Nem lennénk, ha nem lettetek volna, nem leszünk, ha nem vagytok!
Állj ki a Telexért
adód -ával!
2025. 05. 07., szerda
Gizella
Erdoğan nyerte az elnökválasztást, újabb öt évre ő vezeti Törökországot
Hivatalosan bejelentették, hogy 52,14 százalékot ért el, ellenzéki kihívója, Kemal Kılıçdaroğlu 47,86 százalékon végzett. Az elnök hívei már a számolás közben ünneplésbe kezdtek, a legnagyobb...
A súlyos vonatbaleset és a lehallgatási botrány árnyékában választanak Görögországban
2023. május 21. – 06:50 - Ferenci Ármin
A technokrata Kiriákosz Micotákisz első mandátuma alatt Görögország kilábalni látszott az adósságválság súlyos utóhatásaiból, noha az infláció is központi téma a választáson. A kormányfő pártja...
Erdoğan éjjeli beszédében látott esélyt az első fordulós győzelmére, Kılıçdaroğlu szerint a...
2023. május 15. – 01:00 - Ferenci Ármin
Pártja ankarai székházának erkélyéről mondott beszédet a híveinek a török elnök, akire aztán reagált ellenzéki riválisa is.
Mindkét jelölt 50 százalék alatt, egyre valószínűbb a második forduló a török elnökválasztáson
Hajnalra sem lett meg a végeredmény a török elnök- és parlamenti választásokon. A szavazatok 91,93 százalékos feldolgozottságánál Erdoğan elnök 49,49, az ellenzéki Kılıçdaroğlu 44,79 százalékon...
Nincs ennél britebb dolog: három órát állni a zuhogó esőben, hogy láthassuk a koronázást
Az esővel dacolva több százezren ünnepelték III. Károly királlyá koronázását Londonban. Az ünneplők közé magyarok és tüntetők is vegyültek. Helyszíni riport.
Az egész világ III. Károly megkoronázására figyel
2023. május 6. – 05:08 - Ferenci Ármin
Középkori hagyományok, hűségeskü, ezeréves kanál és a világ legnagyobb gyémántja: nem mindennapi körülmények között fogják királlyá koronázni a már tavaly trónra lépett brit uralkodót, habár a...
Szétverték az öldöklő bandaháborút, de ennek súlyos ára van
2023. április 8. – 20:29 - Ferenci Ármin
A magát a világ legmenőbb diktátoraként reklámozó Nayib Bukele elnök egy éve indított harcot a lakosságot terrorizáló bűnbandák ellen Salvadorban, ahol arányosan sokáig a legtöbb gyilkosság történt...
A konzervatívok nyerték a finn választásokat, a Sanna Marin-féle kormánypárt harmadik lett
2023. április 2. – 17:12 - Ferenci Ármin
A konzervatív Nemzeti Szövetség 20,8%-kal megnyerte a választást. Mögöttük a jobboldali populista Finnek Pártja 20%-kal, míg a szocdemek 19,9%-kal végeztek a szavazatok szinte teljes feldolgozása...
Bolsonaro a választási vereség után csütörtökön visszatér Brazíliába, az érkezése újra...
2023. március 30. – 05:21 - Ferenci Ármin
A korábbi elnök a választási veresége után távozott Floridába. Számos ügy van folyamatban ellene, melyek akár börtönbe is juttathatják.
Lézerfegyverek és űrrakéták: Reagan 40 éve lepte meg a világot a csillagháborús tervvel
2023. március 23. – 20:00 - Ferenci Ármin
Az amerikai elnök 1983. március 23-án kérte meg országának legnevesebb tudósait, hogy vessenek véget az atomfegyverek korszakának. A Star Wars néven elhíresült, dollármilliárdokat felemésztő...