Trump a butleri merényletkísérlet helyszínére visszatérve tartott nagygyűlést

2024. október 6. – 07:37

Másolás

Vágólapra másolva

Közel három hónappal az ellene elkövetett merénylet után Donald Trump visszatért annak helyszínére. A pennsylvaniai Butlerben a volt elnök több tízezer ember előtt azt mondta, ellenfelei megpróbáltak beavatkozni a választásokba, és „talán meg is próbálták ölni őt”, emellett megemlékezett a merénylet egyetlen áldozatáról is. Ez volt az első alaklom, hogy Elon Musk egy Trump-kampányeseményen felszólalt, írja a BBC.

A július 13-i lövöldözésben egy önkéntes tűzoltó halt meg, két résztvevő súlyosan megsebesült, Trumpot a fülén érte a lövés. Donald Trump a szombati beszédében úgy fogalmazott, „15 másodpercre megállt az idő, a szörnyeteg elszabadította a gonoszt, de a gazember nem érte el a célját”. Emellett nagyrészt az ismert kampánytémákat hozta fel: szidta a „korrupt rendszert”, ígéretet tett arra, hogy visszahozza a „tiszteletet” az amerikai külpolitikába, és megígérte, hogy bezárja a „nyitott határokat”.

Az elnökjelölt kitért arra is, hogy a politikai ellenfelei szerinte rágalmazzák őt, és megpróbáltak beavatkozni a választásokba, majd hozzátette: „ki tudja, talán még meg is próbáltak megölni, de én soha nem adom fel a harcot értetek”. Trump többször utalt a butleri merényletre, és az eseményen egy perces néma csenddel megemlékeztek Corey Competore-ról, a júliusi lövöldözés áldozatáról, akit Trump népi hősnek nevezett.

Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója és az X platform tulajdonosa és Donald Trump republikánus elnökjelölt a kampánygyűlés színpadán a pennsylvaniai Butlerben – Fotó: Brian Snyder / Reuters
Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója és az X platform tulajdonosa és Donald Trump republikánus elnökjelölt a kampánygyűlés színpadán a pennsylvaniai Butlerben – Fotó: Brian Snyder / Reuters

A szombati rendezvény nagyon szigorú biztonsági intézkedések mellett zajlott, az elnökjelölt mellett felszólalt JD Vance alelnökjelölt, Eric Trump, Donald Trump fia, valamint a Trump-támogató milliárdos, Elon Musk is. Az egykori elnök elismerően nyilatkozott Elon Muskról, a tech-milliárdos pedig azt mondta a tömegnek, szerinte „ez életünk legfontosabb választása”, és arra buzdította őket, hogy regisztráljanak és Trumpra szavazzanak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!