Kínában alapított bankkal terjeszkedik az OTP
Fogyasztási hitelezési vegyesvállalatot alapítanak. Az MNB már rá is bólintott, már csak a kínai engedélyek kellenek.
Stabil a Honvédkórházban megkéselt orvos állapota
A 39 éves orvost csütörtök este szúrta mellkason egy beteg. A férfit elfogták, de nem tett vallomást.
Az UEFA elnézést kért a BL-döntőn látottak miatt: Soha többé nem történhet ilyen
Több Liverpool-szurkoló nem jutott be a 36 perces késéssel indult mérkőzésre, volt, akit könnygázzal is lefújtak.
Gyöngybetűkkel küldi Isten áldását a tanároknak Németh Szilárd
Egy tulipán is jutott az üdvözletre.
1,5 millióról 3,5 millióra emelnék Orbán Viktor fizetését
A 61 oldalas salátatörvényben az is szerepel, hogy ezentúl nem az átlagbérhez viszonyítsák a politikai vezetők fizetését, hanem Orbán szabadon dönthessen azokról.
Új egészségügyi államtitkár: Sok műtét olyan betegek miatt maradt el, akik nem vállalták a...
Takács Péter az egészségügyi rendszer finanszírozásának átdolgozásáról is beszélt.
Tényfeltáró vizsgálatot indítottak az aszódi kettős gyilkosság ügyében
A rendőrség szeretné megismerni az eset részleteit, előzményeit, hogy konkrét és általános következtetésekre juthassanak.
Eurologus: A kőolajszármazékok vásárlásába kerülhetett a Kirill pátriárka melletti kiállás a...
Végleges az is, hogy nincs rögzített időtartama az EU-s olajembargó alóli magyar mentességnek.
A viking hadúr, akit egy levágott fej ölt meg
Tanulságos és véres történet arról, hogy a 9. században mennyire kezdetleges volt az orvostudomány.
Senki nem építi úgy a brandjét, mint Darth Vader SS-osztagja
Röpködtek a Jedik nevei az Obi-Wan harmadik részében, de bekúszott egy Barátok közt-szál is a legendás Jedi életébe, és egy nagy visszatérő is felbukkan erősen spoileres magyarázónkban.
Kövess minket Facebookon is!