írta Bányai Gábor, Bács-Kiskun megye 5. sz. választókerületének képviselője a Facebookon. Bányai úgy kezdett rögtön baloldalizni, hogy egyébként a választásról szóló hivatalos dokumentumban is szerepel: aki szavazatot szeretne leadni, fel kell mutassa az alábbi érvényes igazolványokat (ez most annyira nem nehéz, mert a veszélyhelyzet ideje alatt lejárt okmányokat is elfogadják még):

Fotó: Telex
Fotó: Telex

(Facebook)

Frissítés 2022.04.03 13:17-kor:

Bányai Gábor később ezt a bejegyzést törölte, és helyette közzétett egy másikat, amiben már nem baloldalizott, csak azt írta, hogy „aki még nem volt szavazni, attól azt kérem, ne felejtse magával vinni a személyi igazolványát ÉS a lakcímkártyáját❗️
Aki már volt, annak köszönöm, hogy élt demokratikus jogával.” (Facebook)

Szakács László, az Egységben Magyarországért jelöltje Baranya 02. számú választókerületében, a komlói Nagy László Gimnáziumban adta le szavazatát. Szakács fideszes kihívója Hoppál Péter, jelenlegi országgyűlési képviselő, kettejük között is szoros eredmény várható, csakúgy mint a másik pécsi körzet ellenzéki és fideszes jelöltje között. Hoppál 2018-ban a szavazatok 40,11 százalékával aratott győzelmet a körzetben (ha az akkor külön-külön induló jelöltek helyett közös jelöltet indítottak volna az ellenzéki pártok, akár győzelemre is lett volna esélyük). Hoppál és Szakács 2014-ben már indultak egymás ellen a körzetben, akkor mindössze kétezer szavazat volt a különbség a fideszes politikus javára, a becslések szerint most az ellenzéki összefogás jelöltjének is esélye lehet a győzelemre.

Fotó: Aradi Hanga Zsófia / Telex
Fotó: Aradi Hanga Zsófia / Telex

Baranya megye 02. számú országgyűlési egyéni választókerületéhez tartozik Pécs 50 szavazóköre, Komló, Berkesd, Bogád, Cserkút, Ellend, Hásságy, Lothárd, Magyarsarlós, Mánfa, Orfű, Pereked, Romonya, Szemely, Szilágy, Kozármisleny, Kővágószőlős és Nagykozár néhány szavazóköre.

A választókerületben nyolc jelöltet vettek nyilvántartásba: Szakács László (Egységben Magyarországért), Hoppál Péter (Fidesz-KDNP), Szilágyi László Csaba ((Munkáspárt – Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom), Ipacs Sándor (Mi Hazánk Mozgalom), Martos Csongor (Magyar Kétfarkú Kutya Párt), dr. Juhász Gábor (Megoldás Mozgalom), Hencsei Zsolt (független), Árvainé Behán Zsuzsanna (Normális Élet Pártja)

Korán keltünk ma, hogy a Győri Székesegyház mai négy miséje közül az elsőn vegyünk részt. Ezt Pápai Lajos nyugalmazott győri megyés püspök celebrálta, aki néhány éve nyugállományba vonulásakor állami kitüntetést kapott a miniszterelnöktől. 2015-ben ugyancsak Orbán Viktor arra emlékeztetett egy rendezvényen, hogy a kilencvenes évek második felében Pápai „volt az a püspök, aki meglátta és felkarolta a polgári, keresztény nemzeti erők összefogását, és meglátta bennünk, akkori fiatalokban a jóra törekvés tiszta szándékát”.

A templom belső felújításon esik át, az állványok az ülőhelyek egy jó részét betakarják – így valamivel több mint ötvenen (zömében nyugdíjasok) vettek részt a mai ottani első ceremónián, amely mintegy egy órán keresztül tartott.

A legvégén aztán beköszönt a politika: a nyugalmazott püspök minden hívét figyelmeztette, hogy ma országos parlamenti választást és népszavazást tartanak. Hozzátette, „lelkiismereti kötelességünk” szavazni. Azt ugyan pontosan nem mondta meg, kire vagy melyik pártra, csak körülírta: a keresztény értékrendet képviselőkre, akik többek közt a családért, a határon túli magyarokért a legtöbbet tesznek.

Hosszú a sor Stuttgartban, jelezték nekünk olvasóink. Reggel nyolckor szavazó olvasónk még arról számolt be, hogy minden gördülékenyen zajlott, várnia mindössze egy percet kellett. Délelőtt azonban egyre nagyobbra duzzadt a sor, egyik olvasónk negyed 12-kor pedig már azt írta, hogy 800 méter hosszan állnak az emberek. Egy másik olvasónk fél órával később pedig arról, hogy másfél kilométeren kanyarognak az emberek. Egy harmadik olvasónk arról írt, hogy negyed óra alatt 50 métert haladtak előre. Olvasóink szerint egyébként a gyerekeseket előre engedik szavazni.

A sor legeleje Stuttgartban – Fotó: Olvasói fotó / Telex
A sor legeleje Stuttgartban – Fotó: Olvasói fotó / Telex

A szavazáson eddig 1 982 937 ember vett részt, közölte az NVI a honlapján, ez 25,77 százalékos részvételt jelent 11 óráig.

Négy éve jóval magasabb, 29,93 százalékos volt a részvétel. 1998–2014 között 23,23-27,23 százalékos részvétel volt a szavazás kezdete után 4 órával.

12 órától Hann Endrét, a Medián ügyvezetőjét fogjuk kérdezni arról, hogy mi olvasható ki a részvételi adatokból, majd érkezik Szabó Máté, a TASZ jogásza, akivel a választással kapcsolatos visszaélésekről fogunk beszélgetni>>>

Ez a nap egy kicsit a demokrácia ünnepe, erről szól ez a vasárnap – mondta a Megoldás Mozgalom elnöke vasárnap Budapesten, miután a Bolyai utcai óvodában leadta voksát. Gattyán György arra biztatott mindenkit, hogy menjen el szavazni.
Kiemelte, az ország sorsa attól függ, hogy „eljövünk-e szavazni, kire szavazunk”.

Gattyán György leadja a szavazatát – Fotó: Vasvári Tamás / MTI
Gattyán György leadja a szavazatát – Fotó: Vasvári Tamás / MTI

Arra a kérdésre, hogy mire számít, pártja bekerül-e a parlamentbe, a pártelnök közölte, a Google statisztikáját nézték meg, ahol a pártra és a nevére való keresés meghaladta a 6 százalékot, „így esélyünk van”.

(MTI)

Leadta a szavazatokat a Márki-Zay család is, erről vasárnap, negyed tizenkettő körül posztolt a Facebookra. „Mi már szavaztunk a változásra, most Önök jönnek!” – írta. (Márki-Zay Péter / Facebook)

Fotó: Bálint András / Szegeder / Telex
Fotó: Bálint András / Szegeder / Telex

Varga Mihály, Hollik István és Orbán Viktor is sajátos gondolatokat közölt a választással kapcsolatban. A rendszeres kormányzati befolyás alatt álló MTI pedig fontosnak gondolta, hogy ezekről az eltérő véleményekről külön-külön is beszámoljon.

Olvasónk Sydney-ben szavazott kora reggel, ahova az 1600 kilométerre onnan található Queenslandből repült. „Vannak önkéntesek, akik az utcáról segítik az embereket, mert kicsit nehéz megtalálni a bejáratot, nagyon kedves és segítőkész volt mindenki” – írta nekünk. Egy másik olvasónk is hasonlókat tapasztalt, „a választások helyszíne tök profin ki van táblázva, kedvesek a segítők” – írta.

Fotó: Olvasói fotó / Telex
Fotó: Olvasói fotó / Telex

Mándi Andrea nevű olvasónk Wellingtonban szavazott. Ő arról számolt be, hogy „minden nagyon profin es flottul ment, kedvesek, segítőkészek voltak mindenben”.

A legkisebb szavazókörökbe húsznál kevesebb választópolgárt várnak vasárnap – derül ki a Nemzeti Választási Iroda adataiból. Az NVI adatai szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Debréte a legkisebb szavazókör: itt 11 helybélit és négy átjelentkezéssel szavazó választópolgárt várnak, vagyis összesen 15-en szerepelnek a választói névjegyzékben. A Zala megyei Felsőszenterzsébeten 14-en szerepelnek a lakcímük alapján a névjegyzékben, és hárman átjelentkezéssel szavaznának itt. A legnagyobb magyarországi szavazókör Budapest 2. számú országgyűlési egyéni választókerületében található, az átjelentkezők számára kijelölt szavazókörbe 6139 választópolgárt várnak. (MTI)

Igazi kormányváltó nap van, nagyon bizakodóak – ezt mondta Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt vasárnap. Azt kérte, menjen el szavazni mindenki, ugyanis minden szavazat számít: ha kell, még mindig lehet mozgóurnát kérni, az időseknek segíthetnek a fiatalok a szavazóhelyiségekbe elutazni. „Egy szavazat eldönthet egy kerületet, eldönthet egy körzetet, egy körzet pedig eldönthet egy választást” – tette hozzá.

Kérdezték tőle, hogy hová tűnt mellőle Jakab Péter, aki a kampányzárón nem volt ott, mire azt mondta, nemcsak ő nem volt ott, hanem más pártelnökök sem, egy héttel korábban viszont mind összegyűltek. Arra, hogy mi lesz az első intézkedése, azt válaszolta: „Siker esetén a legelső intézkedésünk az kell, hogy legyen, hogy csatlakozunk az Európai Ügyészséghez, hogy minden bűnöző börtönbe menjen, és ne legyünk többé követkemények nélküli ország”.

Oroszország továbbra is rászorul az EU pénzére, az EU-tagállamok jelentős része a gázra, ezért föl sem merülhet, hogy akár Németország, akár Magyarország a saját gázellátását kockáztassa, ilyen fel sem merült részünkről. Végtelenül szánalmasnak tartja, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter is beállt ebbe a retorikába.

„Kemény fellépésre a lopással szemben számíthatnak. Orbán Viktor fegyvert szállít Ukrajnának, mi mentőt adtunk Ukrajnának.”

Azt is mondta, az eredménytől függetlenül ez a választás nem szabad, Magyarországon nyilvánvalóan nincs demokrácia. Arra, hogy mi az oka, hogy a Facebook-oldalát külföldről is kezelik, azt mondta, ő nem tud erről, de kérdezzék meg azoktól, akik ezt kezelik, egyébként pedig őt az érdekelné, miért nem állt ki Orbán vitázni.

Folyamatosan érkeznek a választók délelőtt a Szeged belvárosában lévő Tömörkény István Gimnáziumba. A városban tanuló egyetemisták, akik nem akartak hazautazni, a Tömörkényben szavazhatnak. A folyosón hosszú sorban álltak a várakozók.

Fotó: Móra Ferenc Sándor / Telex
Fotó: Móra Ferenc Sándor / Telex

Eddig mindössze 3 rendkívüli eseményről számolt be az NVI a saját oldalán – ezekről írtunk is reggel fél 9 után. Az eddigi választásokhoz képest ez jóval kevesebb, ugyanis korábban óránként érkeztek rosszullétekről, áramszünetről, atrocitásokról jelentések. Azt nem tudni, hogy most nyugodtabb-e a választás, mint akár négy éve volt, vagy pedig az NVI nem frissíti ezt a felületét – mindenesetre figyelni fogjuk továbbra is.

Szeged belvárosában a szavazás után kerékpárra szálló harmincas párt kérdezett a Telex tudósítója arról, az ő korosztályukban milyen arányú részvételre számítanak.

Névvel és képpel nem akartak szerepelni, de azt elmondták, hogy van olyan az ismeretségi körükben, aki megmondta, ő tartózkodik, de úgy tudják, az ismerőseik többsége elmegy szavazni.

A választással kapcsolatos témákat inkább családon belül beszélték meg, másokat nem próbáltak rábeszélni a szavazásra, de ők maguk fontosnak tartották.

Flott választásról tudok beszámolni Oslóból. Reggel fél 9-re értem oda, beálltam a sor végére, de egy ember volt csak előttem, így szinte rögtön átvehettem a szavazólapokat, érthető, világos magyarázat kíséretében. Körülbelül tíz szervező, követségi alkalmazott volt még a helyiségben, kedves volt mindenki.

26 ezer forintnyi vonatjegy volt az ára annak, hogy nem erdélyi, hanem norvégiai magyar vagyok, de ugye az Alkotmánybíróság hat éve azt mondja, hogy ez a hátrányos megkülönböztetés teljesen rendben van.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!