Trump Joe Rogan podcastjában járt, Harris mellett Beyoncé dobta be magát

2024. október 26. – 17:21

Trump Joe Rogan podcastjában járt, Harris mellett Beyoncé dobta be magát
Donald Trump a michigani Traverse Cityben 2024. október 5-én – Fotó: Anna Moneymaker /Getty Images North America / Getty Images via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Már csak 10 nap van hátra az amerikai elnökválasztásig, és az eddig is szinte teljes holtversenyben álló küzdelem csak egyre szorosabbá és szorosabbá válik. Kamala Harris demokrata elnökjelölt nyáron még 2-3 százalékpontos előnye egy százalékpont környékére csökkent Donald Trump republikánus elnökjelölttel szemben az országos közvélemény-kutatási modellekben. Az elnökválasztást valójában eldöntő csatatérállamokban pedig hetek óta fej fej mellett állnak, és Trump tudott erősödni az elmúlt időszakban például a kulcsfontosságú Pennsylvaniában.

A helyzetre válaszul az egyre idegesebb demokraták a nyáron látott örömteli, euforikus kampány helyett a Trump elleni durva támadásokat is előhúzták a még meggyőzhető szavazók megnyeréséhez a kampány hajrájában. A republikánus elnökjelölt közben arra koncentrál, ami 2016-os nyertes választási kampányának fő témája volt: a bevándorlásra.

A két jelölt a hetet a csatatérállamokban töltötte, ahol Harris az elővárosi, konzervatív értékrendű szavazókat igyekezett magához édesgetni, miközben Trumpot a demokráciára és az országra leselkedő veszélynek nevezte. Trump közben a hagyományosan demokrata szavazónak számító munkásosztály tagjait, valamint a férfiakat vette célba. Miközben Harris leginkább az amerikai sajtónak adott interjúkkal irányította magára a sajtófigyelmet, Trump a főleg fiatal férfiak által kedvelt podcastokban jelent meg, és pénteken megnyerte magának a legnagyobb főnyereményt, amikor Joe Rogannel beszélgethetett Texasban.

Demokrata pénzeső

A demokraták eleinte kitörő optimizmussal vágtak neki az elnökválasztásnak, miután Kamala Harris lett a párt elnökjelöltje, de ez már a múlté. „Az emberek sokkal jobban érezték magukat három hete” – mondta az AP amerikai hírügynökségnek egy, a kampányhoz közel álló demokrata, hozzátéve, hogy a választás mindig is szorosnak ígérkezett. Harris egyik névtelenül nyilatkozó tanácsadója pedig a helyzetet jellemezve közölte, hogy „rémisztően szoros” a verseny mind a hét csatatérállamban.

A szókimondásáról híres veterán demokrata kampányszakember, James Carville pedig az MSNBC-nek nyilatkozva egyenesen kijelentette: „Nagyon-nagyon aggódom, és nagyon meg vagy rémülve.”

Viszont pénzügyi oldalról kifejezetten bizakodva várhatják az utolsó másfél hetet. A héten nyilvánosságra hozott adatokból kiderült, hogy a két kampány, valamint az őket támogató legnagyobb politikai akciócsoportok október első 16 napjában összesen félmilliárd dollárt költöttek el a kampányra. A hivatalos Harris-kampány a hónap első felében 166 millió dollárt költött, majdnem annyit, mint egész augusztusban, míg Trump kampányszervezete 136 millió dollárt.

Ugyanakkor a demokrata elnökjelölt jelentősen több adományt kapott ebben az időszakban, több mint 97 millió dollárt, míg Trump kampánya 16,2 millió dollárt gyűjtött össze. A demokraták így jelentős pénzügyi előnnyel vághattak neki a kampány utolsó két hetének: október 16-án 119 millió dollárjuk volt, míg a republikánus elnökjelölt kampányszervezetének 36 millió dollárja.

Beyoncé és Kamala Harris egy texasi kampányrendezvényen 2024. október 25-én – Fotó: Roberto Schmidt / AFP
Beyoncé és Kamala Harris egy texasi kampányrendezvényen 2024. október 25-én – Fotó: Roberto Schmidt / AFP

Kamala Harris pénteken kivételesen nem egy csatatérállamban, hanem a biztosan republikánus Texasban tartott kampányrendezvényt, hogy az abortusz kérdésére hívja fel a figyelmet a terhességmegszakítást erőteljesen korlátozó konzervatív államban. A demokrata elnökjelölt mellett kampányolt a Grammy-díjas amerikai énekesnő, Beyoncé. „Tisztázzuk: ha Donald Trump ismét győz, akkor országszerte be fogja tiltani az abortuszt” – mondta Harris, aki Beyoncé Freedom című számára lépett színpadra.

Szombaton pedig a kampányban ritkán szereplő, de rendkívül népszerű Michelle Obamával együtt tart kampányrendezvényt Michiganben, ahol aznap már más államokhoz hasonlóan szintén elkezdődik az előzetes szavazás.

Trump péntek este szintén Michigan államban tartott kampányrendezvényt, majd szombaton is az államban marad, mielőtt még aznap a legfontosabb csatatérállamba, Pennsylvaniába utazna. Vasárnap pedig a biztosan demokrata New Yorkban tart rendezvényt, abban bízva, hogy az amerikai média központjában tartott esemény a csatatérállamokban élő választókhoz is eljut majd.

A demokraták a mérsékelt konzervatívokat is próbálják elérni

A kampány hajrájára a demokraták egy elsőre meglepő választói csoportot céloztak meg, és az elővárosokban élő konzervatív szavazókat is próbálták aktívan megszólítani. Harris a hét elején a liberálisok által már-már antikrisztusként gyűlölt Dick Cheney volt alelnök lányával, Liz Cheney egykori republikánus kongresszusi képviselővel együtt kampányolt elővárosokban három csatatérállamban, hogy a demokrata elnökjelölthöz édesgessék a Trumpból annak szélsőséges kijelentései miatt kiábrándult mérsékelt jobboldaliakat és konzervatív nőket.

Közben Harris több másik republikánus politikussal is tartott választási gyűléseket, valamint olyan kampányhirdetések sorával bombázták a csatatérállamokat, amikben Trump egykori közeli munkatársai hívják fel arra figyelmet, hogy szerintük az autoriter hajlamai miatt milyen veszélyes lenne újra az elnöki székbe engedni a republikánus elnökjelöltet.

Harris szerdán pedig már igazán bedurvította retorikáját, és már egyenesen fasisztának nevezte Trumpot, miután John Kelly nyugalmazott tábornok, a republikánus exelnök egykori kabinetfőnöke két interjúban is kijelentette, hogy Trump fasisztának tekinthető, és szerinte elnökként csodálóan beszélt Hitlerről.

Harris kampánycsapata szerint a csatatérállamokban a választók nagyjából tíz százaléka még meggyőzhető, mert még nem döntötték el, hogy kire szavazzanak, vagy csak tessék-lássék támogatják Trumpot, és jelentős növekedésre számítanak a republikánus, főiskolai végzettségű, elővárásokban élő nők körében – írta az AP. Ezt a nyilvános felmérések is igazolni látszanak. A CBS News és a YouGov felmérése szerint a csatatérállamokban a republikánus szavazók átlagosan hat százaléka mondta azt, meggyőzhető, hogy Harrisre szavazzon.

A Reuters/Ipsos október közepén nyilvánosságra hozott felmérése szerint Harris átvette a vezetést Trumppal szemben a választók több mint felét kitevő elővárosi lakosok, valamint a középosztály körében. Nyáron, amikor még Biden volt a demokrata jelölt, Trump 43-40 arányban vezetett az elővárosokban. A Wall Street Journal közvélemény-kutatásai szerint pedig a választók majdnem fele „túl szélsőségesnek” tartja Trumpot (ugyanezt csak 35-39 százalék mondja Harrisről), és többen látják úgy, hogy veszélyt jelent az országra. És bár többen gondolják azt, hogy Trump jobban kezelné a gazdasági kérdéseket, Harris vezet abban, hogy melyik jelölt harcolna erőteljesebben a középosztályért.

Barack Obama Georgiában 2024. október 24- én – Fotó: Kyle Mazza / Kyle Mazza / NurPhoto
Barack Obama Georgiában 2024. október 24- én – Fotó: Kyle Mazza / Kyle Mazza / NurPhoto

Ezzel egy időben a Harris-kampány igyekszik megtartani egy olyan választói réteget, amit egészen mostanáig szinte biztosra vettek a demokraták. A fekete férfiakat. Csütörtökön Harris egy sztárokkal teli kampányrendezvényt tartott Georgia államban, ahol először szerepelt együtt egy színpadon Barack Obama egykori amerikai elnökkel. A csatatérállamban, ahol könnyen lehet, hogy csak pár tízezer szavazaton fog múlni a győzelem, egy, a héten nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás adatai szerint a fekete szavazóknak mindössze 74 százaléka támogatja Harrist, és 18 százalékuk még nem döntötte el, hogy kire szavaz. Közben országos felmérések szerint a fekete férfiak 25-30 százaléka inkább szavazna Trumpra, mint Harrisre.

Trump a bevándorlásban és a férfiakban bízik

Közben Donald Trump kampánya feladta, hogy szinte teljesen megnyerjék maguknak a mérsékelt szavazókat, és abban bíznak, hogy a volt elnök híveinek feltüzelésével, valamint a kevésbé iskolázott és munkásosztálybeli szavazókkal meg tudják nyerni az elnökválasztást. Valamint a fiatal férfiak segítségével. Egy névtelenül nyilatkozó, magas rangú Trump-tanácsadó a Politicónak szeptember végén azt mondta, hogy azokra a csatatérállamokban élő férfi választókra koncentrálnak, akikről tudják, hogy Trumpot támogatják, de jellemzően nem szoktak elmenni szavazni. Ennek megfelelően Trump egy sor olyan podcastban volt vendég, mint a Nelk Boys, Theo Von és Andrew Schulz valamint Adin Ross. Pénteken pedig a már említett, a fiatal férfiak körében rendkívül népszerű, több milliós követőtáborral rendelkező Rogannel beszélgetett.

Közben bár a közvélemény-kutatási adatok azt mutatják, hogy az amerikaiaknak a gazdaság helyzete a legfontosabb (ennek jelentőségéről itt írtunk részletesen), és a felmérésekben Trumpot ebben tartják a legerősebbnek a választók, Trump a politikai ösztöneire hallgatva inkább az illegális bevándorlást helyezte a középpontba a választás hajrájában. Trump a héten tartott kampányrendezvényein egyre élesebb retorikával kelt ki a bevándorlók ellen.

Csütörtök Arizonában és Nevadában tartott beszédeiben kijelentette, hogy az Egyesült Államok „a világ szemetesládája” lett a bevándorlók miatt, migránsbűnözésről beszélt, tömeges deportálásokat ígért. Azt állította, hogy a demokraták azért engedik a migránsok „invázióját”, mert gyűlölik az országot, és az illegális bevándorlók voksait akarják. Emellett az Egyesült Államokat úgy jellemezte, mint „elfoglalt nemzetet”.

Trump támogatói Michiganben 2024. október 26- án – Fotó: Drew Angerer / AFP
Trump támogatói Michiganben 2024. október 26- án – Fotó: Drew Angerer / AFP

Javában megy a mozgósítás

Miközben több államban már zajlik az előzetes szavazás, kulcsfontosságú lesz, hogy kinek sikerül minél több embert rávennie arra, hogy végül el is menjen szavazni. A republikánus jelölt kampánycsapata erre egy új módszert választott, és külső szervezeteknek szervezte ki a potenciális választók elérését, még Elon Musk is jelezte, hogy beállna kopogtatni, noha Trump meg van győződve arról, hogy híveit nem kell külön győzködni a szavazásra.

A Harris kampányán dolgozó szakemberek közben privát beszélgetésekben magabiztosan beszélnek esélyeikről: a Wall Street Journal értesülései szerint O’Malley Dillon kampányigazgató egy pénzügyi támogatókkal tartott beszélgetésen kijelentette, hogy Harrisnek jó esélyei vannak a győzelemre, ha megfelelően hajtják végre az utolsó hetekre kialakított terveiket a választási körzetekben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!