Világi Máté
Már több mint 70 áldozata van az USA közepére lecsapó tornádóknak, de ez a szám még ma 100 fölé...
Egy összeomlott gyertyagyárban több mint százan dolgoztak, és még csak 40 embert sikerült kimenekíteni. Egy idősotthon és egy tűzoltóállomás is súlyosan megrongálódott, több államban bevetették a...
Nem volt bomba a Ryanair-gépen, amit májusban a belarusz vadászgépek leszállásra kényszerítettek
Az ügyészek szerint a minszki irányítótoronyban egy belarusz KGB-tiszt is tartózkodott, ő döntött a gép leszállításáról.
A vakcinák esetleges mellékhatásainak kárpótlására hozott létre alapot a lengyel szejm
A 43 millió, Lengyelországban beadott oltásból 16 ezernél lépett fel nem várt reakció, ezeknek több mint 80 százaléka nem minősült súlyosnak.
Eskü alatt hallgatná meg Donald Trumpot a New York-i főügyész arról, hogy csalt-e adót a cége
Trumpot egyelőre nem gyanúsítják, de már többször is boszorkányüldözésként emlegette a vizsgálatot.
Galla: Andriskám, boruljunk egymás nyakába, és szépen add ide a Karinthy-gyűrűmet!
Galla szerint nagyvonalú Laár felajánlása, de neki ígérték a gyűrűt, ezért azt kéri, hogy hadd tartsa meg.
Svédország azért küzd, hogy az embereknek a Bolmenről ne az IKEA-s vécékefe, hanem a gyönyörű tó...
Az Ektorp nemcsak egy kanapé, hanem egy stockholmi városrész is, a Toftan pedig egy tó, nem csak egy kuka.
Hideg, borult, helyenként esős és havas hétvégére számíthatunk
Mínusz 10 és plusz 7 fok között mozog majd a hőmérséklet.
Több mint negyven tevét zártak ki egy szépségversenyből, mert botoxszal ránctalanították az ajkukat
Volt olyan teve is, amit hormonokkal tömtek, hogy izmosabbnak tűnjön, ami szintén szabálytalan.
Az oroszok rostdús diétája többször is szétcsapta az amerikaiak űrvécéjét a Nemzetközi Űrállomáson
A NASA vécéjét szelídebb menühöz tervezték, és kicsit elavult is volt, ezért Oroszországból rendeltek újabb, strapabíróbb vécéket.
Az USA félig bojkottálja a pekingi téli olimpiát, a Nemzetközi Tenisz Szövetség nem függeszti fel...
Sportolók mehetnek, csak diplomatákat nem küldenek, ezzel is tiltakozva a kínai állampárt tevékenységei ellen.









