Elon Musk milliárdjai, vagy Taylor Swift csendes serege szól nagyobbat az elnökválasztáson?

Legfontosabb

2024. október 25. – 14:02

Elon Musk milliárdjai, vagy Taylor Swift csendes serege szól nagyobbat az elnökválasztáson?
Elon Musk beszél Donald Trump kampánygyűlésén a korábbi merénylet helyszínén a pennsylvaniai Butlerben 2024. október 5-én – Fotó: Carlos Barria / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Elon Musk márciusban még azt mondta, nem fogja pénzadományokkal támogatni sem Donald Trump, sem az akkori demokrata elnökjelölt, Joe Biden kampányát, az elnökválasztás hajrájája azonban ez gyökeresen megváltozott. Az egykori demokratából trumpistává vált Musk a nyáron jelentette be, hogy Trumpot támogatja, egy felkapott interjút készített vele, októberben pedig már egy gyűlésén is részt vett. De a világ leggazdagabb embere nemcsak sztárerejével segíti a republikánus elnökjelöltet, hanem mérhetetlen vagyonával is.

Október közepén kiderült, hogy 27,6 milliárd forintnyi dollárt öntött a Trump kampányát segítő szervezetébe, az America PAC-be, amit a csütörtökön nyilvánosságra hozott adatok szerint 118 millió dollárra (44 milliárd forint) növelt. Aztán azzal keltett nagy feltűnést, hogy egészen novemberig minden nap egymillió dollárt ad egy olyan, valamelyik csatatérállamban élő választónak, aki aláírja alkotmányvédelminek nevezett petícióját. Ez utóbbi azonban a szövetségi igazságügyi minisztérium szerint törvénysértő lehet.

Közben Kamala Harris sem maradt olyan, az egész világon híres támogató nélkül, aki Muskhoz hasonlóan fanatikus rajongók hadát tudhatja maga mögött. A demokrata elnökjelölt mögé más ismert emberek, hollywoodi hírességek és celebek mellett Taylor Swift, a világ leggazdagabb énekesnője állt be. Ő nem milliárd dolláros vagyonával, hanem kizárólag ismertségével segíti Harris kampányát, és a demokraták reményei szerint sikerül annyi fiatal rajongóját rávenni a szavazásra, hogy azzal győzelemre is segítheti a rendkívül szorosnak ígérkező választáson.

Van hatása a celebek támogatásának?

Az amerikai elnökválasztási kampányokba csak a hatvanas évek után kezdtek el igazán beszállni a hírességek, addig a zenészek és színészek szerződései megakadályozták, hogy szabadon elmondják véleményüket – mondta az NPR-nak Mark Harvey, a kansasi Saint Mary Egyetem docense, aki könyvet írt a celebek politikára gyakorolt hatásáról. Addig csak a legnagyobb sztárok engedhették meg maguknak, hogy szabadon kiálljanak egy jelölt mellett, mint például Frank Sinatra, és még Humphrey Bogart is a kirúgást kockáztatta volna, ha olyat tesz és mond, ami nem tetszik a stúdiójának – mondta Harvey.

Azonban hiába a több mint fél évszázados gyakorlat, nem lehet pontosan tudni, hogy van-e a celebek támogatásának bármilyen hatása is az elnökválasztásra.

„A bizonyítékok azt mutatják, hogy nincs” – mondta a CBS-nek David Schultz politológus professzor. Egyetlen egy biztos kivétel volt eddig, amikor az amerikai televíziózás nagyasszonya, Oprah Winfrey a 2008-as demokrata előválasztás alatt beállt Barack Obama mögé: a Northwestern Egyetem kutatása szerint Oprah támogatása egymillió szavazatot hozott a Hillary Clinton ellen a demokrata elnökjelöltségért küzdő Obamának.

A Harvard Egyetem egy idén augusztusban nyilvánosságra hozott kutatása ugyanakkor arra az eredményre jutott, hogy a sztároknak nagy hatásuk van arra, hogy többen menjenek el szavazni. Amikor Taylor Swift kirakta a Harrist támogató posztját az Instagramra, több mint négyszázezren látogattak el arra a kormányzati oldalra, ahol választónak regisztrálhatnak. Ha csak egy részük regisztrált, és utána el is megy szavazni, főleg az elnökválasztást valójában eldöntő csatatérállamokban, akkor szakértők szerint annak jelentős hatása lehet az választás kimenetére.

Musk személyesen is menne kopogtatni

A lényegében Trump alatt valamilyen kormányzati pozícióra is bejelentkező Musk hasonló módon próbálja győzelemre segíteni a saját jelöltjét, de ő erre személyes vonzereje helyett inkább vagyonát használja. A számos politikai akcióbizottság egyikeként szervezete, az America PAC hét kulcsfontosságú csatatérállamban igyekszik rávenni a potenciális Trump-szavazókat, hogy az elnökválasztás napján valóban adják is le a voksaikat.

A Wired szerint Musk négy hónap alatt több mint 32 millió megjelenést hozott Donald Trumpnak az X-en azzal, hogy a szervezete 166 ezer dollárért vett olyan hirdetéseket, amik a republikánus elnökjelölt támogatására buzdítanak.

Elon Musk X-bejegyzése 2024. október 6-án – Fotó: Stanislav Kogiku / AFP
Elon Musk X-bejegyzése 2024. október 6-án – Fotó: Stanislav Kogiku / AFP

A New York Times értesülései szerint a csoport nagyjából 2500 helyi szervezőt alkalmaz, míg a Guardian a helyzetet ismerő emberekre hivatkozva azt írta, hogy Musk szervezete mindegyik államban háromszáz-négyszáz házalót vett fel. Az ő feladatuk az, hogy bekopogtassanak Trump támogatóihoz, és szavazásra buzdítsák őket, úgy tudni, mindegyiküket háromszor látogatnák meg.

A New York Times szerint Musk megszállottan el akarja érni, hogy Trump nyerje meg az elnökválasztást, és ez annyira fontos neki, hogy személyesen irányítja a szervezet működését. Sőt, még azt is felvetette, hogy buszos körútra indul az elnökválasztáson kulcsfontosságú csatatérállamban, Pennsylvaniában, és személyesen kopogtat be potenciális szavazókhoz. Benjamin Soskis amerikai történész kijelentette, hogy

a modern amerikai történelemben példátlannak számít, ahogyan Musk belevetette magát az amerikai elnökválasztásba.

A Timesnak néhány Trump-közeli ember és nagypénzű adományozók azonban azt mondták, kétségeik vannak azzal kapcsolatban, mennyire lesz hatásos Musk szervezete a szavazók mozgósításában, főleg úgy, hogy csak pár hónappal az elnökválasztás előtt kezdtek el ezen dolgozni. Veterán választási szakemberek ugyanis arra figyelmeztettek, hogy akár évekbe is beletelhet egy ilyen házalóhadjárat megfelelő megszervezése. És vannak is arra utaló jelek, hogy akadozik Musk gépezete.

A Guardian kiszivárgott adatokra, valamint a helyzetet ismerő emberekre hivatkozva arról számolt be, hogy az America PAC nem lépett kapcsolatba több ezer potenciális Trump-szavazóval két csatatérállamban, Arizonában és Nevadában sem. A lap cikke szerint a házalók pedig nem mondtak igazat arról, hogy mennyi ajtón kopogtattak be, és a szervezet saját alkalmazása szerint a látogatások 25 százaléka hamis lehetett: a házalók azt írták be, hogy bekopogtak a kijelölt házba, de valójában nem tették meg. Egy öt napig dolgozó, és elvileg 796 ajtón bekopogott dolgozót például azután rúgtak ki, hogy kiderült, mindegyik látogatása hamis volt.

Ugyanerről számolt be a Reuters hírügynökség, aminek több dolgozó is azt mondta, hogy egy harmadik államban, Wisconsinban a házalókat arra figyelmeztették, hogy nem érik el a napi célmennyiséget, ami a végső célszám elérését is kétségessé teszi. A Reutersnek nyilatkozó emberek emellett arról számoltak be, hogy a szervezet működését „zűrzavar” nehezíti.

Musk ráadásul jogi bonyodalmakba is keveredhet. A csatatérállamokban élő választóknak felajánlott napi egymillió dolláros adományát szakértők potenciálisan illegálisnak értékelték, majd az igazságügyi minisztérium is arra figyelmeztette egy hivatalos levélben Musk szervezetét, hogy a gyakorlat sértheti a szövetségi választási szabályokat.

A jogszabályok tiltják a pénzfizetést azért, hogy valaki választónak regisztrálja magát. Musk szervezete azzal védekezik, hogy csak az alkotmányvédelmi petíciójának aláírásáért kaphatja meg naponta egy szerencsés nyertes az összeget, azonban az csak regisztrált választóknak jár, és felmerülhet, hogy valaki csak azért veteti fel magát a választói jegyzékbe, hogy esélye legyen megkapni az egymillió dollárt. A petíció az amerikai alkotmány első és második kiegészítését emeli ki, ami a szólásszabadságról, illetve a fegyvertartás jogáról szól.

Swift „csendes serege”

Muskkal ellentétben Taylor Swift mindössze egy alkalommal jelezte a nagyvilág felé, hogy melyik jelöltet támogatja. A szupersztár a szeptemberben tartott elnökjelölti vita végére időzítve tette ki posztját az Instagram-oldalára, amiben közölte, hogy Kamala Harris mellett áll ki. A munka nagy részét azóta rajongói végzik, akik százával gyártják a Harris témájú barátság karkötőket, és igyekeznek minél több embert meggyőzni arról, hogy vegyenek részt az elnökválasztáson.

A Demokrata Párt is igyekszik minél jobban kihasználni Swift támogatását, és minél több rajongóját rávenni arra, hogy menjen el Harrisre szavazni. Az énekesnő Miamiban tartott koncertjeire érkező rajongókat Harris-óriásplakátok fogadták a koncert helyszínének közelében, valamint snapchatfiltereket vetettek be, a Swifties for Kamala nevű, az énekesnő rajongói között Harrist népszerűsítő csoporttal együttműködve bulikat szerveznek, barátság karkötőket osztogatnak, és potenciális választókat keresnek fel személyesen, telefonon és üzenetekkel – írta a Politico.

Taylor Swift fotója egy résztvevő hátizsákján a demokrata elnökjelölő konvención – Fotó: Brandon Bell / Getty Images
Taylor Swift fotója egy résztvevő hátizsákján a demokrata elnökjelölő konvención – Fotó: Brandon Bell / Getty Images

Irene Kim, a Swifties for Kamala társalapítója a BBC-nek azt mondta, hogy főleg az elnökválasztás szempontjából kulcsfontosságú csatatérállamokban igyekeznek meggyőzni a választókat, hogy a demokrata elnökjelöltre szavazzanak. A céljuk, hogy 22 millió választóval lépjenek érintkezésbe a választás napjáig, nemcsak telefonon és az interneten keresztül, hanem személyesen is. A 29 éves nő a Wall Street Journalnak pedig azt mondta, hogy több mint 226 ezer dollárt gyűjtöttek össze Kamala Harris kampányára, és Swift-koncertek élő netes közvetítései alatt bombázzák választásra biztató üzenetekkel a rajongókat.

A konzervatív területeken élő rajongók közben a Journal cikke szerint apró, finom, alig látható kiegészítőkkel és ruhadarabokkal jelzik a világ és egymás felé, hogy Kamala Harrist támogatják. „Nem rakunk ki matricát az autóra, mert megkarcolnák a Walmart parkolójában” – mondta a lapnak egy Michiganben élő 50 éves nő. Egy 57 éves georgiai nő pedig úgy fogalmazott: „Mi vagyunk a kis csendes serege”.

Az ismert emberek közül hagyományosan többen támogatják a demokraták jelöltjeit, Harris mellett kampányolt például George Clooney, Barbra Streisand, Billie Eilish, Bill Gates, és Michael Keaton is. Keaton kifejezetten Trump és Musk támogatóinak szólt ki csütörtökön. Pénteken pedig Beyoncé is részt vesz Harris egyik texasi kampányrendezvényén. De Trumpnak is bőven vannak ismertebb támogatói, köztük az amerikai pankrátor Hulk Hogan, Azealia Banks, Amber Rose, Kid Rock és Steve Wynn is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!