Orbán szélsőjobbos szövetségese történelmi győzelmet arathat Ausztriában, de a kancellárságtól eleshet

A nép kancellárja: ezzel a névvel indította el választási kampányát Herbert Kickl, a radikális jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke. Ausztriában vasárnap tartanak parlamenti választásokat. A Volkskanzler kifejezés mindenféle romantikus populista értelmezés mellett kellemetlen szájízt hagy maga után: a később ezt szintén használó demokratikus politikusok mellett a legismertebb politikus német nyelvterületen, aki pont így nevezte magát, Adolf Hitler volt.

Az osztrák politikai paletta többi tagja élesen támadta a szóhasználatért Kicklt, aki szerintük szélsőséges nézeteivel nemzetbiztonsági kockázatot jelent Ausztriára nézve. Az 55 éves politikus erre csak legyintett, sőt, fel is használta elitellenes szólamaiban, mondván, az establishment minden pártja el akarja őt hallgattatni.

Mindezek ellenére a középen lévő pártok konzekvensen Kickl személyiségére helyezték a hangsúlyt a kampányban. Karl Nehammer konzervatív kancellár például egy év eleji beszédében egyértelműen a két politikus közti kontrasztot tette meg az őszi parlamenti választások központi témájának.

Nehammer az országot vezető koalíció nagyobbik pártjának, az 1987 óta folyamatosan valamilyen formában kormányon lévő Osztrák Néppártnak (ÖVP) az elnöke. A volt katona nem véletlenül próbálta kihegyezni a választást erre a témára: bár a felmérések rendre a Kickl vezette Szabadságpárt néhány százalékos előnyét mutatják, Kickl maga a legnépszerűtlenebb osztrák politikusok közé tartozik.

Kérdés, mennyire sikerül a mainstream pártoknak Kicklt a vasárnapi választás középpontjába tenni egy olyan országban, ahol évtizedek óta nem látott infláció tombolt az elmúlt években, és ahol a gazdasági növekedés rendre alulmúlta az európai uniós átlagot. Amennyiben a Szabadságpárt tényleg első helyen végez vasárnap, úgy nem lenne túlzás földindulásnak nevezni az eredményt. Ezzel ugyanis Ausztria is csatlakozna azon európai országok sorához, ahol a radikális jobboldali pártok parlamenti választásokat nyernek.

Kickl irányítása alatt ráadásul az FPÖ még a szélsőjobbos táboron belül is extrém pozíciókat vett fel: remigrációs programja például deportálná a bevándorlóháttérrel rendelkező osztrák állampolgárokat, és úgy, ahogy van megszüntetné a menekültstátuszhoz való jogot. Külpolitikában pedig harsányan oroszpárti és EU-ellenes vonalat képvisel.

A képlethez viszont az is hozzátartozik, hogy más európai országokkal ellentétben az FPÖ hosszú múltra tekinthet vissza, ráadásul kisebb koalíciós partnerként már többször is volt kormányon. Eddigi próbálkozásaik közül viszont mindegyik botrányba fulladt, különösen a legutóbbi, Ibiza-botrányként elhíresült lehallgatási ügy égett be a köztudatba 2019-ből. Arról itt írtunk korábban, hogy felmerült a kérdés, belügyminiszterként Kickl miként segíthetett egy olyan orosz műveletet, amely alapján filmbe illő módon épült ki Ausztriában egy olyan orosz hálózat, amely zsebre tudta tenni az osztrák titkosszolgálatot is.

A szélsőjobb hosszú árnyéka

A nemzetközi sajtó a Szabadságpártra és a szélsőjobb előretörésére fűzte fel a vasárnapi osztrák választások körítését. Hollandiával vagy Franciaországgal ellentétben azonban Ausztriában komoly hagyománya van a jobboldali populizmusnak, ráadásul a nyugat-európai politikai karanténhoz hasonló elszigetelés sem volt az országban divat.

Ennek a radikális populizmusnak a legnevesebb képviselője az FPÖ, amit még az 1950-es években alapított két korábbi SS-tiszt. A magát német nemzeti liberálisként definiáló párt egy időben a liberális vonalat helyezte előtérbe, amivel ugyan a választási eredményeik rendre 10 százalék alatt maradtak, de 1983-ban például koalíciós kormányig jutottak az Osztrák Szociáldemokrata Párttal (SPÖ).

A 80-as évek közepén azonban egy bizonyos Jörg Haider lett a párt elnöke, az FPÖ pedig a liberális szárnyát hátrébb tolva teljes fordulatot vett a jobboldali populizmus felé. Haider a korát megelőzve repült rá a bevándorlásellenességre, amit egy adag nácinosztalgiával és hazafias melldöngetéssel megspékelve jelentős sikerekre tudott váltani. Ismerősen csenghet a párt „Austria First!” nevű kezdeményezése is, ami többek között tartalmazott volna egy népszavazást egy átfogó bevándorláskorlátozó csomag elfogadásáról.

A Haider-féle FPÖ 1999-ben ért el átütő sikert, amikor az ÖVP-t megelőzve 27 százalékos eredménnyel második helyen végzett a parlamenti választásokon. A Szabadságpárt koalíciós egyezményt kötött a Néppárttal, ám hamar kiderült, hogy Haider nemzetközileg elfogadhatatlan lenne kormányfőként, így a szokásjoggal ellentétben a kisebbik koalíciós párt vezetője lett a kancellár.

Ausztria azonban így is az első nyugat-európai ország lett, ahol egy párt náci gyökerekkel valamilyen formában részt vett az ország kormányzásában. A nemzetközi nyomás továbbra sem enyhült, és az EU másik tizennégy országa a kormányalakítás után informális szankciókat vezetett be, kvázi diplomáciai bojkott alá véve az országot.

Az FPÖ ugyan bentmaradt a kormányban, de a megítélése sokat romlott, a súlyos belső feszültségek pedig a koalíció szétrobbanásához vezettek. Haider előbb távozott a pártból, majd alapított egy újat, ami soha nem érte el az FPÖ népszerűségét. A politikus 2008-ban autóbalesetben halt meg, a vérében a megengedett alkoholmérték háromszorosát találták.

Haider jelentősége a politikatudósok előtt sem ismeretlen, a szakmai konszenzus szerint Silvio Berlusconi néhai olasz miniszterelnökkel együtt az Európán később végigsöprő populista hullám előfutára volt. Sőt, Haider ösztönös migránsellenessége és EU-szkepticizmusa talán még jobban megfeleltethető a 2020-as évek jobboldali populizmusának.

Örökségét Ausztriában először a szintén népszerű, de az Ibiza-botrányba belebukó Heinz-Christian Strache, majd a vasárnapi választásokon az FPÖ-t történelmi győzelem közelébe kormányzó, korábban pont Haider beszédírójaként dolgozó Kickl vitte tovább.

Turbulens előzmények

A vasárnapi osztrák választásokat nem lehet értelmezni az elmúlt évek politikai eseményeinek ismerete nélkül sem. Elég azonban csak 2017-ig visszamenni, amikor az országot irányító konzervatív-szocdem nagykoalíció felrobbant, miután az előbbiek a mindössze 31 éves Sebastian Kurzot választották meg pártelnöknek. A nagykoalícióban külügyminiszterként dolgozó Kurz előrehozott választásokat írt ki, amit pártja öt százalékpontos fölénnyel meg is nyert.

Másodikként a Szociáldemokrata Párt (SPÖ) futott be, egy hajszállal megelőzve a Strache-féle Szabadságpártot, amely sokáig vezetett a közvélemény-kutatásokban. Az osztrák politika csodagyerekének kikiáltott (és főként később már nem kancellárként Orbán Viktorral jó viszonyt ápoló) Kurz ezután nemcsak koalícióra lépett az FPÖ-vel, hanem markánsan bevándorlásellenes politikájával ki is fogta a szelet a szélsőséges párt vitorlájából.

A jobboldali koalíció 2019-ben omlott össze, méghozzá eléggé látványos módon. Az alkancellár Strache ugyanis kénytelen volt lemondani pozíciójáról, miután két német lap, a Der Spiegel és a Süddeutsche Zeitung kompromittáló videófelvételeket hozott róla nyilvánosságra. A 2017 júliusában (tehát még a kormányra kerülés előtt) Ibizán készült felvételeken Strache és Johann Gudenus, a párt akkori frakcióvezetője szerepel egy magát egy orosz oligarcha unokahúgának kiadó nő és sok adag vodka Red Bull társaságában.

A felvételek szerint Strache busás állami megbízásokat ígért a nőnek, ha cserébe megveszi neki a legolvasottabb osztrák bulvárlapot, és pénzügyileg támogatja őket. A bizniszből nem lett semmi, az alkancellár viszont teljesen belebukott az ügybe, magával rántva a rég nem látott népszerűtlenségbe csúszó pártját.

Kurz először megpróbálta életben tartani a koalíciót azzal a feltétellel, hogy kirúgja az akkor belügyminiszterként szolgáló Kicklt, aki tisztségénél fogva vezethette volna az Ibiza-ügy vizsgálatát. Ebbe az FPÖ nem ment bele, a kormányt pedig egy parlamenti bizalmatlansági szavazás elvesztése után feloszlatta az ország elnöke.

Kurz még abban az évben visszatért, miután pártja hatalmas fölénnyel megnyerte az őszi választásokat. A fiatal kancellárnak azonban alig két évvel később távoznia kellett, miután hűtlen kezeléstől kezdve manipulált közvélemény-kutatásokig vádak sorozata zúdult rá. Kurz előbb csak a kancellári pozícióról mondott le, hű szövetségesét, Alexander Schallenberget ültetve a kormányfői székbe.

2021 decemberében azonban Kurz minden politikai tisztségéről lemondott, és átnyargalt a konzervatív Szilícium-völgyi milliárdos, Peter Thiel cégébe globális tervező munkakörbe. A politikust azóta felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték hamis tanúzásért.

Így került az ország élére Schallenberg utódjaként Karl Nehammer, aki jelenleg is vezeti az ÖVP és a Zöldek koalícióját. A konzervatív politikus személyes ellenszenvet táplál Kickllel szemben, aki a Covid-járvány idején felült az oltásellenes vonatra, majd általános elitellenességével és összeesküvés-elméletek propagálásával visszakormányozta első helyre az Ibiza-botrány után bezuhant Szabadságpártot.

Témák, esélyek, pártok

A járványt követő inflációs hullám és az Ukrajna orosz inváziója után emelkedő energiaárak Ausztriában is éreztették hatásukat. Ahogy más európai országokban, úgy Ausztriában is széleskörű elégedetlenséget okozott mindez, amiből legjobban a rendszerellenes FPÖ tudott profitálni. A júniusi európai parlamenti választáson azonban a Szabadságpárt némileg alulteljesítette a várakozásokat, és 25,7 százalékos eredménnyel mindössze egy százalékponttal előzte meg a Néppártot.

A parlamenti választásra ráfordulva a kampánytémák sokáig a várt mederben mozogtak: az FPÖ az Oroszországra kivetett gazdasági szankciókat és az elit alkalmatlanságát okolta az ország gazdasági problémáiért, míg az ÖVP, élükön Nehamerrel, megpróbálta magát a stabilitás zálogaként eladni egy turbulens világban. Ez utóbbi üzenetet talán megerősíthette a szeptemberi árvíz, amely ugyan súlyos károkat okozott az országnak, de amit általánosságban véve jól kezelt a központi kormány.

A természeti katasztrófa a klímaváltozást is visszahozhatta a kampánytémák közé, ami pedig a várakozások szerint az öt évvel ezelőtti eredményükhöz képest nagyot bukó Zöldeknek kedvezhet. Szintén téma még az ország elképesztő oroszgáz-függősége:

Ausztria 2024 nyarán, bő két évvel Ukrajna inváziója után is Oroszországból szerezte a gázimportjának 83 százalékát.

Összehasonlításképp, az importált orosz földgáz aránya az egész EU-ban 15 százalékra csökkent 2023-ban.

Külpolitika terén a centrista pártok nagyjából hasonló EU-párti vonalat visznek, míg az FPÖ harsányan EU- és ukránellenes szlogenekkel kampányol. Szakértők megjegyezték, hogy a Szabadságpárt többször a nagy múltra visszatekintő osztrák semlegesség álcája mögé rejti az egyértelműen oroszpárti külpolitikáját, lévén, hogy Ausztria nem tagja a NATO-nak. Az persze másik kérdés, hogy az elmúlt években az országban annyira elszaporodtak az orosz kémek, hogy a nyugati országok inkább nem osztják meg osztrák partnereikkel a bizalmas információkat.

A kampányt emellett a bevándorlás kérdése tematizálta a leginkább, ami egyértelműen az FPÖ-nek kedvezett. A Szabadságpárt Kickllel az élen a korábbiaknál is radikálisabb elképzeléseket támogat, például az illegális bevándorlók gyerekeként megszülető osztrák állampolgárok deportálását. A bevándorlás évek óta forró téma Ausztriában, ahol 2023 szeptemberében a legtöbb menekültkérelmet adták be egy főre vetítve az EU-ban, 2022-ben pedig rekordot döntött az országba érkező illegális bevándorlók száma.

Elemzők azonban megjegyzik, a pártot már nem csak az illegális bevándorlással szembeni ellenállás határozza meg, gazdasági kérdésekben például növekedésorientáltsággal és adócsökkentéssel kampányolnak. Ugyan a bevándorlás még mindig az FPÖ aggodalmainak középpontjában áll, mondta például Thomas Hofer politikai tanácsadó, de szerinte Kickl köréépített egy egész világmagyarázatot, amely két fő üzenetet közvetít.

„Azt, hogy ők az igazi osztrák emberek pártja, és hogy ők a szabadság pártja”.

Mindenesetre a legtöbb szakértő szoros eredményt vár a választáson, egy esetleges nagy hajrával pedig akár be is foghatja a közvélemény-kutatások átlagában 25 százalékon álló Néppárt a 27 százalékra mért Szabadságpártot. Néhányan arra is rámutattak, hogy az előző választásokon az FPÖ-t rendre felülmérték a közvélemény-kutatások, és elképzelhető, hogy megint ez történik.

A szocdemeket 21 százalék körülre becsülik, amivel lényegében megismételnék a 2019-es eredményüket, ami egyben a párt modernkori történetének legrosszabbja is volt. Erősödhet még a liberális européer Új Ausztriáért (NEOS) is, illetve bejuthat a parlamentbe a Marco Pogo punkénekes által alapított Sörpárt (BIER), és a Kommunista Párt is.

Érdekes adalék még a Gáza pártlista, amely az izraeli–palesztin konfliktus mentén a feltételezett izraeli háborús bűnök ellen kampányol. A Gáza-lista nagyban számíthat a muszlim bevándorlók szavazataira, akiknek nem tetszik az országuk Izrael-barát külpolitikája. Az osztrák politikai palettán egyébként az FPÖ a leghangosabb kritikusa Izraelnek, gyakran egy szólamot fújva nyugat-európai baloldali pártokkal.

A nép kancellárja nem lesz kancellár?

Akár az élen végez az FPÖ, akár nem, kevés esély van arra, hogy Kickl pártelnökből kancellár legyen. Ausztriában ugyanis (nagyjából) arányos választási rendszert használnak, és a jelenlegi népszerűségi mutatóik mellett nagyon valószínűtlen, hogy egy párt is elegendő szavazatot kapjon a parlamenti többséghez. Ennek megfelelően koalíciós kormányzásra lesz szükség, és elvileg elképzelhető is lenne egy FPÖ-ÖVP jobboldali koalíció.

Nehammer azonban kategorikusan kizárta, hogy részt vegyenek egy Kickl-vezette kormányban, mondván, a Szabadságpárt elnöke túlságosan szélsőséges (arról azonban látványosan nem ejtett szót, mi lenne akkor, ha nem Kickl lenne a kancellárjelölt). A hírek szerint Nehammer azóta táplál ellenszenvet Kickllel szemben, amióta az FPÖ-s politikus még belügyminiszterként egy rendőrségi razziát vezényelt le az osztrák hírszerzés ellen, amelyet ő és pártja azzal gyanúsított, hogy besúgókat épített be a Szabadságpártba. Az ügy oroszokig érő hátteréről itt írtunk részletesen.

Ezzel párhuzamosan a szocdemek még a konzervatívoknál is merevebben elutasítottak mindenféle együttműködést az FPÖ-vel, a kisebb pártok pedig nem tűnnek elég erősnek ahhoz, hogy az FPÖ-vel közösen kormányozzanak. Mindezek mellett azonban van még egy akadály Kickl előtt: az osztrák alkotmány értelmében ugyanis az ország elnöke nevezi ki a kancellárt, és joga van megvétózni minden egyes minisztert. A tisztséget jelenleg betöltő Alexander van der Bellen pedig megrögzött atlantista, aki már korábban jelezte,

nem hajlandó kinevezni olyan kancellárt, aki egy Európa-ellenes párt élén nem ítéli el Oroszország Ukrajna elleni háborúját.

Ez pedig minden valószínűség szerint azt jelenti, hogy a Nehammer-féle ÖVP lesz királycsináló szerepben. A végeredménytől függően dönthetnek egy ÖVP-FPÖ koalíció vagy egy ÖVP-SPÖ nagykoalíció mellett, a centrista pártok gyenge szereplése esetén pedig megpróbálhatják bevenni a Zöldeket és a liberálisokat is.

Orbán, a példakép

Bár Kickl kancellársága erősen kétséges, az FPÖ jó szereplése és esetleges első helye egyértelműen jól jönne Orbán Viktornak. A volt politológia- és filozófushallgató Kickl bevallottan nagy rajongója a magyar miniszterelnöknek, pártja pedig alapító tagja volt a Patrióták Európárt (PfE) EP-frakciónak.

Orbánnak az EU-s országok vezetőit tömörítő Európai Tanácsban is hasznos lehet egy olyan kancellár, aki legalábbis koalíciós nyomásra közelebb áll hozzá az orosz–ukrán háború kérdésében. Egyes elemzők pedig már egy Magyarországot, Szlovákiát és Ausztriát tömörítő oroszpárti korridort vizionálnak, amely Európa szívében hátráltatná az Ukrajnát támogató törekvéseket.

A közvetlen előnyök mellett azonban távlatibb módon is Orbán javára hajthatja a vizet a Szabadságpárt esetleges győzelme. Ugyan az elmúlt években Ausztria gazdasági teljesítménye tényleg elmaradt a megszokottól, a makromutatók még mindig előnyös képet festenek az országról: 2023-ban Ausztriában az egy főre jutó bruttó hazai össztermék (GDP) az ötödik legnagyobb volt az EU-ban, és a jövedelmi egyenlőtlenséget mérő Gini-indexen is a kilencedik legalacsonyabb értéket érte el az ország.

Ráadásul a 2023-as enyhe recesszió és a tartós infláció ellenére az ország gazdasága hosszabb távon növekvő trendet mutat, a jóléti rendszere a világ egyik legjobbjai közé tartozik, a munkanélküliségi rátája történelmi mélyponton van, Bécs pedig évek óta vezeti a legélhetőbb városok listáját. Mindebből pedig egyes elemzők azt a következtetést vonják le, hogy az FPÖ-féle populizmus térnyerése nemcsak egy protestszavazat vagy a gazdasági gyengélkedés következménye,

hanem inkább az emberek mélyen nyugvó sérelmeiből táplálkozik, amely pedig a sokak identitástudatát destabilizáló gyors technológiai és társadalmi változásoknak köszönhető.

Ez a megfejtés pedig eléggé az Orbán-féle politikacsinálásra hajaz.