Külföld

Amerikában egymilliárd dolláros reklámkampányt indítanak Jézus „újrabrandelésére”
Azt szeretnék, hogy Jézusnak a mai kultúrában is ugyanolyan jelentősége legyen, mint a 2000-es évek előtt volt.
Írországban fogták el a Magyarországról kivitt lányokat prostitúcióra kényszerítő szervezet utolsó...
A csoport berlini utcákon dolgoztatta a megfenyegetett lányokat. Három tagját tavaly kapták el.
Negyvenhét ellenzéki ellen indult per Hongkongban
Tiltakozók gyűltek össze a bíróság épülete előtt.
Zelenszkij szerint nehéz a hadihelyzet Donyeck megyében, Svájc igazolta, hogy az orosz egyház feje...
Hírfolyamunk az orosz-ukrán háború 348. napjáról.
4300 fölé nőtt a Törökországot és Szíriát megrázó földrengés halálos áldozatainak száma
Csak Törökországban több mint 2300 halottról és 14 000 sérültről tudnak hivatalosan. A 7,8-as erősségű rengés epicentruma Törökország és Szíria határán volt hajnalban, majd fél 12-kor egy második...
Bántalmazott valakit, és megütötte a személyzet egy tagját egy utas a Wizz Air egyik járatán
Az illetőt lekötözték, a gép pedig leszállt Kairóban, hogy az erőszakos utast átadják a helyi hatóságoknak.
Így néz ki, ha nem a geopolitikáról, hanem a kapitalizmusról szól az amerikai–kínai szembenállás
A kínai pártállam igyekszik szavatolni gazdasági biztonságát az amerikai kockázatokkal szemben, ez azonban összeegyeztethetetlen az Egyesült Államok és újabban Európa kapitalizmusképével, ezért...
Szexuális zaklatással vádolja a sorozatos hazudozó amerikai képviselőt egy korábbi segédje
Derek Myers szerint George Santos a térdét, combját és ágyékát fogdosta, majd meghívta magához, mert a férje nem volt otthon.
Tömeges támadás érte az olaszországi internethálózatokat
A probléma a vezetékes és mobilinternet-szolgáltatást is érinti, a hálózatoknak csak mintegy harminc százaléka működőképes egyáltalán.
Valaki kiírta, hogy „ingyen étel”, 250 ember verekedett össze egy boltnál Texasban
Valójában azért volt kidobva rengeteg élelmiszer a bolt melletti szemeteskonténerekbe, mert sokáig áramszünet volt az üzletben, így sok áru megromlott.











