Az EU kihagyja a Kirill pátriárka elleni szankciókat, így Magyarország is elfogadta az új csomagot

2022. június 2. – 16:24

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Unió nem vet ki szankciókat Kirill pátriárka orosz egyházfőre, hogy Magyarország ne vétózza meg az Oroszország elleni hatodik szankciós csomagot – írja a Welt. Eleinte tervben volt, hogy a pátriárka is felkerüljön a listára, de végül lehagyták. A szankciós csomagot – aminek fontos eleme az olajembargó – csütörtökön fogadták el a tagállamok. A hírt Szijjártó Péter is megerősítette a Facebookon.

Korábban írtunk arról, hogy sajtóértesülések szerint Magyarország vétóra készül a pátriárka miatt. Orbán Viktor erre úgy reagált, hogy mindenki ismeri a magyar kormány álláspontját a kérdésben, és az EU-csúcson senki nem emelt szót ellene.

A kormány álláspontját Orbán május elején ismertette a Kossuth Rádióban. Azt mondta, hogy nem támogatják, hogy egyházi vezetőket tegyenek fel a szankciós listára, mert ez érinti a magyarországi közösségek vallásszabadságának kérdését.

„Most kaptam is egy levelet a magyarországi ortodoxok gyülekezetétől és közösségétől, amely megkér arra, hogy ez ellen mindent tegyek meg. Úgyhogy most van a nagy ügy, ez az olaj, de van egy elvi szempontból tán még fontosabb, de gazdasági jelentőségét tekintve azért más dimenziójú ügy, ez Kirill pátriárkának az ügye. Azt mi nem fogjuk támogatni, hogy egyházi vezetőket tegyenek föl szankciós listára, ez érinti a magyarországi közösségek vallásszabadságának kérdését, és ez szent és sérthetetlen”

írta a Hirado.hu.

Buda Péter nemzetbiztonsági és külpolitikai szakértő, volt nemzetbiztonsági főtiszt egy márciusi véleménycikkben fejtette ki, miért fontos és veszélyes a orosz állam és az ortodox egyház szoros összefonódása.

Kirill Vlagyimir Putyin egyik fontos szövetségese. Fontosnak tartja az orosz birodalomépítést – bár ez az ő olvasatában nemzetegyesítés –, és miséken többször ismételte már az állami háborús különleges katonai műveletes propagandát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!