Először figyelték meg, ahogy egy haldokló csillag bolygót eszik – ez a jövő vár a Földre is
Bár a folyamat elő- és utóhatásait korábban is sikerült megfigyelni, tudósok most látták először „élőben”, ahogy egy csillag bekebelez egy gázóriást.
Jelentősen lassíthatja a leépülést egy új Alzheimer-gyógyszer, de veszélyes mellékhatása van
A gyógyszer harmadával csökkenti a betegség lefolyását, de a kutatási alanyok egy részénél súlyos agyi duzzanatot okozott. Az előnyök azonban még így is túlsúlyban lehetnek a kockázatokkal szemben.
Engedélyezték a világ első RSV elleni vakcináját
A GSK által fejlesztett oltóanyagot a 60 év fölöttiek kaphatják meg az Egyesült Államokban.
Egy hamburger ebédre? Csak ha mamuthúsból van, az sokkal finomabb!
Egy belga cég szerint a mamutfehérjével előállított mesterséges húsuk finomabb, mint a marhából készített.
Ha ilyen tempóban melegszik tovább a bolygó, búcsút inthetünk kedvenc parfümjeinknek
A világ parfümfővárosában, a dél-francia Grasse-ban tavaly esőért imádkoztak, de bajban vannak az afrikai vanília- és az indonéz pacsuliföldek is. És nemcsak az a baj, hogy kevesebb növény tud...
A tengerfenéki állatok kifejezetten szeretik a szélfarmokat
Több az élelem a szélerőművek talpazatán, így jól érzik magukat. 25 év alatt százszorosára szaporodhatnak a vizsgált fajok egyedei.
Razziázott az Europol a dark neten, több száz embert vettek őrizetbe
Készpénzt, kábítószert, kriptovalutát és fegyvereket is lefoglaltak az összehangolt akció során a rendőrök.
Nem akarja egy használt autó árát mobilra költeni, de azért szeretne jó fotókat készíteni? Segítünk!
150 ezer forint alatti telefonok mobilfotós képességeit teszteltük, hogy kiderüljön, merre érdemes elindulni, ha szeretne egy jó mobilkamerát a zsebében tudni – ehhez ma már nem kell a világ minden...
Vizet könnyezik a jégemlékezet
A világ legészakibb kutatóállomásán, a Spitzbergákon egyre durvábban csapja arcul a klímaváltozás az ott élőket. Ny-Ålesundban hétszer olyan gyors a felmelegedés, mint a világátlag. A kiolvadó jég...













