A múlt hét elején Miért vette át a vezetést Donald Trump a választási előrejelzésünkben címmel jelent meg vezércikk az Economiston, amelyben a brit lap azt taglalja, hogyan tört előre a korábbi amerikai elnök a november 5-i elnökválasztás eredményét előrejelző statisztikai modelljükben. Alig nyolc nappal a választás előtt 54 százalékra teszik annak az esélyét, hogy Donald Trump nyeri a választást, míg Kamala Harris alelnök győzelmét 45 százalékra.
Trump hónapok óta először vezetett az Economist előrejelzésében, a republikánus jelölt erősödését azonban más modellek is mutatták. A közvélemény-kutatásokat aggregáló FiveThirtyEight oldalán 54–46, Nate Silver adatguru modelljében pedig 52,9–46,8 arányban tartják valószínűbbnek Trump győzelmét. Egyetértenek a modellekkel a különböző fogadási piacok, amelyek szintén Trumpot tartják az esélyesebbnek.
A különböző országos felméréseket összesítő modellekben Harris vezet, ám előnye észrevehetően csökkent az elmúlt hetekben. Ráadásul Trump hibahatáron belüli előnnyel ugyan, de hajszálnyival átvette a vezetést vagy erősödött több olyan kulcsfontosságú államban, amelyek igazából el fogják dönteni a választást. Ez egyaránt igaz a diverz déli államokra és a fehér munkásosztály által dominált északi rozsdaövezetre, a két régióra, ahol a legtöbb csatatérállam található (arról itt írtunk részletesen, hogy mik a csatatérállamok, és hogyan döntheti el végül akár néhány százezer ember szavazata is a választást).
Harris ellen dolgozik Joe Biden demokrata elnök népszerűtlensége és az amerikai gazdaság negatív percepciója is. Az ország lakosságának nagy része ugyanis elégedetlen a pénzügyi helyzetével, és váltig állítja, hogy jobban élt Trump elnöksége alatt. Teszik mindezt annak ellenére, hogy több objektív gazdasági mutató szerint az átlag amerikai jobban él 2024-ben, mint a Covid-járvány előtt.
Néhány elemző pont ezekre a fundamentumokra hivatkozva gondolja azt, hogy alapjáraton, azaz markáns események híján Trumpnak kéne behúznia a választást. Mintha ezt támasztaná alá a felmérések trendvonala is: amíg Biden vissza nem lépett az elnökjelöltségtől, magasan Trump vezetett, majd Harris berobbanásával hátrébb szorult. A szeptemberi tévévita Harris és Trump között az alelnök kiütéses győzelmével zárult, a vitát követő felmérésekben pedig nőtt is kicsit az előnye a republikánus politikussal szemben.
Trump azonban nem ment bele újabb vitába, más esemény pedig nem tudott ahhoz hasonló lökést adni Harrisnek. A verseny így lassan visszatért a normális kerékvágásba egy olyan évben, amikor a nyugati demokráciákban sorban dobják ki az épp hatalmon lévő kormányokat. Érthető tehát a demokraták aggodalma, akik közül néhányan úgy érzik, kezd kicsúszni a küzdelem Harris kezéből. Ugyanakkor O’Malley Dillon kampányigazgató egy pénzügyi támogatókkal tartott beszélgetésen beszámolók szerint kijelentette, hogy Harrisnek jó esélyei vannak a győzelemre, ha megfelelően hajtják végre az utolsó hetekre kialakított terveiket a választási körzetekben.
A kampányhajrába érve mindkét jelölt megpróbálja megszólítani a kevés középen álló szavazót, akik még bizonytalannak vallják magukat, és akik döntőek lehetnek egy kiélezett versenyben. Trump felerősítette populista retorikáját, és az illegális bevándorlók deportálásától kezdve a borravaló adómentességéig mindent beígért, ami népszerű az amerikaiak körében. Harris eközben republikánus nagyágyúkkal is kampányolt, abban bízva, hogy a Trumpot taszítónak találó mérsékelt konzervatív szavazók végül behúzzák az ikszet rá mint demokrata jelöltre.
Az majd csak a választás után derül ki, melyikük stratégiája bizonyult sikeresebbnek, ám a demokratáknak aggasztó jel lehet a republikánusok meglepően jó szereplése a korai szavazók között (több államban már a szavazás napja előtt leadhatják a szavazatukat a választók). Szintén gondot okozhat a demokrata bázist megosztó közel-keleti válság eszkalációja és a fiatal szavazók ebből fakadó lemorzsolódása.
Ezzel együtt a legfontosabb közvélemény-kutatók szerint a felmérések olyan szoros eredményt jeleznek előre, hogy lehetetlen megmondani, ki jelenleg a favorit. Persze nem kizárt, hogy az előző két választáshoz hasonlóan idén is alulmérik Trumpot, aki már egy történelmi szinten átlagosnak tekinthető felmérési hibával is simán behúzná az elnökséget. De ugyanez igaz Harrisre is, hiszen a csatatérállamok többsége 2 százalékpontos különbségen belül van.
Mit mondanak a modellek?
Az amerikai választási rendszerben a leadott szavazatok arányát nem országos szinten érdemes nézni, hanem az egyes államokra kell koncentrálni. Az államok (két kisebb kivétellel) a győztes mindent visz elve szerint delegálnak elektorokat, vagyis olyan küldötteket, akik aztán személyesen választják meg az elnököt az elektori kollégiumban. Így előfordulhat az, hogy egy jelölt országosan több szavazatot kap ellenfelénél, mégis elveszti a választást, ahogy az történt például 2016-ban a demokrata Hillary Clintonnal.
A legtöbb választási modell éppen ezért az úgynevezett fundamentumok mellett (a hivatalban lévő elnök népszerűségi mutatói, gazdasági hangulatindexek, stb.) egyszerre veszi figyelembe az országos közvélemény-kutatásokat és az egyes államokban végzett felméréseket. Demokrata szempontból Nate Silver modellje volt sokáig a legpesszimistább, amely a múlt héten 53,7 százaléknyi esélyt adott Trump választási győzelmére, és körülbelül 30 százalékot arra, hogy országos szinten is ő kap több szavazatot. Silver számít talán a legnagyobb névnek a választási modellezők körében, mivel nemcsak Barack Obama volt amerikai elnök győzelmeit jelezte előre, de 2016-ban az ő modellje adta a legtöbb esélyt egy esetleges Trump-győzelemnek.
Silver már hosszú ideje bírálja a Demokrata Párt elitjét, amiért nem állították korábban félre a népszerűtlen Bident. Szerinte ugyanis Biden akkora deficittel indult Trumppal szemben, hogy Harrisnek szinte vert helyzetből kellett felküzdenie magát a mostani fej fej melletti pozícióba. A statisztikus a múlt héten azt írta a New York Timesban, hogy ugyan ilyen szoros felmérések mellett az 50-50 az egyetlen helyes előrejelzés,
de ha a megérzéseire hallgatna, akkor Trump győzelmére tippelne.
Utána persze rögtön hozzátette, hogy senki megérzéseiben sem érdemes bízni, még az övéiben sem.
Silver eredetileg a FiveThirtyEight nevű közvéleménykutatás-aggregátornál dolgozott, ahonnan azonban 2023-ban távozott a modelljével együtt. A helyére G. Elliott Morris érkezett, akinek a modellje nyáron elég furcsa módon Biden győzelmét vetítette előre, miközben akkor mindenki más Trumpot tartotta favoritnak. Morris azóta saját bevallása szerint valamit változtatott a modell beállításain, október végére pedig csak egy hajszálnyival ugyan, de ők is Trump-győzelmet tartottak valószínűbbnek.
A FiveThirtyEight oldalán a közvélemény-kutatások átlagát érdemes még nézni, ahol országos szinten Harris előnye 2,8 százalékról 1,3 százalékra csökkent az elmúlt hónapban. Ez sokak szerint nem lenne elég Harrisnek ahhoz, hogy behúzza az elektori kollégiumot. Az északi rozsdaövezet csatatérállamaiban (Michigan, Pennsylvania, Wisconsin) és a szoros déli és nyugati államokban (Georgia, Észak-Karolina, Nevada, Arizona) ugyanis Trump az országos szavazatarányánál jobban szerepelt az elmúlt két választáson. A legtöbb elemző úgy gondolja, Harrisnek legalább 2–3 százalékkal Trump előtt kell végeznie az országos szavazatarányban, hogy legyen esélye az elektori kollégiumban.
Hasonló történetet mutat be az Economist választási modellje, amelyben október végére szintén Trump került előnybe. A váltást bemutató cikkükben azt írják, a republikánus elnökjelölt vélhetően konszolidálta a párt bázisát, így sikerült feltornásznia magát 47 és 48 százalék közé országos szinten. Azt is megjegyzik viszont, hogy az egyes államokban Trump nem erősödött annyit, mint az országos felmérésekben.
A New York Timesnak a Siena Egyetemmel közös közvélemény-kutatásai az ország legjobbjának számítanak. A választás előtti utolsó felmérésük 48 százalékot mért Harrisnek és Trumpnak egyaránt, ami a fentebb említett okok miatt inkább egy Trump-győzelmet valószínűsít. Ezzel együtt Nate Cohn, az újság fő politikai elemzője kiemelte, lát arra utaló jeleket, hogy Trump erősödése a stabilan republikánus, illetve stabilan demokrata államokra koncentrálódik. Ez megmagyarázná azt, hogy a csatatérállamokban végzett kutatásokban miért nem látszódik annyira az országosan mért Trump-lendület. Cohn hétfői helyzetértékelésében arról írt, hogy Harris előnye augusztus közepe óta nem volt ennyire alacsony országosan, viszont a csatatérállamok továbbra is rettentő szorosak, és egyik jelöltnek sincs kézzelfogható előnye az elnökválasztást végül majd eldöntő hét államban.
Extrém esetben ez akár azt is eredményezheti, hogy Trump országos szinten több voksot kap Harrisnél, ám mégis elveszíti a választást. Ez a forgatókönyv nem túl valószínű, ám egybeesne a 2022-es félidős választások eredményeivel, amikor a demokraták rendre felülteljesítettek a csatatérállamokban, míg a baloldali fellegvárakban a republikánusok értek el meglepő győzelmeket.
Nyolc nappal az elnökválasztás napja előtt a legnagyobb választási modellek közül a Split Ticket az egyetlen, amelyik Harris-győzelmet vetít előre. A pár amatőr választási elemző hobbiprojektjének indult, de 2022-ben meglepően pontosnak bizonyult modell október végén 53 százaléknyi esélyt ad a demokrata jelöltnek.
Komisz közvélemény-kutatások
Mindent összevetve a választási modellek legjobb esetben is csak leheletnyi előnyt prognosztizálnak egyik vagy másik jelöltnek. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az elmúlt hónap felmérései gyanúsan a döntetlen felé konvergáltak. Ezt persze magyarázhatja az, hogy az összes kutatónak sikerül pontosan lemérnie a verseny állását, ám néhány elemző inkább arra hajlik, hogy a törvényszerűen előforduló kiugró értékeket inkább nem publikálják. Erre egyelőre nincsen semmi kézzelfogható bizonyíték, ám a herdingnek nevezett jelenség már korábban is vezetett rendszerszintű félremérésekhez.
Ráadásul az elmúlt két elnökválasztáson a kutatók többsége jelentősen alulmérte Trump támogatottságát, ami komoly bizalmi válsághoz vezetett a szektorban. Ez pedig arra ösztönözheti a kutatókat, hogy semmilyen körülmények között ne becsüljék alá Trumpot 2024-ben. Azt lehet tudni, hogy a közvélemény-kutatók ilyen-olyan statisztikai módszerekkel megpróbálják kiküszöbölni azokat a hibákat, amelyek szerintük az elmúlt két ciklus fiaskóihoz vezettek. Egyes elemzők szerint ez viszont ahhoz vezethet, hogy a kutatók a ló másik oldalára esve valamelyest túlbecsülik Trump támogatottságát.
Ehhez szorosan kapcsolódik az is, hogy nagy távlatokban mérve lehetetlen megjósolni, melyik irányba fognak tévedni a közvélemény-kutatások. Ez magyarul azt jelenti, hogy csak azért, mert 2016-ban és 2020-ban is alulmérték Trumpot, még nem biztos, hogy 2024-ben is ugyanez fog történni. A 2022-es félidős választásokon például a demokraták szerepeltek jobban annál, mint amit a felmérések jósoltak nekik.
It's the economy, stupid
Akár bízunk a közvélemény-kutatásokban, akár nem, egyszerű lenne megmagyarázni Trump támogatottságának a növekedését. Egyrészt neki kedveznek a fundamentumok: Biden népszerűségi mutatója 39–40 százalék között mozog, amerikai elnök pedig ilyen alacsony értékkel nem nyert újraválasztást. Nem véletlen, hogy a Trump-kampány megpróbálja teljesen Bidenhez láncolni Harrist.
Emellett az amerikai lakosságnak nagyon negatív megélése van az ország gazdaságáról. Ezt több adatsor is igazolja: a megkérdezett amerikaiak hatvan százaléka szerint az amerikai gazdaság recesszióban van, a fele szerint jobban éltek négy éve, mint most, jelentős részük pedig a járvány után tényleg magas, de az utóbbi két évben lecsengő inflációt tartja az ország legfontosabb problémájának.
Az amerikai gazdaság negatív megítélése azért érdekes, mert nincs összhangban az objektív mutatókkal (erről részletesen itt írtunk). Ugyanis az Egyesült Államok gazdasága lábalt ki a leggyorsabban a járványból, azóta pedig messze Amerika mutatta be a legnagyobb gazdasági növekedést a fejlett országok közül. Szintén Amerika könyvelheti el a legnagyobb reálbér-növekedést, amiből ráadásul az alacsony jövedelműek profitáltak igazán.
Az egy emberre eső fogyasztás valamelyest csökkent a Covid-járvány alatt, ám az elmúlt évben visszailleszkedett a 2020 előtti trendbe. A nagy amerikai tőzsdeindexek továbbra is rekordközeli értéken állnak, a Nemzetközi Valutalap pedig épp októberben javította az országra vonatkozó előrejelzéseit.
Az amerikai lakosság ráadásul annak ellenére ítéli meg borúsan az ország gazdasági állapotát, hogy a saját pénzügyi helyzetét jellemzően jóként írja le.
A lakosság gazdasági attitűdjeit vizsgáló michigani fogyasztói bizalmi index például soha nem mért akkora eltérést a szubjektív és objektív mutatók között, mint az elmúlt két évben.
Egyes elemzők azzal vágnak vissza a hurráoptimistáknak, hogy az amerikai lakosság a nyolcvanas évek óta nem tapasztalt olyan magas inflációt, mint az elmúlt pár évben, így érthető, miért mérgesek a választók (az már más kérdés, miért Bident teszik felelőssé, amikor az egész világon magas infláció tombolt). Ráadásul az ember hamarabb észreveszi azt, hogy drágult egy átlagos bevásárlása, mint azt, hogy a korábbi évekhez képest több mindent tud venni a fizetéséből.
Akármi is a lakosság borús helyzetképének az oka, a választók jellemzően Trumpot tartják alkalmasabbnak arra, hogy javítson a gazdaság helyzetén. Ez jelentős előny egy olyan időszakban, amikor az emberek elsöprő többsége úgy gondolja, jobban élt négy évvel ezelőtt.
Trump újra előhúzta a bevándorlást
Trump emellett több kardinális kérdésben is sikeresen tematizálni tudta a kampányt. A nyugati világ többi országához hasonlóan például Amerikában is jelentős jobbra tolódás zajlik a bevándorlás kérdésében, Trump pedig megpróbálja Harrist gyengekezű bürokrataként keretezni, aki képtelen volt megvédeni az ország határait.
Trump azt használja ki, hogy Biden még korábban Harrisre bízta a rendrakást a mexikói–amerikai határon kialakult helyzetben. Az illegális határátlépések száma ugyanis rekordméreteket öltött Biden elnökségének első éveiben, ami egy idő után komoly fejtörést jelentett az elnöknek. A határátlépések száma végül csak Biden 2023-as rendeletével kezdett el csökkenni.
Trump a hétvégén tartott kampányrendezvényeinek is központi témájává tette a kérdést. A korábban egy konteó nyomán az ohiói Springfieldbe kutya- és macskaevő haiti migránsokat vizionáló republikánus elnökjelölt vasárnap a Madison Square Gardenben tartott kampányeseményén odáig jutott, hogy a migránsokat elvetemült és vérszomjas bűnözőknek nevezte, és megígérte, hogy ha megválasztják, az amerikai történelem legnagyobb deportálási programját indítja el.
Ugyanezen a kampánygyűlésen Tony Hinchcliffe humorista Puerto Ricót pedig egy lebegő szemétszigetnek nevezte – ugyan a sziget nem ad elektorokat, és nem szavazhat az elnökválasztáson, a fontos csatatérállam Pennslyvaniában nagy számú Puerto Ricó-i közösség él. Harris korábban el is látogatott egy Puerto Ricó-i étterembe Philadelphiában, Pennsylvania legnagyobb városában.
Az ehhez hasonló kijelentések így kedvezhetnek Harrisnek, miközben az orosz–ukrán háborúhoz és a közel-keleti konfliktushoz köthető külpolitikai zűrzavar sem segít neki. Ökölszabály, hogy instabil időszakokban az erőskezűnek gondolt vezetők felé húznak az emberek, Trump és Harris közül pedig a jelek szerint többen előbbit gondolják erősebbnek. (A kampány legfontosabb külpolitikai vonatkozásait legutóbbi Elektor adásunkban is átbeszéltük.)
Erre még rátesz egy lapáttal, hogy Izrael háborúi megosztják a demokrata tábort. Miközben a republikánusok egyértelműen Izrael mellett sorakoztak fel (egy hangos izolacionista kisebbséget leszámítva), addig a demokraták balszárnya inkább a palesztinokkal szimpatizál, és ellenzi Biden Izrael-párti politikáját. Az elmúlt hónap eseményei, például az Izraelbe egy éve rendszeresen átlövő Hezbollah ellen Libanonban megindított szárazföldi műveletek vagy Jahjá Szinvár Hamász-vezér likvidálása, pedig napirenden tartják a kérdést, állandóan arra kényszerítve Harrist, hogy megnyilvánuljon egy számára politikailag rettentő nehéz ügyben.
Jó példája a demokrata tábor megosztottságának az arab származású amerikaiak helyzete, akik ugyan országos szinten nem befolyásolják lényegesen a végeredményt, ám a kulcsfontosságú Michigan államban döntő szereppel bírhatnak. Itt ugyanis az állam lakosságának körülbelül két százalékát teszik ki, és így a mérleg nyelve lehetnek egy szoros választáson.
Ezek a szavazók jellemzően konzervatívak társadalmi kérdésekben, ám a republikánusok muszlimellenes retorikája miatt sokáig biztos demokrata szavazóknak számítottak. A gázai konfliktus miatt azonban nagy számban pártoltak el Bidentől, helyszíni riportok szerint pedig többen annak ellenére tervezik Trumpot támogatni, hogy a republikánus jelölt még inkább szabad kezet adna Izraelnek.
A két jelölt stratégiája
Miközben Trump az inflációval és bevándorlásellenességgel kampányol, addig a Beyoncéval is együtt kampányoló Harris az abortuszhoz való jog megvédését és Trump beszámíthatatlanságát helyezi előtérbe. Harris témái reflektálnak a tágabb kampánystratégiájára, amelyben a képzett, alapvetően konzervatív választókat próbálja meggyőzni.
Évtizedes trend a nyugati világban, hogy a sokáig baloldali pártokra szavazó szegényebb, képzetlen rétegek átvándorolnak a populista jobboldalra, míg a diplomás, gazdag választók a liberális értékeket védő balos pártok felé mozognak. Harris ezt a hullámot próbálja meglovagolni, többek között úgy, hogy Dick Cheney volt alelnök lányával, Liz Cheney egykori republikánus kongresszusi képviselővel együtt kampányolt.
Harris ezek mellett elment a jobboldali médiabirodalom zászlóshajójának számító Fox News stúdiójába, ahol egy meglehetősen ellenséges interjúban mutatta be magát a konzervatív nézőközönségnek. A közel félórás interjú során Harris próbálta elhatárolni magát Biden elnökségétől, és váltig állította, nyitott a republikánusokkal való együttműködésre.
A foxos szereplése sok elemző szerint rámutatott kampányának egyik legnagyobb ellentmondására.
Harrisnek ugyanis úgy kéne a változás jelöltjeként beállítania magát egy olyan országban, ahol a lakosság közel 80 százaléka szerint rossz irányba mennek a dolgok, hogy közben egy népszerűtlen adminisztráció második embere.
Mindeközben Trump Joe Rogan podcastszupersztárral ült le háromórás beszélgetésre, illetve különböző kriptovaluta-influenszerekkel kampányolva próbálja megszólítani a fiatal, mindenféle elittel szemben bizalmatlan választókat. Trumpék egyértelműen a politika iránt kevésbé érdeklődő, de a rendszerben csalódott szavazókban látják a győzelem kulcsát, akiket ilyen unortodox csatornákon keresztül tudnak elérni.
Az egyelőre nem tiszta, melyik jelölt kampánya bizonyul sikeresebbnek. Az viszont egyértelmű, hogy a republikánusok meglepően jól szerepelnek a korai szavazók között, akik közt 2020-ban és 2022-ben is sokkal több volt a demokrata. Ez jelenthet nagyon erős republikánus mozgósítást, de akár azt is, hogy az előző ciklusokban a választás napján szavazó republikánusok előbb adják le a voksukat.
A korai szavazókkal mindenesetre óvatosan kell bánni több dolog miatt is: egyrészt nem lehet tudni, hogy az egyes párt regisztrált szavazói kire szavaztak, másrészt sok államban olyan kevesen szavaznak a választás napja előtt, hogy nem érdemes túl sok mindent belelátni a szavazók viselkedésébe. Előfordulhat tehát, hogy ugyan sok republikánus választó megy el szavazni, de ezek nagyobb arányban szavaznak át Harrisre, mint az előre látható.
