A címen, a képen és a pártszimpátián múlik, elhisszük-e az álhíreket

A Nature szaklapban jelent meg Faragó Laura, Orosz Gábor és Krekó Péter friss, magyar mintán készült kutatása arról, hogy vajon mi befolyásol minket abban, hogy elhisszük-e az álhíreket, vagy sem: számít-e valójában, hogy mennyire érti az ember a digitális világot, melyik párttal szimpatizál, illetve mennyiben befolyásolja a hiszékenységünket az, hogy milyen forrásból érkeznek a hírek? Az eredmények azt mutatták, hogy a magyar ellenzéki szavazók kevésbé érzékenyek a dezinformációra, és a kormányt támogatókkal szemben jobb eredménnyel tudták megkülönböztetni az álhíreket a valódiaktól, függetlenül a hírtartalom ideológiai jellegétől. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a kormánypárti szavazók vannak veszélyben az álhírekkel szemben: Faragó Laura, Kende Anna és Krekó Péter egy korábbi kutatása kifejezetten azt találta, hogy

a „vágyteljesítő” álhírekre való fogékonyság jelen vannak mind az ellenzéki, mind a kormánypárti szavazótáborban, és mindkét oldalon a pártos elfogultság a fogékonyság fő oka.

„A félretájékoztatás komoly társadalmi, gazdasági és politikai problémát jelent Kelet- és Közép-Kelet-Európában az újabban kialakult, törékenyebb demokratikus intézményrendszerek, valamint az illiberális populizmus térnyerése miatt. Magyarországon a válaszadók 60 százaléka Ukrajnát tette felelőssé az Oroszország által kezdeményezett háborúért, annak ellenére, hogy az oroszok / a szovjetek történelmünk során háromszor is megszálltak minket” – írják a kutatók a tanulmányt összefoglaló blogbejegyzésben. „Az erős ukrán- és nyugatellenes, illetve mérsékelt oroszbarát hozzáállás kevésbé kapcsolódik a történelmi tapasztalatokhoz, sokkal inkább ahhoz, hogy a kormánypárti mainstream hírügynökségek szisztematikus dezinformációs kampányokat folytatnak, és rendszeresen Kreml-barát propagandát visszhangoznak. Magyarország az illiberalizmus és a posztigazság kísérleti laboratóriuma lett, ez pedig fontos emlékeztető arra, hogy milyen gyorsan le lehet rombolni a demokratikus intézményeket.”

A kutatók egy 991 fős reprezentatív magyar mintát vizsgáltak, és arra keresték a választ, hogy az emberek miért esnek áldozatul az álhíreknek. Megnézték a pártszimpátia (kormánypárti vagy ellenzéki), az analitikus gondolkodás, illetve a digitális műveltség hatásait. Arra is kíváncsiak voltak, mennyit számít a hírek forrása abban, hogy hitelesnek találják-e az emberek a tartalmukat. Feltételezték, hogy az erős analitikus gondolkodás és a digitális műveltség védhet az álhírekkel szemben, és a források kiemelése is segíthet a résztvevőknek a dezinformáció felismerésében.

A résztvevők 15, információtartalmukban hamis és 15 valós hírcímet kaptak, amelyek mindegyike magyar tényellenőrző oldalakon vagy fősodorbeli hírforrásokban jelent meg. A főcímekből öt valódi és öt hamis kormánypárti volt (ideológiailag konzisztens a konzervatív kormánypárti szavazók számára), öt valódi és öt hamis pedig kormányellenes (az ellenzék támogatói számára világnézetben megfelelő). Ezen felül öt igaz és öt álhír semleges volt. A hírek Facebook-bejegyzésekhez hasonlítottak, ez képet, címsort és egy bevezetőt jelent, és véletlenszerűen jelentek meg a résztvevők számára. A kutatók megkérdezték a résztvevőket, mennyire pontosak a címekben szereplő állítások. Néha a forrás feltüntetésével, néha pedig anélkül jutottak el hozzájuk az anyagok. A 30 főcím kiértékelése után az alanyok olyan kérdéseket kaptak, amelyek képesek mérni a kognitív reflexiót és a digitális műveltséget.

Az eredmények megmutatták, hogy a digitális műveltség pozitívan jelzi előre a valódi és az álhírek megkülönböztetésének képességét:

minél jobban ismeri az ember az internet és a közösségi média alapvető fogalmait, annál jobban képes azonosítani az álhíreket.

A források kiemelése, a hírforrás láthatósága (mainstream média a hamis, konteós oldalakkal szemben) a kutatók várakozásaival ellentétben nem segítette az embereket a dezinformáció felismerésében: a válaszadók nagyobb valószínűséggel a képre, a címre, illetve a tartalomra, nem pedig a hírforrásra figyeltek.

A kutatásban az is kiderült, hogy az analitikus gondolkodás is segít az álhírek felismerésében. Az analitikus gondolkodás mind a kormánypártiak, mind az ellenzékiek számára növelte a felismerés esélyét, a pártszimpátia viszont befolyásolta az analitikus gondolkodás szintjét az ellenzéki oldal javára. Ez azt jelenti, hogy az analitikus gondolkodás jobban növelte az álhírek felismerésének esélyét az ellenzéki, mint a kormányzati oldalon.

Faragó Laura, Kende Anna és Krekó Péter azt is megjegyezte, hogy a kormány támogatói sokkal hitelesebbnek gondolták a kormánypárti álhíreket, mint az ellenzéki híreket, és úgy gondolták, hogy a kormánypárti hírt független újságíró írta, míg az ellenzéki hír politikai propaganda része. Az ellenzéki pártok támogatói viszont ellentétes mintázatot mutattak: elutasították a kormánypárti hírt, viszont elfogadták az ellenzéki álhírt, amelyet hitelesebbnek is tartottak. Az érdekesség azonban az, hogy az összes szalagcím hamis volt. „Az emberek tehát hajlamosak azt hinni, hogy a reményeiket és kívánságaikat teljesítő hírek hiteles forrásokból származnak, és nagyobb valószínűséggel gondolják ezeket valódinak. Ha azonban a hír nem áll összhangban a világnézetükkel, akkor azt gondolják, hogy a hír a politikai propaganda része, ezért elutasítják. Ezek a megállapítások azt sugallják, hogy senki sem védett a téves információkkal szemben. Tanulság, hogy nem szabad automatikusan megbízni olyan hírforrásokban, amelyek olyan információkat közölnek, amilyeneket hallani szeretnénk” – mondták.