Öt embert letartóztattak, egyet bűnügyi felügyelet alá helyeztek a Pénzügyminisztériumot érintő korrupciós ügyben

2022. április 22. – 17:18

Másolás

Vágólapra másolva

Öt személyt letartóztatásba, egyet pedig bűnügyi felügyelet alá helyeztek a Pénzügyminisztériumban történt, uniós pályázatokkal kapcsolatos vesztegetési ügyben – írja a Fővárosi Törvényszék közleménye.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2022. május 22-ig – rendelte el négy férfi és egy nő letartóztatását, illetve négy hónapra egy férfi bűnügyi felügyeletét, akiket hivatali vesztegetés bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint négyen – hivatali kötelességüket megszegve – jogtalan előnyért cserébe pályázatíróknak és cégvezetőknek segítettek abban, hogy támogatási kérelmeik sikeresek legyenek, illetve az azokkal kapcsolatban indított ellenőrzések kedvezően végződjenek a pályázók számára. Egy ötödik gyanúsított a három társa tevékenységét kapcsolattartással támogatta, míg a hatodik terhelt egy projektmenedzser volt, aki a segítségért cserébe vesztegetési pénzt juttatott az egyik terheltnek.

Az ügyészség öt gyanúsított letartóztatásának és egy terhelt bűnügyi felügyeletének elrendelését indítványozta. A kiszabható büntetések maximuma 7 és fél, 12, illetve 15 év szabadságvesztés lehet. A nyomozás jelenleg is folyamatban van. A bíróság szerint megalapozottan lehet attól tartani, hogy a terheltek közül öten szabadlábon hagyásuk esetén befolyásolnák az eljárásban érintett személyeket, valamint bizonyítékokat vagy vagyonelkobzás alá eső dolgokat rejtenének el vagy semmisítenének meg. A döntések egyik gyanúsított vonatkozásában sem véglegesek.

A Központi Nyomozó Főügyészség korábban tizennyolc embert hallgatott ki az üggyel kapcsolatban. A nyomozók több mint 25 helyen végeztek kutatást, az ügyészség több mint kétszáz millió forint készpénzt, megközelítőleg hatvan millió forint összegben értékpapírt és egy – készpénzért vásárolt – negyven millió forint értékű autót foglalt le, valamint több ingatlan zár alá vételét rendelte el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!