Ősztől négy parkolózónára oszthatják fel a fővárost

2022. június 23. – 20:16

Másolás

Vágólapra másolva

Átalakítaná és egységesítené a budapesti parkolási rendszert a fővárosi önkormányzat – mondta Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes egy csütörtöki háttérbeszélgetésen, amelyről a Hvg.hu számolt be.

Az új parkolási rendszerről szóló előterjesztést a közgyűlés jövő szerdai ülésén fogadhatják el a képviselők. Ha ez megtörténik, az új rendszer szeptember első hetében léphet életbe.

Kiss Ambrus azt mondta, négy parkolózónára akarják felosztani a fővárost, de hogy pontosan hol fognak húzódni a határok, azt még nem tudta megmondani. Annyi biztos, hogy a négy körzetben négy eltérő tarifával számolnak.

  • Az elsőben 600 forintba kerülne óránként a parkolás, és 8 és 22 óra között kellene a díjat fizetni;
  • a másodikban 450 forintot kellene óránként fizetni reggel 8 és este 8 óra között;
  • a harmadikban 300 forint lenne az óránkénti díj reggel 8 és délután 6 óra között;
  • a negyedikben pedig 200 forint lenne az óradíj reggel 8 és 12 óra között.

A főpolgármester-helyettes szerint az új rendszertől „átlátható és világos” lenne a budapesti parkolási rendszer. Kiss arról is beszélt, hogy átalakul a tömegközlekedés pótdíjazási rendszere, és várhatóan néhány jegy is drágulni fog.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!