Éles lőszerrel lőtt a tüntető tömegbe a mianmari rendőrség
Egy húszas éveiben járó nő a fején sérült meg.
Varga Judit: Szél Bernadett aláássa az áldozatsegítő rendszerbe vetett bizalmat
Az igazságügyi miniszter szerint a képviselő rosszindulatú posztokat írogat.
Főszerkesztőt váltott a Népszava
Nagy György családi okok miatt lép hátra, a helyét az eddigi főszerkesztő-helyettes, Friss Róbert veszi át.
Alig néhány milliárd forint EU-s támogatás elosztásáról dönthet Budapest vezetése a következő hét...
A források 80 százalékát a kiemelt kormányzati projektekre költik.
A kormány is részt vesz a Dunaferr stratégiai partnerének bevonásában
A dolgozók egy része már ötödik hónapja nem kapja meg egy összegben a fizetését.
A Tesla befektetése rekordmagasra növelte a bitcoin értékét
Kedden már a 48 ezer dollárt is meghaladta a kriptovaluta árfolyama.
Az önkormányzatokon múlik, feloldják-e az avarégetési tilalmat
A kormány a járványhelyzetre hivatkozva adta meg erre a lehetőséget.
Elnézést kért Parragh László az ötezer forintos nyilatkozatáért
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint a nyilvánosság nem ismerte meg a teljes gondolatmenetét.
Nem tetszik a Fidesznek, hogy Presser és Kocsis Zoltán zeneiskolájába költözik a FreeSzfe
Niedermüller Péter polgármester azt reméli, hogy a Damjanich utcában lévő épület Erzsébetváros Budapest egyik kulturális központja lesz.
A nők elleni erőszakról indít konzultációt az Európai Bizottság
Felmérik, hogy a tagállamok milyen intézkedéseket vezettek be az ilyen bántalmazások ellen.
Kövess minket Facebookon is!