Negyvenhét ellenzéki ellen indult per Hongkongban

2023. február 6. – 08:36

Negyvenhét ellenzéki ellen indult per Hongkongban
Az ellenzéki Benny Tai a rendőrség épülete előtt tart sajtótájékoztatót 2021-ben – Fotó: Isaac Lawrence / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Megkezdődött az eddigi legtöbb ellenzékit érintő per Hongkongban. A bíróság épülete előtt tiltakozók gyűltek össze a negyvenhét politikai fogoly szabadon engedését követelve – írta a BBC. A per igazolhatja a félelmeket, hogy Kína célt ért a különleges státuszú egykori brit gyarmat autonómiájának gyengítésével azután, hogy 2020-ban elfogadták az új nemzetbiztonsági törvényt. A tiltakozásokkal fogadott törvény megkönnyítette, hogy az 1997 óta Kínához tartozó, de az „egy ország, két rendszer” elvének jegyében jelentős önállósággal működő város kiadja polgárait Peking kérésére.

Emellett a törvény a kínai vezetés igénye szerinti tartalommal töltötte meg a terrorizmus és a felforgatás fogalmát.

A pekingi nyomásnak engedő Carrie Lam hongkongi kormányzó tavaly év elején jelentette be, hogy kormánya a 2020-ban bevezetett, az elszakadásról, a felforgatásról, a terrorizmusról és a külföldi hatalmakkal való összejátszásról szóló törvény mellett helyi törvényt is be kíván vezetni, amely mintegy negyven további nemzetbiztonsági bűncselekményre terjedne ki.

A 47 vádlott most felforgatás miatt áll bíróság elé – a bűncselekmény életfogytiglani büntetéssel is sújtható –, amit azzal követtek el, hogy 2020 nyarán a hatóságok szerint törvénytelen előválasztást tartottak, amelyen 600 ezer ember vett részt a hétmilliós Hongkongban.

Abban az évben a járványra hivatkozva el is halasztották a törvényhozási választásokat, amelyeket végül 2021-ben tartottak meg, amikor a legtöbb ellenzéki vezető és aktivista már őrizetben volt – köztük a most bíróság elé álló Benny Tai professzor.

A per várhatóan három hónapon át fog tartani.

Érdemes felidézni, hogy a hongkongi típusú demokrácia sajátos fejlődésen ment keresztül az elmúlt években:

  • Az ellenzék 2019 őszén elsöprő győzelmet aratott a kerületi önkormányzati választásokon, 388 helyet szerzett a kormányoldal 89 helyével szemben, de az akkor elnyert pozíciók nem rendelkeznek különösebb döntési jogkörrel.
  • Nem sokra rá a 2020 szeptemberére tervezett törvényhozási választásokat a koronavírus-járványra hivatkozva elhalasztották.
  • 2020 őszén négy ellenzéki képviselőt a nemzetbiztonsági törvényre hivatkozva kirúgtak a törvényhozásból, erre az ellenzék elhagyta a testületet.
  • 2021 elején a fél ellenzéket őrizetbe vették szintén a nemzetbiztonsági törvényre hivatkozva, amiért megállapodtak a választási koordinációról.
  • Végül márciusra a hongkongi választási rendszert is átszabták, hogy az ellenzéknek esélye se legyen.
  • Ezt nyomatékosítandó egy külön bizottságot is létrehoztak, amely a választáson indulni szándékozók hazafiasságát vizsgálja, és akit nem talál elég elkötelezettnek a rendszer iránt, azt nem engedi elindulni.
  • Végül a régi hongkongi ellenzék el sem indult a szavazáson, és a különböző centrista kalandorok közül is csak egy jutott be.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!