Börtönbüntetésre ítélték Sebastian Kurz volt osztrák kancellárt

2024. február 23. – 20:47

Másolás

Vágólapra másolva

Nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték Sebastian Kurz volt osztrák kancellárt, az Osztrák Néppárt egykori elnökét egy parlamenti vizsgálóbizottság előtt tett hamis tanúvallomás miatt – írja az MTI.

A bécsi tartományi bíróság bizonyítottnak látta, hogy Kurz nagyobb befolyást gyakorolt a Nemzeti Vagyonkezelő Holding (ÖBAG) felügyelő bizottsága tagjainak a kinevezésében, mint azt a parlamenti testület előtt elismerte. Az ÖBAG kezeli az állami részesedéseket különböző vállalatokban. A törvényszék hároméves próbaidőt állapított meg, és a perköltségek megtérítésére kötelezte a vádlottat.

Kurz 2020-ban a bizottságnak adott nyilatkozatában azt állította, hogy ugyan a folyamatokról tájékoztatták, de nem vett részt a vagyonkezelő vezetőinek kiválasztásában. A bizonyítékként megvizsgált csetüzenetei alapján azonban a gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó osztrák államügyészség (WKStA) úgy látta, hogy a volt kancellár nagyon is részt vett a tisztségviselők kiválasztásában.

Az ítéletet Ausztriában feszülten várták, hiszen az idén parlamenti, tartományi, helyhatósági és európai parlamenti választásokat is tartanak, és az a volt kancellár politikai ellenfeleinek nyújthat muníciót a kampányban.

Egy másik, még vizsgálat alatt lévő ügyben azzal gyanúsítják a volt osztrák kormányfőt, hogy pártelnökké választása érdekében 2016-ban közpénzből finanszírozott népszerűségét növelő sajtómegjelenéseket és kozmetikázott közvélemény-kutatásokat.

Ausztria valaha volt legfiatalabb kancellárjának felemelkedéséről és bukásáról itt írtunk részletesebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!