Pál Tamás

Pál Tamás

A járvány kitörése óta 15-20 százalékkal kevesebb daganatos beteget diagnosztizáltak Magyarországon
Jelenleg mintegy 5000 fel nem ismert beteg nem kap kezelést egy kutatás szerint.
Pornószínészről készült képpel terjed egy oltásellenes álhír
A fotón szereplő férfi valójában nem orvos, hanem Johnny Sins amerikai pornószínész.
Alapkamatot emelt a jegybank, egyből gyengült a forint
A Monetáris Tanács 1,80 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot. A döntés után az euró jegyzése pár perc alatt 361,15 forintra emelkedett.
A világ egyik legerősebb szuperszámítógépét építené meg az OTP Bank és az ITM
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter egy szándéknyilatkozatot is aláírt erről.
A Századvég máris megmérte, hogy Orbánt többen akarják miniszterelnöknek, mint Márki-Zayt
A kormányközeli kutatóintézet szerint a magyarok 52 százaléka azt szeretné, ha Orbán Viktor maradna a miniszterelnök.
Pornográf felvételt készített egy kiskorú lányról egy férfi, aki ellen már korábban is folyt...
A húszas évei elején járó férfi 2020 májusában ismerkedett meg a tizennégy év alatti lánnyal.
2024-től már elektromos autókat is gyártana a Xiaomi
A kínai okostelefon-gyártó a következő tíz évben 10 milliárd dollárt akar az autógyártásba fektetni.
Magyar gimnazista nyerte az egyik legrangosabb oxfordi esszéversenyt
A veszprémi Lovassy László Gimnázium tanulója, Csákány Olivér kapta az idei Mary Renault-díjat.
Kövess minket Facebookon is!