Az Akadémiai Dolgozók Fóruma Csák János miniszterrel szemben nemhogy javulást, de inkább romlást lát a modellváltó egyetemeknél

2023. január 23. – 08:17

Másolás

Vágólapra másolva

Egészen másképp látja a magyar felsőoktatás helyzetét az akadémiai kutatóhálózatban foglalkoztatottakat tömörítő szervezet, Akadémia Dolgozók Fóruma, mint Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter teszi. Csák vasárnap nyilatkozta azt, hogy óriási javulást lát az alapítványi fenntartásban működő egyetemeknél. A miniszter a publikációk, a hazai és külföldi hallgatók számában és a nemzetközi rangsorokban elért helyezésekben látja az előrelépést, szerinte mindhárom területen „gyors és előremutató eredmények születtek”.

Akadémia Dolgozók Fóruma még aznap Facebook-bejegyzésben reagált, melyben azt írják, hogy az „adatokból kiderül, sehol nem látható az óriási javulás semmilyen mutató tekintetében, egyes egyetemeknél ugyanakkor kifejezetten visszaesés mutatható ki. Egyértelmű, az egyetemek alapítványba szervezése semmiképpen nem sikertörténet. Az EU-s támogatások elapadása és a nemzetközi kapcsolatok ebből következő sérülése miatt egyértelműen kudarcról beszélhetünk.”

A szervezet közölte is a Magyar Tudományos Művek Tárában (MTMT) fellelhető adatokat a publikációkra vonatkozóan, a listába belevették a modellváltásban nem érintett BME és ELTE adatait is (a 2022-es adatok vélhetően nem véglegesek):

Hozzáteszik, a TIMES Higher Education (THE) rangsor szerint is csak SOTE és az Óbudai Egyetem esetén látható javulás, számos egyetem esetén visszaesés tapasztalható.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!