Befutott az első 2023-as F1-kocsi, feketére vált a Haas

2023. január 31. – 15:07

Másolás

Vágólapra másolva



A szokottnál is titkolózóbbra sikerült a 2022-es Forma–1-es szezon előtti bemutatóidőszak, hiszen a sportág történetének legnagyobb szabályváltozásának idején senki nem akarta idő előtt felfedni a riválisok számára, mivel is készült az új idényre. Bár idén már nem jön radikális változás az autón, az előzetes hírek alapján azért így sem változik az alaphelyzet, a csapatok nagyobb része inkább csak az új festését, és nem az új autóját mutatja meg.

Mit kaptunk?

Így tett az első 2023-as bemutatót megtartó Haas is, ami csak számítógépes képeket adott ki a VF-23 névre keresztelt autóról.

Mi az új az autón?

A festésnél tovább nem érdemes – és nagyon nem is lehet – menni, lévén, hogy nem valódi, fizikai formában létező autóról kaptunk képeket. Így nincs is túl sok mindent taglalni róla azon túl, ami egyből szembetűnő: 2023-ban a fekete lesz a domináns szín az amerikai csapatnál, ami mellett a tavaly már megszokott piros és fehér látható majd.

A fekete előtérbe kerülése egyébként részben az autó festésével való spórolásra vezethető vissza, tavalyhoz képest két kilóval, 796 kilogrammra csökkent az autók minimális súlya, és ezt a minimumhatárt a szezon végére is csak a mezőny nagyon vékony szelete érte el, tehát a többség túlsúllyal versenyzett. Ahol pedig minden ezredmásodperc számít, azon spórolnak, amin csak tudnak – ezért is lett a szezon végére olyan sok a fekete rész a legtöbb versenyautón, ez ugyanis a borításhoz használt szénszálas anyag alapszíne.

Mit mond a csapat?

„A tavalyi teljesítményünk után van mire építenünk. Az egész szervezet keményen dolgozott azért, hogy eljussunk idáig, és nyilvánvalóan Kevin (Magnussen) és Nico (Hülkenberg) személyében két bizonyítottan pontszerző tehetség ül a volán mögött. Alig várom, hogy elkezdjük a munkát” – áll a csapattulajdonos Gene Haas közleményében.

Mi változik náluk 2023-ra?

Az új szezonra lesz egy új pilótájuk is – Kevin Magnussen marad, Mick Schumacher helyett viszont a 35 éves Nico Hülkenbergből csinálnak visszatérőt. A német versenyző 2020 óta összesen öt futamon kapott lehetőséget, idén viszont 23-szor kell majd bizonyítania.

Említhető újdonság még az orosz–ukrán háború miatt kieső Uralkali után újra lesz főszponzoruk, a MoneyGram segítségével ráadásul már majdnem annyi pénzből gazdálkodhatnak, hogy elérjék a költségplafont, és a maximálisan megengedett összeget, 135 millió dollárt költhessék egy adott szezonban. A MoneyGram szerepvállalása egyébként az eddigi legnagyobb pénzügyi kontribúció feléjük a csapat közlése szerint, tehát mindenképpen bizakodhatnak a következő évekre nézve.

Mi jön most?

  • február 3. – Red Bull (új festés)
  • február 6. – Williams (szezonindító bemutató)
  • február 7. – Alfa Romeo
  • február 11. – AlphaTauri
  • február 13. – Aston Martin
  • február 13. – McLaren
  • február 14. – Ferrari
  • február 15. – Mercedes
  • február 15. – Alpine
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!