Kamala Harris mellett kampányolt Beyoncé Texasban

2024. október 26. – 13:25

Másolás

Vágólapra másolva

Kamala Harris mellett kampányolt pénteken a Grammy-díjas amerikai énekesnő, Beyoncé, aki a Houstonban tartott demokrata nagygyűlésen beszédet is mondott. Sokan arra számítottak, hogy Beyoncé énekelni is fog, de a “kampánykoncert” elmaradt – számolt be róla a Sky News.

“Nem hírességként, nem politikusként, hanem anyaként vagyok itt. Anya vagyok, akit érdekel, hogy a gyerekei milyen világban élnek. Képzeljük el, hogy a lányaink úgy nőnek fel, hogy azt látják, mi minden lehetséges határok és korlátok nélkül. (…) Az összes férfi és nő, akik most itt vannak, és akik az egész országban nézik ezt, szükségünk van rátok!” – mondta Beyoncé, aki a beszéde végén az Egyesült Államok következő elnökeként konferálta fel Kamala Harrist. A korábbi hírek szerint az énekes négymillió dollárral támogathatta Harris kampányát.

A demokrata elnökjelölt Beyoncé Freedom című számára lépett színpadra, a kampánya kezdete óta ezt a számot használja himnuszként. Harris főként az abortusz kérdéséről beszélt a texasi közönségnek. Tisztázzuk: ha Donald Trump ismét győz, akkor országszerte be fogja tiltani az abortuszt” – mondta Harris.

"Ha valaki azt hiszi, hogy védve van Trump abortusztilalmaitól, mert Michiganben, Pennsylvaniában, Nevadában, New Yorkban, Kaliforniában vagy bármely más államban él, ahol a választók vagy a törvényhozók megvédték a reproduktív szabadságot, kérem, tudja meg: senki sincs védve, mert Donald Trump országos tilalma minden egyes államban törvényen kívül helyezi az abortuszt” – állította az Egyesült Államok jelenlegi alelnöke.

A Guardian beszámolója szerint Harris nem igazán számíthat arra, hogy a választáson elnyeri a hagyományosan republikánus párti Texas elektorait, ugyanakkor a helyi demokraták bizakodóak, miután a felmérések szerint váratlanul szoros szenátusi verseny várható a hivatalban lévő republikánus Ted Cruz szenátor és a demokrata Colin Allred kongresszusi képviselő között.

Az elmúlt hetekben és hónapokban több amerikai híresség is állást foglalt egyik vagy másik elnökjelölt mellett. A hollywoodi sztárok többsége inkább Harris felé húz, de a republikánus jelöltnek, Donald Trumpnak is bőven vannak ismert támogatói. Elon Musk mellett például a pankrátor Hulk Hogan, Azealia Banks, Amber Rose, Kid Rock és Steve Wynn is a volt elnököt támogatja.

Kedvenceink
Amerikai elnökválasztás
Tovább a mellékletre
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!